Couqui kisasszony háromszor lépett föl a _Farsangi kalandok_ czimü három
szakaszos balletben, melyet tulajdonkép nem tudja az ember, minek
nevezzen. Ha ez is ballet, akkor minden ballet, melyben tánczolnak az
emberek, a redoutebáltól egész a csárdabeli mulatságig. Semmi
cselekvénye, semmi értelme az egésznek. A _Szinházi Látcső_ közli ugyan
cselekvényét, de a színpadon alig látunk valamit belőle. Úgy látszik,
hogy csak egy pár jelenetet vettek fel belőle, a többit kihúzták; bele
toldottak sokat, a mi nem tartozik hozzá, s bevégezni épen nem tartották
czélszerűnek. Lett belőle aztán egy izléstelen egyveleg, melyet
balletnek nevezni nem volna szabad egy Nemzeti Szinház szinlapján. Nem
az a baj, hogy rossz ballet, hanem hogy nem ballet. Couqui kisasszonyt
is meg kell rónunk, hogy ily semmiségben lép fel, midőn oly jól tudja
kifejezni a ballet drámai oldalát. A _Farsangi kalandok_-ban semmi tere
nem volt, hogy e tehetségével ragadja el nézőit; csak tánczolt,
kellemmel ugyan, de minden drámai kifejezés nélkül. Mit is fejezett
volna ki, hiszen nem volt mit. Jobb lett volna, ha ez úgynevezett ballet
helyett egy izléssel szerkesztett egyvelegben lép fel. Itt is
megmaradhatott volna a carnevali jelenet, mely az egészben legjobb, s
inkább helyén lett volna a magyar táncz is. Hogy magyar tánczát
megtapsolták, mondanunk se kell. Nem hibáztatjuk, hanem az a sok virág-
bokréta meg koszorú sokkal inkább megillette volna a derék művésznőt a
_Szerelmes Ördög_-ben vagy _Gizellá_-ban, melyben művészetének
fénypontját láttuk, mint most, midőn csak egy koszorúról levette a
nemzeti szalagot és oldalára tűzte, szép volt tőle, de nem olyas, a mi
művészi enthusiasmust érdemeljen.