E kitünő művésznőt nem előzvén meg épen világhír, némi elfogultsággal
kelle megküzdenie. Azonban mindjárt első fölléptével meghódította a
sziveket. Azóta mind emelkedőben a tetszés s úgy látszik, hogy sokkal
mélyebb hatást tett közönségünkre, mint a hogy rendesen a tánczosnők
szoktak. Mind ezzel nem akarunk valami hallatlant mondani. Megengedjük,
hogy azok a híres művésznők, kik tiz-tizenöt év alatt nemzeti
színpadunkon szerepeltek egy s más tekintetben felülmulták Couquit, de
nem hiszszük, hogy közülök bármelyik jobban értett volna nálánál ahhoz,
hogyan kell eszméket, érzéseket, szóval egy egész drámai cselekvényt
kifejezni tánczmozdulat és arczjáték által.
Talán némelyek mosolyogni fognak, hogy mi a balletben is drámai
felindulást keresünk s tánczosnőt szinésznői oldalról méltánylunk.
Tulajdonkép nekünk volna okunk mosolyogni azokon, kik a balletet nem
tartják egyébnek, mint jelentekre osztott bálnak vagy pusztán a
legnehezebb tánczképletek mutatványainak. A balletnek is drámai
cselekvényt kell kifejezni; a különbség a dráma és ballet közt leginkább
csak az, hogy ez utóbbi szó helyett zene kiséretében táncz, arcz- és
tagjáték által fejezi ki az emberi szenvedélyeket.
A balletszerző oly mesét keres s oly jelenetekből alkotja össze a
cselekvényt, melyeket táncz, tag- és arczjáték által könnyen
megértethetni. A zene, táncz, arcz- és tagjáték öszhangzata a
cselekvénynyel alkotja a valódi balletet, minélfogva a ballettánczosnő
művészetét egy jó részben az határozza meg, vajon képes-e a
lélekállapotokat bájjal és jellemzőn kifejezni. A legszebb táncz, a
legbájosabb mozdulat csak fél értékű a balletben, ha nem a kivánt eszme
és érzés kifejezése. Innen magyarázhatni meg, hogy Elsler soha sem volt
képes egészen felülmulni az első Taglionit, ki a balletben az arcz- és a
tagjátékra, szóval a drámai kifejezésre, annyi súlyt fektetett.
E szempontból kiváló méltánylatot érdemel vendégművésznőnk. Mozgékony
izmú arczával az érzések legfinomabb árnyalatait is kifejezi. Mozdulata,
táncza mindig összehangzik a helyzet lélekállapotával, jellemző bájjal
fejezi ki a különböző érzéseket, a mi csak akkor romlik meg egy kissé,
midőn nyaktörő képleteket rajzol előnkbe, a mi az újabb időben annyira
divatossá lett s árt a jó balletnek. Természetesen ilyenkor a testi
megerőltetés erőt vesz az arczon, a lélek kifejezésén. Azonban
dicséretére mondhatjuk, hogy az ilyesmi sokkal ritkább nála, mint más
tánczosnőknél.
Már négyszer lépett föl, _Gizella_ és _Szerelmes ördög_ czímű
balletekben, mindkettőben kétszer. E balletek, melyek a jobbak közé
tartoznak, eddig is adattak szinpadunkon, de senki sem tudott adni akik
annyi plastikai érthetőséget, a megszólalásig hű kifejezést, mint
Couqui. Mi szépen halt meg, mint Gizella, híven a természethez, de a
szép formák határai közt, semminemű materialistikus eszközt nem
használva, s midőn villivé változva, tánczolta körül kedvesét s tőle
búcsúzva szállt vissza sírjába, mily jellemző bájjal fejezte ki a
szerelmet, mely a sírban sem hamvadhat el.
A _Szerelmes ördög_-ben még jelesebb volt. Élénken éreztette velünk a
dæmonit újabb meg újabb változatban, a cselekvény fejlődése szerint. A
pajkosság és ellágyulás, a féltékenység és boszu, a csáb és harag számos
árnyalatban elevenedtek meg arczán, tánczán, mozdulataiban. A
végjelenetet pedig, midőn leküzdve magát, egész kedélyében átváltozik s
dæmonból angyallá lesz, annyi erővel adta, hogy játéka kitünő színésznők
játékával is versenyzett.
Sajnáljuk, hogy negyedik előadása nem volt oly látogatott, mint a három
első. A kevesebb közönség nem hangolta le a művésznőt; _Gizella_ most
még inkább sikerült neki, mint először s a közönség nem szűnt meg
tapsolni. Méltánylatunkkal nem izgatni akarunk a ballet mellett
szinházunknál; a Nemzeti Színház főczéljának nincs köze a ballettel,
pénzünk sincs elég, hogy megbírhassuk, de mindig jól esik méltányolnunk
a kitünő művésznőket, kivált oly oldalról, melyet nálunk nem vesznek
eléggé figyelembe.