Dráma 5 felvonásban, előjátékkal. Irta Séjour Victor, forditotta Feleki
Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 márczius 23-án.
Holmi alsóbb rendű szinpadok számára való franczia szinmű, melyet
szerzője alkalmasint akkor írt, midőn a Mortara-féle eset foglakoztatt a
közfigyelmet s így kedvező alkalom nyilt a közönség kiváncsisága
kizsákmányolására. Hosszú és unalmas mű, melyben van ugyan elég
mesterkedés, de annál kevesebb valódi költészet.
Géméa, zsidónő férjével együtt örökségi ügy miatt elutazván, még
csecsszopó lánykáját Márthánál hagyja, kinek férje a tengerészetnél
szolgál. A lányka megbetegszik; Mártha gondosan ápolja, sőt
gyógyulásáért Istenhez könyörögvén, fogadást tesz, hogyha a gyermek
megél, megkeresztelteti. A gyermek felgyógyul. Mártha teljesíti, a mit
fogadott, végrehajtatja a keresztelést az _Annunciata_ kolostorban,
honnan egy magasrangú hölgy magával viszi a gyermeket és sajátjának
fogadja. Az anya haza jő s nem találja gyermekét. Mártha csak annyit
vall meg, hogy megkereszteltette, de arról, hogy a ki az a hölgy, ki
sajátjának fogadta, mélyen hallgat. Az apa is megjő, mindketten reá
támadnak. Mártha ijedtében szörnyet hal és titkát sírba viszi. A zsidónő
elindúl a világba keresni gyermekét.
Ennyi az előjáték, mely meglehetős szükségtelen rész ugyan, mert magába
a darabba, mint multat, bele lehetett szőni, de mindamellett legjobb az
egészben. Legtöbb benne a drámai fejlődés és költői igazságszolgáltatás.
Mártha fogadalmából, mely jól van motiválva, önként foly az egész
bonyodalom. A zsidónőt, ki nyereségvágyból utazik el, mintegy
nemezisként éri leányának elveszte, míg Mártha halála a megrablott anya
elégtételeként tűnik föl, noha nagyon materialistikus eszközzel van
rajzolva, mert ha jól vettük ki, Mártha nem annyira a belküzdelem és
ijedtség szorongatásai között hal meg, mint inkább azért, hogy mint
szoptatós nőnek, a tej a fejébe megy. A többi részben, a tulajdonképi
drámában, ennyi sincs, az egész egy csoport drastikus esemény gyuradéka,
melylyel a szerző nem egyebet czéloz, mint kínozni a kedélyt, ha ugyan a
nézők elég együgyűek kínoztatni magokat.
A dráma mintegy tizenhét-tizennyolcz évvel kezdődik később. Genuában
vagyunk. Mártha fia Ottavió, kit anyja a Géméa bosszuja elől atyjához a
hajóra küldött volt, már házasulandó fiatal ember, Doriani gróf, atyja
érdemei következtében, ki egyszerű tengerészből admiral lett. A zsidó
lány, keresztyén néven Paula, Lomellini herczegné leánya és Ottavio
arája. Géméa kártyavetőnő lett, nem szükségből, mert gazdag, hisz egyik
rokonától milliókat örökölt, hanem mert azt hiszi, hogy úgy sikeresebben
felkutathatja elveszett lányát. Egy csoport részint szükségtelen,
részint hosszura nyujtott jelenet után Géméa megismeri a herczegnében,
ki hozzá kártyavettetés ürügye alatt pénzkölcsönért jött, azt a nőt,
kinek uti kocsijában, mindjárt a Mártha halála után, reá ismert volt
lánykájára, kit megtámadván, meg is sebzett körmével, de a ki aztán
sebesen elhajtatott, s azóta egész mostanig szeme elébe nem került.
Géméa szobájába zárja a herczegnét, leányához rohan a herczegi palotába,
elmondja, hogy ő az anya, mit azonban Paula nem hihet. Ezalatt Ottavio
egy becsületes gazemberrel, Rucchionival, ki az egész darabban sokat
lábatlankodik, kiszabadítja a herczegnét. Géméa felszólitja őt, hogy
esküdjék meg Paulára, mint saját gyermekére; a herczegné kész a hamis
esűre, de minél inkább közeledik a térdeplő szent képéhez, annál inkább
elhagyja ereje, nem tud hamisan esküdni s Paula meggyőződik, hogy ő
csakugyan a kártyavetőnő leánya. Géméa magával viszi megtalált
gyermekét, Génua legszebb palotáját veszi meg számára, mindennel
elhalmozza, a mit csak pénzen szerezhetni, de Paula nem boldog. Anyja
azt kivánja, hogy azt a nőt, kit eddig anyjaként szeretett, gyűlölje
vele együtt. Paula nem gyűlölheti, de ami több, valódi anyját sem
szeretheti úgy, a mint ez kivánná. A herczegné látogatása heves
összeütközésre ad alkalmat. Mindkét nő magának követeli a lányka szivét;
egyik szülési fájdalmait hozza fel, a másik nevelési gondjait; amaz
Izrael istenére hivatkozik, ez keresztyén vallására emlékezteti. A két
anya küzdelmei közt a szegény leány ereje megtörik és megőrül. Az
orvosok nem birnak segíteni a bajon, azonban segít ő maga magán, a
mennyiben látomásai vannak és fölfedezi az egyedüli orvosszert, mely őt
meggyógyíthatja, a mi nem egyéb mint az, hogy két anya béküljön ki és
szeresse egymást. Az anyák kibékülnek, Paula meggyógyul és végre
valahára mintegy féltizenegy óra felé, a függöny legördül.
Az ember azt hitte, hogy a gyermekét nem találó anya Mártha fián,
Ottavión igyekszik boszut állani, s az ez által fölidézett nemezis alatt
vész el, mind maga, mind leánya, mind a herczegné. Így kellett volna
fejleszteni az eseményeket, azonban a szerző másnemű hatást vadászott.
Tudta, hogy közönsége előtt kedvesb a kalandos és érzékeny, mint
valószínű és költői. Neki kinozni kellett az ártatlan leányt, mert ez
megható; rajzolni egy herczegnét, a ki nagyon affectálja az anyai
szeretetet, melyet oly mértékben teljességgel nem érezhet, mert ez
curiosum, és végre kibékíteni a bosszút lihegő zsidónőt, mert a sok köny
után jól esik egy kis vidámság. Egyébiránt az egész darabból csak az a
tanulság, hogy az ember ne igyekezzék zsidóhölgynek születni, mert
könnyen két anyára tehet szert, kik szeretetökkel megőrjíthetik, s nem
mindenki lehet oly szerencsés, mint Paula, hogy belőle hamar
kigyógyuljon.
Néhány jelenést kiválón megtapsolt a közönség, de ez nem a költőt
illette, hanem Jókainét, ki Géméa szerepét kitünően játszotta. Hogy a
közönség nem igen kedveli e darabot, onnan is kitetszik, hogy másnapi
ismétlésére kevesebben jelentek meg. Nem búsulunk érte; a Nemzeti
Szinház közönségének jó, ha van egy kis önérzete, s többre becsüli magát
a Porte-Saint-Martin közönségénél.