Ez ujonnan megindult szinmütár, épen mint a régi, eredeti és forditott
szinmüveket közöl. Szigligeti _Béldi Pál_ czimü szomorujátéka nyitja meg
a gyüjteményt, melyet Sardou _Jó barátok_ szinmüve követ, forditva
Szerdahelyitől. Örvendünk e vállalatnak már csak azért is, mert kezdett
kimenni divatból a szinmüvek kinyomatása s a dráma mintegy megválni
látszott az irodalomtól. Talán e körülmény volt egyik oka annak, hogy
tiz-tizenöt év óta az irodalom egyik ágában sem lehetett oly kevés
gondot és csint tapasztalni, a nyelvre nézve, mint épen a drámákban.
Némelyik szinmüiró nem is irt, csak beszélt, mintha az utczán fecsegne s
majdnem mindegyik csak a szinpadon kivánt babért aratni s nem
egyszersmind az irodalomban is. Régebbi költőink csak az olvasóknak
irtak, az ujabbak nagyrészt csak a nézőket tartják szem előtt. Mindkettő
veszélyes egyoldaluság. Az ugynevezett költői hatás éppen oly keveset
ér, mint a szinpadi; a drámai hatás a valódi, a mely olvasót és nézőt
egyaránt elragad. A rhetori pathosz vagy épen dagály hanyatlásán nincs
mit örvendenünk, ha helyette drámáinkban az utczák nyelve és köznapiság
akarnak uralkodni. Reméljük, hogy e szinmütár is segélni foja a drámának
közelebb hozását az irodalomhoz, kivált ha a szerkesztő egy kissé
szigoru lesz nemcsak az eredeti, hanem a forditott munkák
megválogatásában is.