Vigjáték 3 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti
Szinházban 1863 január 16-án.
Nem nagy tetszésben részesült uj mű, hanem sok helyen mulattató s az
egészet elég érdekeltséggel nézte végig a közönség. A magasb szempontu
kritika előtt is gyengének találtatnék; de több jó inventiója,
párbeszédeinek természetessége, gyakran találó kifejezései s az érdeklő
fordulatok sok enyhitő körülményt mutatnak fel a műnek menthetőségére
nézve. Ismertetésére elmondjuk meséjét.
Gondosi (Szigeti) gazdag földbirtokos, özvegy ember, s gondjainak
főtárgya Piroska férjhezadása, ki egyetlen gyermeke. Számos kérő jelent
meg a háznál; de vagy a lánynak, vagy az apának nem tetszett egyik is;
már pedig, ugymond, csak oly kérő lenne elfogadható, ki mindkettőjöknek
tetszik, mert ha a lány szereti, s később rossz férjnek bizonyul be, a
lányt furdalná a lelkiismeret, hogy szót nem fogadott apjának, ha
ellenben a lány nem szereti, az apa tehetne magának szemrehányásokat.
A vigjáték kezdetén egyszerre három uj kérő jelen meg a falusi háznál.
Gondosi lelkiismeretes próbára akarja tenni mindeniket, s e próbák
foglálják el a vigjáték nagy részét. Gondosi főképen kártyásnak vagy
iszákosnak nem szeretné adni leányát. A három kérőt szépszerével próbára
teszi e két fegyvernemben, tudniillik a poharazásban ás a
kártyajátékban. A pohárkedvelő oly kevéssé tagadhatja meg hajlamát
bizalmas társaságban és jó bor mellett, mint a kártyás, ha egyszer
belekerül a játékba. Két kérő ily módon csakhamar elárulja magát, midőn
Gondosi mindháromnak mintegy pályázatot nyit, igen kedvező alkalmakat
adván nekik. Egyikre kétségtelenül bebizonyul, hogy kártyás, másik nagy
hajlamot mutat a kedélyes iszogatásra – s mint Gombosi megjegyzi, ez
könnyen vezet észrevétlenül az iszákosságra. A harmadik kérő se nem
iszik, se nem kártyázik. Takarékos, sőt fösvény – talán uzsorás? –
Bebizonyul, hogy e gyanu alapos volt. Mindezen furfangos tűzpróbák
fölöslegesek; mert Gondosi Piroska (Szigligeti Jolán) különben sem volt
legkisebb hajlammal a három kérő egyikéhez is s míg atyja ama
kisértésekben fáradozik, azalatt ő nagy lélektani tapintattal
elidegeniti magától kérőit s ugyszólván kikosarazza apja háta mögött.
Gondosi csak most kezdi gyanitani, hogy az ő furfangos leánya
alkalmasint a maga fejétől oszt kosarakat; de hogy mi okból, föl nem
birja fogni.
Piroska pedig egészen tisztában van magával. Ő szereti Gondosi fogadott
fiát, a háznál lakó Illeit (Szerdahelyi). A családapa annyival inkább
észrevehette volna ezt, mivel a fiatalok magok sem lévén meggyőződve
egymás szerelméről, aggodalmak s kölcsönös gyötrődések közt élnek. De
Gondosi az ily symptomákban oly avatatlan, hogy teljesen meg van
győződve, mikép tanulmánya-végzett fogadott fia elégedett és boldog
fogna lenni Piroska nevelőnőjével, Lenke kisaszonynyal (Prielle
Cornelia), e minden tekintetben derék s még eléggé fiatal hölgygyel.
Gondosi tökéletesen boldog, mig kedvencz terveit táplálhatja. Piroskának
egy elfogadható kérőt előbb-utóbb találni fog s Lenkét Illeihez adja: ők
megérdemlik egymást.
De csakhamar felzavarodik a boldogság oly oldalról, a honnan legkévésbbé
várta volna. Egy látogatóba hozzá ment özvegy szomszédné elmondja neki,
mit beszél a rossz világ, hogy tudniillik ő, Gondosi, a magát korosnak
hivő családapa, nőül akarja venni Lenkét, a társalkodónőt. S miért ne?
Hiszen akár korát nézze, mi csak harmincznyolcz év, akár tükrét, mely
idősbnek nem mutatja, akár végre saját szivébe tekintsen, melyben a
Lenke iránti vonzalom több valamivel a tiszteletnél és hálánál – ez
eszme nem látszik se oly képtelennek, se oly nevetségesnek, mint első
tekintetre hivé. Az özvegy ember e tünődésének köszönhetjük e mű
legsikerültebb jeleneteit. Szigligeti jól játszta, kivéve, hogy, mint
egy bennünket megelőző biráló megjegyzé, tán fiatalabbnak kell vala e
személyt feltüntetnie. Nem osztozunk egy másik biráló azon
ellenvetésében, mintha a lehetetlenséggel határos lenne, érdeklővé tenni
e vén, e bárgyu vén szerelmest. Nagy szigor a _Független_ tárczairójától
ily lesujtó anathemát mondani a negyvendik évöket be nem töltött
férfiakra.
Gondosi viszonya és ennek kimenetele emlékezetet a _Lowoodi árva_
Rochesterére és Eyre Jane-ére. Eyre Jane Lenke, e kényes becsületérzetü
nő, azonnal ott akarja hagyni a Gondosi házát, mihelyt ez szerelmet vall
neki. Azonban, bár kevesebb bensőséggel, küzdelemmel és lélektani erejü
motivummal Lenke is eláll szándékától és Gondosinévá lesz.
Ezalatt Piroska viszonya is szerencsés kifejléshez jut. Illeit, kit
különben is folyvást busit Gondosi édesapai jósága, mit meg nem bir
hálálni, most kétségbeejtő lelkiismeretfurdalások bántják, hogy
jóltevője egyetlen lányával ő, a szegény és magáról nem sokat tartó
ifju, szerelmi viszonyba keveredni elég vakmerő és hálátlan volt. Hogy a
reménytelen és hibáztatandó viszonynak véget vessen, elhatározza, hogy
kibujdosik Amerikába. El is indul, csak a kapufélfától véve bucsut. De
Piroska észreveszi távozását s látja is már, mint halad messze kedvese a
sikon. Szerencsére épen egy rablókat kutató lovas pandur megy el a
palánkon kivül, midőn Piroska szemével kiséri Illeit. A szerelem
találékony s Piroska elhiteti a pandurral, hogy a ki most oly sietve
halad, a keresett rablók közé tartozik. A pandur visszahozza Illeit és
kis podgyászát, épen mikor Gondosi és Lenke között az egyezség
létrejött. Az ifjak bevallják most szerelmüket s Gondosi rendkivül örül
neki. Megdorgálja őket, mért nem vallották be vonzalmunkat; mert
Illeinél szive szerint valóbb kérőt nem találhatott volna Piroskának.
Ez röviden a mese, ez a cselekvény kivonata, mi még nem igazolja, miért
hivjuk e vigjátékot _Eladó lányok_-nak. Van azonban egy epizód, melyben
mind e czim jobban van igazolva, mind a mű tulajdonképeni erkölcsi
intentiója jobban kitünik, habár a mese általános irányával nincs eléggé
összhangzásban. A fent emlitett szomszéd özvegyasszonynak (Szatmáriné)
két eladó lánya van, kiknek számára minden áron vőlegényt szeretne
találni s maga e nő is óhajtaná elvétetni magát Gondosival. Az
özvegyasszony özvegyen marad; de Piroska kérői közül kettő az ő két
leányához pártol átal. Az özvegyasszony csak annyiban foly be a
főszemélyre Gondosira, hogy ő figyelmezteti a vigjáték elején a
társalkodónőre. A kifejlésben semmi más része nincs se neki, se
lányainak.
A műben kétféle komikum elemei vannak meg kisebb-nagyobb mértékben.
Egyik a minden áron férjhez menni és férjhez adni akarók komikuma, mely
azonban csak epizód marad. Másik a főszemély, Gondosi komikuma, kiben
épen nem az a nevetséges, mintha vén létére is szerelmesdit akarna
játszani, hanem ellenkezőleg, hogy korosabbnak véli magát, mint a minő,
s ugyszolván méltósága alattinak vallja szive hajlamát. A kétféle
komikus irány rontja a mű egységét, s vagy egyiket, vagy a másikat kell
vala jobban kiemelni – igy mindkető hiányosan van kivive.
A mi pedig a nevezett komikaibb epizódot illeti, abban a főszemély,
tudniillik az özvegy nő, bár sok jellemző és hatásos vonással van
előállítva, megszünik komikai hatásuvá lenni tulságosan kirivó
magaviselete által. Ha e nőt több észszel áldotta volna meg a szerző,
csak okosságból sem lenne olyan kihivó. Egy másik alak hatásából is
sokat von le, hogy igen együgyünek van előállitva. Ez a három kérő
egyike, ki ivásra árul el hajlamot. A mi parlagi embereink járatlanok
lehetnek a szaloni társalgásban, de épen elfogulatlanságuknál fogva több
józan észt mutatnak, mint Szolnoki, kit Feleki különben jól
személyesitett. Azután szeles jókedvének tulcsapásai oly kifejezéseket
adnak szájába, melyek a mai közönségre rossz hatást tesznek.
Minden fogyatkozása ellenére korántsem tartjuk némely laptársainkkal oly
gyenge, oly értéknélküli műnek, melynek elfogadásáért a drámabiráló
választmány megrovást érdemelne. Mindenesetre az előadható müvek közé
tartozott jelen viszonyaink között s kerültek már szinpadunkra ennél
gyengébb művek, a nélkül, hogy lapjaink oly szigorral léptek volna fel
ellene, mint most e vigjáték ellen. Az _Eladó lányok_ nem valami jeles
mű; de annyi értéke van, hogy bátran kérjen szigorú igazságtételt s
követelje, hogy iránta is legyenek annyi elnézéssel, amennyivel még
teljesen megbukott drámákat is itéltek, melyben legalább a tehetség
jeleit kétségtelenül felfedezték.