Dráma 4 felvonásban. Irta Czakó Zsigmond. Előadatott a Nemzeti
Szinházban 1853 február 25-én.
Nem nekünk jut először eszünkbe: mivé lesz a magyar szinészet, ha
jeleseink lassan-lassan kidőlnek. Csodálatos! A legmostohább korszakban,
midőn legjobb szinészeink ötvenkét megye vándorai valának s a szinpad
csak a festett falak varázserejével rendelkezett, csapatonként állottak
elő a nagy tehetségek, mig most, a nem épen a kedvezőtlen körülmények
között, alig látunk egy-kettőt, a kik némi reményekre jogosithatnának.
Honnan van ez? oly kérdés, melyet feszegetni csak német bölcsész
tudhatna, mert neki van tehetsége és türelme oly dolgokról elmélkedni,
mikről nem szükség s eredményre jutni ott is, a hol eredményt elérni
nehéz. Utoljára is abban kell megnyugodnunk, mit a hires Monte-Christo
az élet titkának nevezett: «Várjunk és reméljünk.» Mi még bátrak vagyunk
hozzá tenni: reméljünk és csalódjunk és ujra reméljünk. Tapasztalásból
szólunk, épen mint a hires Monte-Christo.
Hervei Ida kisasszony először lépett föl nagyobb szerepben (Bilsenné):
tehát öreg nő szerepében ifju leány. Ez már magában igen méltánylandó
valami s mi a legjobb véleménynyel léptünk a szinházba. Igaz, nem épen
nagy figyelemmel néztük végig a szinművet, mert akaratlan a multba
tévedt gondolatunk, midőn az ifju költő e darabjával első diadalát
ünnepelte s kora halála eszünkbe juttatja azt, hogy azóta
drámairodalmunk is a szinészet sorsában osztozik: itt is várnunk és
remélnünk kell, azonban Hervei Ida kisasszony egyetlen szavát sem
vesztettük el s hiven kisértük mozdulatait.
Hervei Ida kisasszony jó szinpadi alak, hangja erős és nem kellemetlen,
de szavalni, arcz- és tagjátékot kell még tanulnia. A kezdő
elfogultságát talán a folytonos gyakorlat legyőzi s nem is ez az, a min
mi fönnakadnánk. Kevés jelét láttuk a jellemfölfogásnak és
visszaadásnak. Bilsenné vallásos, szigoru, nyers és indulatos öreg nő.
Előttünk ifju hölgy állott élénk mozdulatokkal, kinek csak néha jutott
eszébe, hogy haja már megőszült. Midőn indulatba jő, s átkozódni
látszik, csak annyit jegyzett meg magának: itt föl kell emelnem hangomat
és kezemet, de a helyzet lélektani jelleméről nem gondolkozott és
szerepét nem tudta egyöntetüvé alakitani. Ez véleményünk ma esti
játékáról, de tehetségégéről nem mernénk határozottan szólani. Még nem
fog ártani néhány próba, hogy mind ő tisztába jőjön magával, mind a
közönség vele. Az igazgatóság, ugy hiszszük, ezután is alkalmat
szolgáltat arra, hogy Hervei Ida kisasszony haladását bemutassa s
tehetségéről mind jobban meggyőzzön bennünket, annyival is inkább, mert
az a szakma, a melyre ő hivatottnak érzi magát, fontos és nincs eléggé
képviselve.
A közönség részvéttel volt a föllépő iránt s kihivásokkal bátoritá.