Akárhová csak ment, mindenütt zöldjében learatva találta a buzáját.
Utoljára eszébe jutott, hogy van egy szegény betege, a ki már évek óta
közadakozásból él, valami jótékony nőintézet elnöknőjének a
pártfogoltja. Annak szokott ő orvosságokat hordani ingyen. Azt kereste
fel. A hetedik emeleten lakott. – Mikor a ház elé hajtatott a
hintajával, látta, hogy a patiense épen kinéz az ablakon.
Felmászott hozzá a hét lépcsősoron. Benyitott a szobájába. A szoba üres
volt. Kereste, kutatta, nem találta a betegét. Utóljára felnézett a
kandalló kürtőjébe: hát a nyomorult épen ott kuporgott dideregve. «Mit
csinál ön ott?» – «Szabad levegőt szivok», volt a válasz.
Még ez is elbujik a doktor elől!
Legeslegutoljára maradt a leggazdagabban fizető betege, egy braziliai
kávékirály, a ki már évek óta szenved abban a komplikált nyavalyában,
hogy ha nem iszik, akkor nem tud aludni, ha pedig iszik, akkor nem tud
ébren lenni.
De már ez revolvert fogott rá, mikor a szobájába lépni látta! S ettől
aztán megtudta, a mit még eddig nem tudott.
– Eltakarodik ön innen! ördögök doktora! – Elvette ön a pompe funebre
leányát ugy-e? Azért, hogy a patienseit kiszolgáltassa az apósának kész
ragadományul! A mennydörgős mennykőnek kell az olyan doktor, a kinek az
ipa a temetkezési-egylet igazgatója! Ugorjon innen, mert lövök!
Most támadt aztán világosság mr. Beaty agyában. Megmondta a barátja
előre, hogy rossz reklám lesz egy gyakorló-orvosnak a kajmános hölgyet
feleségül venni! Kinek volna kedve olyan orvost hivatni, a kinek az
apósa koporsókereskedő?
… No de sebaj! Az 500 ezer dollár meg volt (leszámitva a Snopkins
perczentjeit). Mr. Beaty nem volt fejére esett ember. Ha nem ment tovább
a doktori praxis, tudott uj reformot hozni be a temetkezési rendszerbe.
Ő volt az, a ki gyakorlatba hozta azt a fölöttébb czélszerü szokást az
amerikai temetkezéseknél, hogy a gyászszertartások alkalmával a gyászoló
közönség között «antithanatin» czim alatt egy kupicza jó erős pálinkát
osztanak ki. A hány kondoleáló fél jön, a névjegyét «p. c.» átadni: kap
a bejárat alatt egy pohárka gint, s fizet érte tiz centimet.
Egyetlen temetésnél (mikor a szarvasvadászaton szerencsétlenül meglőtt
Delmonicot eltakaritották), a gyászoló közönség az első napon háromezer
dollárnyi, a tisztességtétel napján pedig háromszor oly nagy összegre
rugó – kondolenciális jegyeket hagyott hátra a «bar room»-nál.
S ez az üdvös reform doktor Beaty-nak köszönheti létrejöttét.
És igy mégis igaz, hogy a házasságok égben köttetnek még a kajmános
hölgyekkel is.