Minden a legpontosabban összecsappant. A leánykérés, a kölcsönös
tudakozódások, a házassági szerződés föltételei, az esetleges válópör
következményei: mind hivatalos okiratokban lettek megállapítva. A férj
és nő vagyona közötti kölcsönös vonatkozások; konyhapénz, equipage,
divatkereskedői számla: mennyi terheli ebből a férj, mennyi az após
üzleti könyvét? melyik cselédet fizeti a férj, melyiket az asszonyság?
mennyi a számadás alá nem vonható rendelkezési alap? ez mind
budgetszerüleg meg lett állapitva, s az appropriationalis vita az esküvő
napjára kitüzve.
Az esküvő ugyanis, egyházi szertartás szerint, a hogy yankee
arisztokratákhoz illik, a három mértföldnyi hosszuságu Broadway
(sugárut) elején levő Szent-Háromság-templomban hajtatott végre.
De a milyen hosszu az ut a Smith-palotától a Szent-Háromság-templomáig,
olyan hosszan volt az megrakva hintókkal a hirhedett esküvőnek napján.
Az egész elegáns világ «tengelyen» volt. Gyalogjáró halandóknál azt
mondanók, hogy «talpon» volt: itt nem fejezhetjük ki hivebben a
helyzetet, mint hogy «tengelyen» volt.
A menyasszonynak az öltözete arról volt nevezetes, hogy annak a szövete
a «pinna nobilis» nevü tengeri kagylónak a «byssus»-ából készült, mely,
tenger alatt termő selyemből még eddigelé csak a római pápák számára
készült egy-egy pár harisnya. Ez a legdrágább és legritkább selyemfonál
a világon. Menyasszonyi koszoruját gyémántok képezték: de miféle
gyémántok? Kék, sárga és rózsaszinü gyémántok: a miknek az ára
meghatározhatlan.
Holmi csörgő kigyóról, páviánról és kajmánról természetesen szó nem volt
többé. Azokat valami népkertnek ajándékozták. Elég csörgő kigyó és egyéb
öldöklő szellem volt a menyasszony maga.
Hanem egy körülmény mégis föltünt a vőlegénynek, a mi jobban elfoglalta
a figyelmét a kék és rózsaszin gyémántoknál, de még a menyasszony kék
szemeinél és rózsaszin orczáinál is jobban. Ez az a látvány volt, hogy
ebben a hosszu kocsisorban milyen tulnyomó nagy számmal vannak jelen
azok a sajátszerü öblös járművek, melyek kivül-belül fekete posztóval
vannak behuzva, széleiken zománczos párkányzattal szegélyezve s
melyeknek a bakján elől-hátul fekete egyenruhás kocsisok és lakájok
ülnek és állnak, félgörögdinnye alaku kalapokban, azok mellett nagy
fekete strucztoll kokárdákkal, ezüst paszománttal a hátukon és a
mellükön, – s a templom előtti tér két oldalát szintén ilyen egyenruhás
férfiak kettős lánczolata foglalja el, egész a templomajtóig: mintha
csak egy köztársasági elnök requiemét celebrálnák.
Voltak azonban a násznép számára rendelve világoskék hintók is,
buzavirágszin kocsisokkal és fehér tollforgókkal a lovak homlokán.
A zászlók is mind ki voltak rukkolva.
Ördöngös mennykő! Hisz ez a valóságos temetkezési vállalat ármádiája!
Hanem hát azért minden a legszebb rendben ment végbe. A zenekar,
orgonakisérettel, elzengedezé Mozart hirhedett requiemjét, s kijövet a
Dom Sebastián halotti indulójával bocsátá el a boldog ifju párt a
szokásos nászutazásra a Pacifique vasuton egész San Franciscóig.
Mikor onnan visszatértek, természetesen nagyon boldogok valának, hogy
valahára véget ért a nászutazás.
Akkor aztán az uj menyecskének bőséges alkalma nyilt a szobáiból az
ócska butorokat kidobáltatni, a szőnyegeket letépetni s ujakat rakatni a
helyükbe. A férj pedig láthatott a maga hivatása után. Mehetett a
szokott pacienseit sorba látogatni.
Ennél a vállalatnál azonban sajátszerü meglepetésekkel kellett
leszámolnia.
Legelőször is egy éltes kisasszonynál tett látogatást, a ki mindig
szivdobogásokról gyógyittatta magát. Az most bemutatta neki a
vőlegényét. Egy nagyon gyanus kinézésü individuumot, a kiben mr. O-Beaty
a hajdani házmestert vélte felismerni. – Hanem hát a szivbajok elmultak…
Nem volt többé doktorra szükség.
Innen egy fölöttébb ideges, előkelő szabómesternéhez látogatott el, a
kit sürű migrainekből és gyomorasthmákból masszirozással szokott
kigyógyitani. Az most egész életvidáman futott eléje. Mintha csak az
egész idegrendszere ki lett volna cserélve. Még szivarozott is! Ennek
sem kell többet doktor!
Innen tovább haladva, felkereste dr. O-Beaty egy epilektikus betegét, a
ki már évek óta karszékben ülő nyavalyás, se állni, se feküdni nem tud.
– Hát, a mint ez meglátta, hogy az ajtón belép a doktor, egyszerre
felugrott a székéből s elkezdett a gutaütött lábaival előre-hátra
rugdalózni. «Nézze ön, hogy lábrakaptam! Tánczolok is! Kutyabajom!» – Ez
sem kiván több doktori segélyt.
Majd egy dusgazdag bankár patienséhez látogatott el, a kit évek óta
gyógyit elhájasodás ellen. Annak az előszobájában épen összeütötte az
orrát a legdühösebb antagonistájával, mister dr. Brugssal; a ki az ő
methodusának épen az ellenkezőjét, a Schrott-kurát alkalmazta a
betegein: naponkint félliter bort, meg egy száraz zsemlyét. Az már be
sem hagyta lépni a betegéhez: itt ő az úr! Kidobta mr. Beatyt az ajtón.