Hát hiszen, az igazat megvallva, ha Dániel bég előre beterjeszti a
határozati javaslatot Vukoszava és Sefika asszonyságnak, hogy mit
szólnak hozzá: nem jó lenne-e, ha ő még egy harmadik asszonyt is hozna a
házhoz? hát akkor Allah lett légyen kegyelmes az ő két szemének! Hanem
hát Dániel bégnek több esze volt, mint annak a négernek, a ki
belemarkolt a forróvizes fazékba, hogy megtudja, mi az, a mi abban ugy
bugyborékol? Dehogy mondta volna, hogy az a közbenső palota háremnek
készül; azt hitette el a két hitvessel, hogy ő azt «medresz»-nek
építteti. (Kérem, ne tessék e szót félreérteni: ez törökül van, annyit
jelent, hogy magasabb nevelő-intézet).
Tizenkét gyerek van a háznál: azok egész nap alláhtalankodnak (magyarul
«istentelenkednek»); a két bászli hodzsa egyébre sem tanítja őket, mint
az alkoránra; mert maguk sem tudnak egyebet. Már pedig az ujabb
nemzedéknek tudományra van szüksége, külömben az lesz, hogy kiszorítja a
jafet-nemzedék a semitát a világból. (Az arab is semita faj). Világra
való tudományt pedig csak iskolában lehet szerezni. A Hajdúkovics sógor
megpróbálta az Achmed fiával a külföldi akadémiát; no ugyan bele is
nyert! A pribék ugy került haza, mint kicserzett mahomed-tagadó. Még
bort is iszik s a sonkát is megeszi titokban; nem is mosdik naponta
négyszer, sőt villával eszi a piláfot! De még a gyaur menyecskéknek is a
szeme közé néz. Romlik a világ!
Azért Dániel bég a saját portáján épittet egy szép nagy medreszt s abba
fog hozni egy minden világi tudományban jártas softát, a kit a gyaur
nyelv ugy hi, hogy «gouvernant» s ez aztán majd megtanítja a leányokat
finom erkölcsökre, a fiukat pedig sublimior mathesisra.
Ebben a két urnő egészen megnyugodott.
Az ugyan kissé szemet szurt náluk, hogy ennek a medresznek a
bebutorozása a megszokottnál nagyobb pompával dicsekedik: székek,
asztalok kerülnek bele; de Dániel bég arról is felvilágosítá őket, hogy
a gyermekeknek meg kell tanulni a széken ülést: mert a jövő században
már nem lehet a keresztbe vetett lábain ülni tisztességes muzulmánnak. A
magyar országgyűlésen rossz néven vehetnék a bosnyák képviselőtől, ha az
a terem közepén leguggolna, két kezét a két térde körül fonná, s ugy
hallgatná, a mit a próféták beszélnek.
Végre eljött a kritikus nap, melyre az időjós nagy zivatart helyezett
kilátásba, sürü könyzáporral, patvarjégesővel és findzsahullással
vegyítve.
Megjött a bég a társzekérrel meg az üveges hintóval.
Nagy psycholog volt. A társzekeret bocsátá előre, mely a messze földről
hozott ajándékokat szállitá: maga a hintóval jó hátul maradt. Helyesen
kiszámítá, hogy a két asszony azonnal neki fog esni a málhás szekérnek:
kinek mi vásárfia érkezett? A ládák tetejére fel van irva mindegyiknek a
neve: az egyikre cyrill betükkel, a másikra arab irással. A melyiken
német ákombák van: az a nevelő holmija. Ezeket felhordatják a medreszbe,
a magukén pedig némi patvarkodás között megosztoznak s aztán czepeltetik
fel a cselédekkel a málhákat maguk után a saját háremépületeikbe,
követve a lármázó gyermekhad kiséretétől.
Dániel bég nagyon jól számított. A két asszonynak első dolga lesz az
ajándékba kapott ruhákat felvenni. Olyat ők soha sem láttak. Az egyik
szaladni fog a másikhoz a maga öltözetével eldicsekedni: azon aztán
összefeleselnek. Ez alatt Dániel bég szépen becsempészheti a harmadik
feleséget a számára épített uj hárembe.
Egészen a számítása szerint történt.
Mikor a hintó megérkezett az udvarra, egyik asszony sem volt odalenn.
Ellenben a sok gyerek már ott zsivajgott s fujta, ütötte a vásárfiául
kapott trombitát és dobot, ugy szaladt az apja elé. De a mint azt mondta
nekik Dániel bég: «itt hozom az uj nevelőt!» arra ugy haza szaladt mind
valamennyi, hogy vasfogóval sem lehetett őket többé előhuzni.
Eként minden akadály nélkül fölvezetheté az uj asszonyt a maga külön
házába. Azt azután a szolgálatára rendelt cselédséggel magára hagyta,
hogy ő is rendezkedjék az otthonában; annak igazán sok elrakni valója
volt: a sok bűvészi apparatus. Dániel bég pedig ment fölkeresni a másik
két asszonyt.
A vén dajka értesíté, hogy mind a ketten együtt vannak a Vukoszava
asszonyság háremében. Dániel bég fellátogatott hozzájuk.
Azok alig vették észre a megérkeztét: olyan nagy vitában voltak.
Nevezetes kérdés volt az!
Hogyan kell viselni azt a csodálatos öltönyt, a minek olyan hosszu
nyujtványa van alul: a gyaurok ugy nevezik, hogy «schlepp».
Ajánlok rá egy megfelelő magyar szót. («Uszály» nem jó, mert a bizony
nem uszik). Ha «schleppen»-nek a gyöke «schlepp», akkor a «czepel»-nek a
gyöke «czepp».
A Vukoszava asszony, a ki magas termetű volt, ugy találta, hogy annak a
hosszu, paszományos nyujtványnak az a rendeltetése, hogy az elől legyen:
mert ha hátul van, akkor a gyerekek rá fognak ülni s ugy szánkáztatják
magukat; tehát azt okvetlenül elől kell viselni, a hol aztán a szélénél
fogva fölemelve, igen diszesen beletüzhető a derékon levő övbe. S ebben
van természetes ész. Persze, hogy elől kell viselni a czeppet.
De nagyon kinevette ezzel a felfogással a Vukoszavát a Sefika asszony.
Óh, micsoda együgyüség! Hisz azt a hosszú ruhát nem ugy viselik, hogy a
pántjánál fogva a derékra kössék. Mikor az a pánt nem öv, hanem gallér.
Ez a ruha nem a csipőnél kezdődik: hanem a vállnál.
Sefika asszony ugy is vette azt fel, mint egy dominót: a nyakától
elkezdve beleburkolta magát; még ugy is sepert a földön.
S valljuk meg az igazat, hogy neki is tökéletes igaza volt. Ez a
legczélszerűbb methódusa a czeppviselésnek.
Mind a ketten Dániel béget hivták fel itélőbirónak. Ez volt a «hozott
Isten!», a «Selim Aleikum!»
– Ugy-e, hogy én rajtam áll jól a kantus?
Dániel bég pedig mind a kettőnek megveregeté az orczáját a tenyere
hegyével s azt mondá:
– Te is szép vagy benne, Vukoszava; te is szép vagy benne Sefika!
Egyébiránt én nem tudom, hogyan viselik ezt a kantust. Majd megmondja
nektek a guvernánt. Most pedig adjatok nekem iziben valami harapni
valót, mert a vasuton Banyalukától Tuzláig csibuknál egyéb nem volt a
számban. Aztán a guvernantnak is küldjetek ebédet, mert az is éhes.
A Vukoszava szolgálói e szóra hirtelen letették a földre a nagy
bőrvánkost, a min a bég ebédelni szokott s arra felrakták a készen
tartott szukbureket, jalani dalmát és szakz kabagit, a miről mai napság
Asbóth János kitünő irótársunk hirhedett monografiája nyomán minden
ember tudja, hogy azok «husos bélest», «töltött káposztát» és
«fokhagymával főtt tököt» jelentenek. Ezek pedig Dániel bégnek kedves
eledelei.
Étkezés kőzben tisztességes asszony békét hágy az urának s nem
háborgatja kérdezősködéssel.
Ellenben a gyermekhad, mindkét fajzatból együtt lévén, egyre ott
csivelgett a nyakán, unszolva az apát tökéletlen kérdezősködésekkel:
hogy mire való ez meg az a furcsa játékszer, a mi neki vásárfiába
jutott.
– Hogyan kell ezen a hárfán muzsikálni, Dani baba? kérdezé a pisze
Amhát. Nézd csak, tiz hurja van, azután mindegyiken tiz fehér, meg tiz
fekete dió.
– Nem hárfa az, te csirkincsirlek; hanem számoló gép. Majd megtanit arra
téged a guvernánt, csak várj!
Majd meg a pajkos Feridun csimpajkozott a nyakába.
– Nézd csak, Dani baba, de bolond nagy golyóbis ez itt! Hogyan kell
ezzel gurigázni?
– Meg ne próbálj gurigázni vele, joldás! Ez nem kuglizó golyó, hanem
földglobus. Erről tanulsz te majd geográfiát. Majd beléd veri ezt a
guvernánt!
Az a guvernánt kezdett boszorkánymesei alakká megnőni.
Ebéd után hozták a fekete kávét. Dániel baba (apa) rágyujtott az illatos
bogcsa tütünre (dohány) s miután a kávé is eléje lett téve ezüst
findzsában, most már az asszonyoknak is lehetett vele beszélni.
Azok nagy kinban voltak. Sehogy sem tudták kitalálni, hogy annak az
átkozott kalodának, a minek vállfüző a neve, merre van a bejárata. Már
pedig olyat is készíttetett mind a kettő számára Dániel bég, miután
megértette Leó urtól, hogy lehet azt halcsont nélkül is előállítani,
gutta percha-lemezekkel.
– Hogy kell ebbe a pánczélba belebujni? kérdezé Vukoszava, odatartva a
bég elé a miedert.
– Nem tudom én, édes mézem, mert én soha sem tanultam a
szabómesterséget; hanem beleszorít ebbe titeket a guvernánt; mert az
érti.
– A guvernánt? kiáltá egyszerre mind a két asszony elförmedve. Már hogy
öltöztetne bennünket a guvernánt?
– Hát mért ne öltöztethetne titeket a guvernánt?
– Hisz az egy softa.
– Igen. De nem férfi-softa; hanem asszony-softa.
– Asszony-softa? kiálta, összecsapva a kezeit Vukoszava. Allah buffáj!
Ilyet sem hallottam, hogy asszony-softák legyenek a világon.
– De hát akkor hogy lesz, mint lesz a világ sorja? kelepelt Sefika
asszony. Ha a guvernánt asszony-softa, akkor hogy tanitsa az a
fiugyermekeket? Ezek ő rá nézve idegen férfiak.
– Hum! Dörmögé Dániel baba. De furcsa beszéd! Hát Amhátnak nem Vukoszava
az anyja? azért mégis hányszor az öledbe veszed, megfésülöd,
megmosdatod; pedig az rád nézve idegen férfi; viszont a Vukoszava nem
minden nap sajátkezűleg felfenekeli-e a Feridunt? pedig az a te fiad, s
igy rá nézve idegen férfi.
– De ők azért mégis a mi gyermekeink, mert mi ketten az ő apjuknak a
feleségei vagyunk.
– No hát azon módon majd a guvernántnak is gyermekeivé lesznek az Amhát
is, meg a Feridun is.
A két asszonynak csak erre a szóra esett ki a kezéből a kávés ibrik meg
a csésze.
– Hiszen te egy uj asszonyt hoztál a házhoz; te Allahtól elrugaszkodott
vén gonosztevő?
Akkor aztán volt drága dolga a Dániel baba üstökének!
Az pedig azzal a nekidurálással fogadta azt a tépászást és dögönyözést,
a minővel szokta kiállani az igazhitű müzülmán a török fürdőben a
fürdőlegény dömöczkölését. Fáj az; de használ.
A mig az asszony pofoz, addig jó a dolog!
Hanem mikor már a szakállát is kezdték tépni, akkor ő is azt mondá,
hogy: «térjünk már most át más matériára!»
S azzal kihuzott a kabátzsebéből valami összecsavargatottat.
– Kedveskéim, angyalkáim, még egy ajándékot hoztam a számotokra.
Látjátok, mi ez? Egy korbács: szarvorrunak a bőréből. Most szereztem
Bécsben. Csalhatatlan gyógyszer minden asszonyi bajok ellen. Hát már
most én azt meg nem magyarázhatom nektek, hogyan kell viselni az uj
szalüppöt; hanem hogy hogyan kell elszakgatni: azt majd megmutatom, ha
ugy kivánjátok.
Erre semmi sem természetesebb, mint hogy mind a két feleség egyszerre
leveté magáról a most kapott uj ruhát s oda dobta a férj lábaihoz: «no
hát itt van! Süsd meg! Add ezt is a guvernántnak!»
Vukoszava asszony kiölté rá a nyelvét. Sefika pedig fujt rá, mint a
macska a kutyára.
A bég pedig kedélyesen pattogott a korbácscsal.
– No no! Asszonyok! Eszeteken járjatok!
Erre aztán megindult a záporeső. Mind a kettő el kezdett sirni,
jajveszékelni.
– Ha mi neked nem tetszünk többet, akkor küldj bennünket haza az
apáinkhoz! zokogá Sefika.
– Nekem add ki a hozományomat. Én megyek a bátyámhoz Szerajevóba! mondá
fuldokló szóval Vukoszava.
– Hát aztán ezt a tizenkét gyermeket én fésüljem naponkint? förmedt fel
Dániel baba.
– Fésülje őket a guvernánt! – Mosdassa is a guvernánt! kiabált egyszerre
mind a két asszony.
– De bizony minket ne fésüljön, ne mosdasson a guvernánt! visított
egyértelműen a gyermekhad s mindannyi belekapaszkodott az anyja
sokránczu bugyogójába (török nők viselete ez) s lehetetlenné tette rájuk
nézve az elfutást. Mind a ketten sirva ölelték nyalábra a nyakukba
csimpajkodó gyermekeket; elsiratva őket: «óh ti szegény elhagyatott
árvák!»
«No már micsoda ostoba beszéd ez? Eddig volt nekik két anyjuk; most lesz
nekik három.»
Tudja jól Dániel baba, hogy a záporesőre következik a szivárvány. Csak
egy kis napsugár kell hozzá. Az is készletben volt. Mikor már az egész
familia belefáradt a sirásba, akkor elővett a két oldalzsebéből két
ékszerdobozt. Azokat felnyitotta.
– No nézzétek; mit hoztam még nektek?
Egy-egy széles arany karperecz volt, gyémántos patkóval a közepén.
Erre rögtön megjelent a szivárvány: még a könycseppeken keresztül.
– Hadd lám! Hadd lám! Melyik az enyém?
Dániel baba aztán sajátkezüleg kapcsolta a kösöntyüket az egyiknek is, a
másiknak is a kézcsuklójára.
– No hát nem feledkeztem meg rólatok, ugy-e?
Ezek csakugyan «élő» tanubizonyságok voltak.
– Már most hát mondjunk egymásnak egy «csok ja sá»-t! Aztán ma estére
eljövök hozzád sakkozni, kecsteljes Vukoszavám, holnap este pedig te
nálad ostáblázok, bájos Sefikám!
Azzal egyiknek is, másiknak is odanyujtott egy selyem zsebkendőt, a
hitvesi szeretet jelvényét.
Igy már aztán minden jól van.
Becsületes müzülmán férjnek az a jelszava hogy «ne csalj igazán!» És azt
meg is tartja.
Azzal aztán a békecsókokat kiváltva, eltávozott Dániel bég a dolgára.
Mikor visszanézett az elhagyott háremre, mind a két asszonyt ott látta
az ablakban. De nem azért, hogy Dániel baba után üdvcsókot hányjanak,
hanem hogy az ablaküvegen megpróbálják, hogy csakugyan igazi gyémánt-e
az a kapott karpereczen? Mert holmi talmi aranynyal, strassburgi
gyémánttal még a bosnyák hölgyeket sem lehet már rászedni. Tartanak
próbakövet is otthon.
*
Ezeket tartalmazá Achmed effendi harmadik levele Leó úrhoz.