A méltóságos úr pedig grand seigneuri fummával nézett el valamennyinek a
feje fölött.
– És már most kérem a számlámat összeállíttatni: előre fizetek; mert nem
tudom, hogy meddig maradok Budapesten.
A számla elkészült; a méltóságos úr egy futó pillantást vetett bele.
Azzal kivett a kabátja zsebéből egy degez pénztárczát s abból
kiválasztott két darab ezrest s odaveté a pénztárnok támlányára. A
visszajáró pénzből a kisebb bankókat visszaseperte: azok csak ízék; nem
terheli vele a zsebét.
Ez még sem bolond ember.
A czégvezető hármas bókot csinált a méltóságos úr előtt s kérte, hogy
máskor is parancsoljon vele.
– Hm! dünnyögé a méltóságos úr, borotvált állát körülsimogatva. Pedig
még kellene a feleségemnek valami. De itt nem látok olyat.
– Óh, mi előteremtjük akárhonnan! Csak méltóztassék meghatározni a
kivánságát.
– Hát hogyan is mondjam? Volt az úr már az orfeumban?
– Jótékony czéllal összekötött ünnepélyes alkalmakon.
– Látta ott «la mouche d’or»-t. (Arany légy.)
– Oh igen.
– Hát egy olyan öltözetet szeretnék én a feleségemnek.
– A feleségének?
– Kérem: ne mondja utánam! Az csak az enyém. Önnek semmi köze hozzá.
Tehát egy épen olyan costumeöt, mint a milyen annak van.
– Rózsaszin selyemmaillot, aranybarna topánkák, aranypikkelyes
tricot-taille és corsette.
– Nem! corsette nem kell.
– De az szükséges.
– Nem szabad: mert czethal csontja van benne. Jó lesz a nélkül; ha
mondom.
– És aztán arany ceinture.
– Az van otthon igazi aranyból, igazi smaragddal és saphirral: nem
pierre de strassból.
– És végül arany casquette.
– Az is van a feleségemnek. Keleti gyöngyökkel.
– Elő fogjuk teremteni holnapig.
– Akkor még itt leszek. Lakom a Grand-hotelban. Ezt az utolsót szeretném
mindjárt átvenni: a többit utánam küldhetik. Délig otthon vagyok a
hotelben: az ebédet csinálom.
– Ebédelni méltóztatik.
– Ne igazítson ki. Én tudom, hogy mit beszélek. Az ebédet csinálom.
Azért odajöhetnek. A mi készen van, azt pakolják jól be: magammal
viszem. A mouche d’or costumért küldjenek számlát. Itt a czimem.
Azzal átadta névjegyét az üzletfőnöknek s méltóságos léptekkel
eltávozott.
A boltsegéd urak mind összedugták a fejeiket, a mig a chef a czvikkerét
kereste, s olvasták fennhangon a czimet.
«Alibegovich Kassári bég; a Ferencz József-rend lovagja, Dolni-Tuzlán,
Boszniában».
Most támadt aztán világosság a rejtélyben. Ez egy új honpolgár; hajdani
magyar nemes uraság, a ki mahomedi hiténél fogva fel van jogosítva három
törvényes feleséget tartani; és a szerint kivételt képez a mi büntető
codexünk paragrafusai alól, melyek a többnejüséget kegyetlenül sujtják.
A boszniai polgártársnak ez nem csak szabad, hanem kötelesség.
Már most aztán a felől is meg lehetett nyugodni, hogy miért nem szabad
halcsontnak lenni a ruhaderékban? Mivel hogy a mohamedi hitünek tiltva
van a czethalból, tekenősbékából és az elefántból valamit a testén
viselni.