izlés, kiváló szellemi előnyök s a legősrégibb cívilisatió birtokában
véli magát, csakugyan, a pipát és dohányt illetőleg, legmagasabb fokon
áll. A persa, Tombaku nevü dohány nagy mértékben külömbözik az eddíg
emlitett fajtáktól s a dohányzó-készlet is egészen elüt a többitől. Több
alkatrészből áll: 1) A viztartó; ez vagy agyagból való – a legszebbeket
Iszpahanban készitik – vagy üvegből van, melyek Cseh- és Oroszországból
importáltatnak, vagy pedig egy kokosdióból áll. Az utóbbi fajta a
legpompásabbnak tartatik, s joggal, mert a válogatott dió arany vagy
ezüstbe foglaltatik s gazdag véső munkával és gyakran drágakövekkel
diszittetik. 2) A fa illeszték; az belölről üres, gyakran egész 12
hüvelyknyi magas és fekete fából készül, a gazdagabbaknál ezüstből van s
apró lánczocskák s más diszitmények lógnak le róla. Ennek végére van
alkalmazva. 3) a tulajdonképeni pipa, névleg »a szerkallján,« mely
agyagból vagy fából készült. Belseje mészszel, külseje azonban a
gazdagoknál ezüsttel és aranynyal pántolt s pazarul van ékitve
mindennemű drágaságokkal. Az utóbbiakhoz számithatók leginkább a művészi
kivitelü zománczképek s Iszfahán és Siráznak e művészet leghiresebb
mesterei, egy ily pipafej festéseért gyakran 20–30 aranynyal
dijaztatnak. 4) A vékony, a vizipipához erősitett cső, melyen át
felszáll a lepárolgott füst. Utazás és sétalovaglás közben, e helyett
egy hosszú »márpics« nevezetü kigyózó bőrcső használtatik, melynek
segítségével, az ura háta mögött lovagló szolga tartja a dohányzó
készletet, az ur maga pedig a szopókát.
A persa vizi pipa (kallián) ha izlésteljesen van dolgozva és
összeállitva, igen csinos háztartási czikk. Minthogy a dohányzó csak
ülve élvezheti, jellege jóval keletiebb a török pipáénál. A persa
szenvedélyesen szereti, s ha ülőhelyén kissé előrehajolva, a viz
kellemes bugyborékolása közben illatos dohányának könnyü füstfellegeit
áraszthatja szélylyel, élvezeteinek Elyziumában érzi magát. A török pipa
mindenkor és mindenütt egyenlően kellemes, ellenben a persiai korán
reggel, vagy közvetlen naplenyugta előtt nyujt legtöbb élvezetet s
miután minden persa házban az udvar közepén kis vizmedencze létezik, e
miniature tavak partjait, a par excellence dohányzó helynek lehetne
elnevezni. Persiában azt állitják, hogy a tumbaku dohányzás a legjobb
szer a tüdőbetegségek ellen; én azonban az ellenkezőt merem állitani,
mert szivás e pipákból sokkal inkább fárasztja a tüdőt, mint bármely más
pipafajtánál. A persák véleménye szerint akkor legteljesebb az élvezet,
ha az erősen megnedvesitett dohányból (szárazon sohasem szivatik) az
izzó szén érintésére könnyü, kékes felhőcskék szállnak fel.
A legjobb tumbaku Sirázban és környékén terem, s leginkább a Zergán nevü
faluban, még pedig jó nagy mennyiségben, elannyira, hogy e czikknek
export üzlete évenként vagy 100,000 aranyra rug. Nagyobbrészt egész
levelekben, zsákokba pakolva küldetik szét, s minthogy igen porhanyós, a
fogyasztó kezével szokta szétmorzsolni. A dohányzásra szánt dohánynak
soha sem szabad egy óránál tovább nedvesnek maradnia, a viztartó vizét
is meg kell ujjítani minden friss pipa számára, minthogy egyátalán, a
persa pipának kiszolgálása, sokkal nagyobb gondot igényel a töröknél. A
jómódu persa e fényüzési czikk számára több rendbeli szolgát tart;
legalább is kettő kell: egy ki a pipát elkésziti, a második, a ki
átnyujtja. Utazás alkalmával a szolgának külön lovat állitanak teendője
tekintetéből. A nyereg egyik oldalán a viztartó csűgg, a másikon a
mindig izzó szénmedencze, mig dohány és pipafej, kerek tokokba zárva a
nyeregkápához vannak erősitve. A szolgák rendesen igen gyorsan s ügyesen
végzik teendőjüket, s valóban érdekes látványt nyujt az ilyen szolga, a
mint a több részből álló pipát összeállitja s gyakran a legerősebb
ügetés alatt oda nyujtja urának az élvezetre készen álló szopókát.
Miután a persák, mint az etiquette szigoru követői ismeretesek, nem lesz
meglepő, ha azt a felfedezést teszszük, hogy a pipa használata is,
számos ceremoniával jár. Vannak téli és nyári pipák, a rang és állás,
kor és nem különbséghez mért pipák, s szemben a rendkivül fontoskodó
arczokkal, melyekkel a kallián-etiquettenek hódolnak, gyakran nagy
erőltetésembe került a nevetést elfojtani. Az összegyült társaságnak a
pipák en masse szolgáltatnak át. A szolgaszemélyzet katonás
tactus-lépésben jelenik meg, egyidejüleg közeledik minden jelenlévő
vendéghez, s csak midőn a szolga-sereg ismét visszavonult, kezdi meg a
házi ur egy halk hörgése a bugyborékoló, pezsgő zaj nyitányát.
Legszigorubban ragaszkodnak a szokáshoz, mely az első szippantások után
a pipák átcserélgetését parancsolja. Az átadás és átvétel, különös,
előre megszabott hajlongásokhoz van kötve. A nedves szopóka letörlése
itt is nagy illetlenségnek tartatik, nem kevésbbé az is, ha a szopókát
félhüvelyknél mélyebbre dugják a szájba. Ezek s még több más
dohányzó-szertartás, nem csak a gazdagoknál és művelteknél divatosak, de
még a nép legalsóbb rétegeiben is gyakoroltatnak, mert minden persa
igyekszik udvarias lenni.
A persa hölgyvilág, mely általánosan több szabadságot élvez a töröknél,
nem is kénytelen a dohányzásban magát mérsékelni. Fiatal leányok ép ugy,
mint idősebb nők naponta több órán keresztül hódolnak a pipának,
miközben a gazdagok, körülbelül minden harmadik szippantás után egy
darabka czukrot esznek. Minthogy az egy pipából való közös dohányzás
kiváló intimitás jeléül tekintetik, a pipa még a szerelmes
têt-à-tête-ben is fontos szerepet játszik. A szójárás: »egy tányérból
enni,« Persiában a pipára alkalmaztatik. Egyátaljában Persiában a szép
nem sokkal nagyobb szenvedélylyel csügg a pipán, mint Törökországban; s
az átható, kellemetlen szag, itt a herczegnő száját ép ugy elékteleniti,
mint a parasztnőét.
A pipa leggyakrabban s legjobb minőségben Sirázban található. A keleti
országokban való hosszas tartózkodásom daczára, egy dohánynemhez sem
szitottam különös előszeretettel; csak Sirázban, ha a Muszallában
(nyilvános ima és pihenő hely), Hafiz sirjánál, vagy Szaadi kertjében
valamely vig társaságba elegyedheték, ha a gomolygó füstfelleg gyürűzve
emelkedék Délpersia feledhetetlen, azurkékségü égboltozata felé, csak
ilyenkor nyujtott a pipa oly élvezetet, melyet Persia semmi más helyén,
sőt a világon sehol sem tudtam többé feltalálni. Jól emlékszem egy
estére melyet víg társaságban tölték az Khullari-bor[5] nemes nedve
mellett, azon temetőben, hol Hafiz porai nyugszanak. Azon dicső költőnek
sirköve, ki a bort minden más költőnél szebben énekelte meg, ez
alkalommal pohár székké volt átalakitva; tőszomszédságunkban könnyü
tüzet raktunk s hajnal hasadtáig egyre szájról-szájra járt a bilikom. A
pipa számtalanszor felfrissittetett s a kellemes íz folytonosan ujabb
élvezetre ingerelt. Lóháton is rendkivül kellemesnek találtam a persa
pipát. Többnyire csak akkor pipázunk, ha hosszadalmas ügetés után Persia
sivár pusztáin keresztül, a szegény lónak végre egy kis pihenést akarunk
engedni, t. i. ha a gyors lovaglás után szépen lépésben folytatjuk
utunkat. A ló nyugodtabb mozdulata lecsendesiti a lovag felhevült vérét,
s ha ezen állapotában a kallián kezébe adatik, annak élvezete az élet
nem egy kellemével ér fel. Az utazó társasággal pipát cserélünk s a
dohányzás édes élvezetében kevésbbé nyomasztóan érezzük az ut
egyhanguságát. Kiválóan jótevő hatással bir a dohányzás, ha lovaglás
helyett a »kedsevé«-ben (a tehervonó állatról alá lógó kosár) pihenünk.
Az összehajlott testtartás utóvégre szenvedhetetlenné válik, mozgás után
vágyunk, s valóban igen boldognak érezzük magunkat, ha pipára
gyujthatunk s magunknak, valamint utazó társainknak élvezetet
szerezhetünk.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Persia ó-klassikus földjéről vessünk egy pillantást az északnak fekvő
Tatárország felé, melyet Turkestánnak, vagy Közép-Ázsiának szoktak
nevezni. Az Oxus és Jaxartes partjain lakó nomád, valamint megtelepedett
népség is, durva, vad s a moszlim czivilizátió legalacsonyabb fokán áll.
Ugyanaz mondható élvezeteikről is; legalább a pipa, az ottani
cultura-állapot jellegét viseli s a legegyszerübb, legdisztelenebb a
világon, s mégis mindenkire nézve, ott is nélkülözhetetlen, mindenki
által példátlan szenvedélylyel élvezett fényüzési czikké vált. Itt, hol
az Iszlam fanatismusa legtúlzottabb határáig jutott el, s a dohányzást
is vétójával terhelte, e meggyökerezett szokással szembe mégis hatás
nélkül maradt szava; s a középázsiaiak nem maradnak hátra más iszlamhitü
barátaik mögött s a Turkománok, Kirgizok, Özbegek és Tadsikok
mindannyian szerelmesek a nikotin növénybe. A középázsiai pipa Persiából
importáltatott s a persiai pipa egy válfajának nevezhető. A művészi
viztartó helyett itt öblös tököt, s hol az nincs, durván fából faragott
edényt használnak. A failleszték rendkivül kicsi s szinte durva munkáju,
valamint a pipa is. Az egész eszköz jellemző tulajdona az, hogy a
viztartó egyik oldalán vékony cső van alkalmazva, s annak megfelelőleg a
tulsó oldalon kerek kis nyilás látható, mely dohányzás közben az ujjal
befogatik. Ha már most a közép-ázsiai pipáját szomszédjának adja át, mi
itt szinte szokás, amaz az előtte pipázó által a vizben hátrahagyott
füstöt kifujja. Ezen ujj mozgás által a tatár dohányzó a furulyázóra
hasonlit.
A növény maga Közép-Ázsiában otthonos; a legjobb fajták Karsiban és
Sehri-Szebz-ben a nagy Timur szülővárosában terem; a khivai Khanságban
is híres a rafanek nevü dohány-faj; azonban valamennyi fajta messze
hátra marad a persa dohányok mögött ugy illatra, mint enyheségre nézve
is. Itt csak száraz állapotban használtatik s éles, maró, kellemetlen
füstjét csak a tatár száj és tüdő birja elviselni, vagy pláne még
élvezni is. Idegeneknél már az első szippantás is órákig tartó köhögést
idéz elő; különben a bennszülötteknek is némi fáradságába kerül, mig e
növényt megbirják szokni. Idősebb urak e dohány enyhitőbb élvezeti
módját találták fel, mely azonban nem épen tündöklik aesthétikai
oldaláról; ők t. i. a pipa füstjét csak szolgájuk közvetitése által
élvezik, ki a pipából megteszi a nagy szivást, a fojtó és maró részt
magában tartja s csak az ártatlanabb füstöt fujja aztán teli torokkal a
nyitott szájjal előtte álló öreg ur torkába. A nomádok leginkább
áhitoznak e bóditó élvezet után. Hányszor csodálkoztam rajta, ha
karavánunk a sivatagbani mars közepette valamely vad száguldással
közelgő kirgiz vagy turkomán által feltartóztatott, ki távolból
észrevéve az utasokat, előállt, egy pipát kérve ki magának. Eleinte
mindig azt hivém, hogy e nomádok rablási szándékkal közelednek; de a
Kervanbasi, (a karaván főnök) jól ösmerte embereit. A pipa hamarosan
megtöltetett s a szokásos udvariassággal átnyujtatott. A turkomán
rendesen mohó vágygyal nyult az áhitott eszköz után; már az első
szippantásra szemei ragyogni kezdtek, a másodiknál elbódulva a földre
ült s a harmadikra a bóditó méreg már oly hatást tett, hogy a pipa
kihullott erőtlen kezei közül s ő maga őrült déliriumba merült. Többen
erős köhögési roham után reszketni kezdtek, mások ájulásszerü bódulásban
terültek el a földön. Mig a dohányzó, habzó szájjal, mint a tébolyodott
a földön hevert, a karaván nyugodtan folytatta utját. A nomád nehezen
üdül fel ezen állapot után, mely nekünk sulyos szenvedésnek, neki pedig
magas élvezetnek látszik s órákig képes a karavánok nyomán végig
száguldozni, csakhogy abban részesülhessen.
De még a nomádoknál is a gazdagabbak sátrában a csilim (a pipa
középázsiai neve) nem ritkaság. A khivai Khanságban leggyakrabban
található: Bokharában többnyire lopva dohányoznak; Khokandban pedig
feltünően keveset. Miután a középázsiai a pipában inkább bódulást, mint
élvezetet keres, oly dohányzók számára, kik a dohánymaró hatását már
megszokták, pótszer találtatott fel; e pótszer a mákony, mely a
mennyiben saját tapasztalataim után itélhetek, legnagyobb mértékben
Tatárországban fogyasztatik. A mákonynyal fűszerezett pipák tanitói és
kezelői, többnyire dervisek, ezek a kitanult gazemberek, kik a szentség
álarcza alatt a világzajából, khankáikba (zárda) vonulnak vissza, hogy
nemcsak maguk kéjeleghessenek ezen elgyöngitő élvezetben, de másokat is
annak élvezetére csábitsanak. Közép-Ázsiában a khanka viszi a persiai
kávé- vagy théa-bódé szerepét. Bizonyos helyiségek különös hirnévnek
örvendenek a mákonyméreg kitünő készitése tekintetében; ünnep és
vasárnapokon a mohó, vágytelt mákonydohányzók egész raja foglalja el e
helyeket. Szerencsétlenségre e bűn azonfölül még a magasabb műveltség
jelvényének is tekintetik, és khivai tartózkodásom alatt, a khán,
miniszterei és az egész hivatalnokvilág, meghódolt neki. Rendkivül
feltünő, hogy a csontvázig lesoványkodott mákonydohányzók többnyire igen
hosszu életnek örvendenek, mi e méreg borzasztó hatása mellett valóban
megmagyarázhatatlannak tünik fel. Azok, kik már igen sokra vitték a
gyakorlati téren, pipájukat hihetetlen nagyságu adagokkal terhelik, s
örökké feledhetetlenek lesznek nekem amaz iszonyu perczek, melyeket a
legborzasztóbb rángatódzásokba merült mákonydohányzókkal szemben
töltöttem.
Bokhara városában és khanságban, a túlvallásos mollá-k a dohányt a
»mámoritó italok« sorozatába helyezték, s minthogy utóbbiakat a kórán
eltiltja, a nyilvános dohányzás a kormány, valamint papság által is a
legszigorubb tilalommal van sujtva. Mindazáltal a bokharai bazárban
számtalan dohánybolttal találkozunk. Világos tehát, hogy az üzletet
elnézéssel türik, s ha a fogyasztók saját házukban, nagy titokban
hódolnak a mámoritó élvezetnek, senki sem törődik vele, mert a titokban
elkövetett bűnt nem tekintik bűnnek. Számtalan példabeszédje és
erkölcsmondata van a nomádnak, mely valamennyi a dohány élvezete ellen
irányul; például: ha az utas dohányzik a négy napi utra hat nap telik
el. Vagy: ha a hős dohányzik, – lovától és feleségétől megvonja
szerelmét, stb… Mindennek daczára azonban, egyre jobban terjed a
dohányzás szokása s az érkező karavánt körültolongó nomádok ép oly
mohósággal kapkodnak a pipa és dohány után, mint asszonyaik valamely
világos szinü, régi perkálrongy, vagy piros kláris sorok után.
Zsiványkodásaik alatt, abrakos zsákuk egyik oldalán csekély mennyiségü
élelmet hordanak lovuk számára, mig annak másik oldalát a
nélkülözhetetlen, ronda dohányzó készlet foglalja el. Még a legsoványabb
étkezésről is lemondanak, ha helyébe a pipa vad mámort hozó élvezetének
hódolhatnak. Igen megfogható, hogy Közép-Ázsiában nem igen pazarolják a
dohányt. Egyetlen egy pipa néha egy egész társaságot kielégit; az
őszhajuak s a társaság előkelői élvezik az első, legteljesebb
szippantásokat, az alsóbb rendüeké a többi szippantás, mig a fiatalok és
rabszolgák már csak könnyü kis fellegeket csalhatnak ki a fekete, porrá
égett maradványokból. A kiszítt pipa ritkán tartalmaz egyebet fékete
szénnél. Az ulémák vagy tudósok, kikhez, kivált Bokharában az előkelők
is számittatnak, a pipát tisztátalannak tartják. Itt a dohányt nem
pipából élvezik, de burnótolnak, még pedig oly undoritó módon, melyről
Európában senkinek sem lehet fogalma. Csaknem valamennyi tudós is még
sok más is övükön burnót szelenczéül szolgáló miniatur-tököcskét
hordanak. Tiz-tiz perczenként a burnótoló előveszi szelenczéjét, a
sötétsárga port, mely kellőleg erős s mégis izetlen, keze fejére önti,
kezét a kolossális orrlyukakhoz emeli, s a burnótot egy hatalmas
lélekzettel felszíjja. A burnótozás e módja másutt is előfordul, azonban
különösen utálatos a szokás, mely szerint a tobákot nem az orrba, hanem
három ujjal a szájba dugják, még pedig a nyelv és szájpadlás közé, hogy
az egész adagot pár percz mulva zajosan ismét kipökjék. Jaj ama
szerencsétlennek, ki az ily egyénnel társalogni kénytelen, s kit a barna
dohányoshab minduntalan arczon talál.
Bokharában, Afghanisztánban és Észak-Indiában általános a rosz szokás, a
bagózás. Jó fogfájás elleni szernek tartják. Ez ugyan lehetséges,
azonban határozottan áll s könyen érthető is, hogy ez eljárás iszonyuan
elékteleniti a fogakat. Rendkivül visszataszitó látványt nyujtanak a
nők, kik a dohányzás bűne elől vissza rettenve, szinte ezen utálatos
szokásnak engedik át magukat. A férfiaknál a szakál némileg elrejti a
lehulló porrészleteket, a nőknél azonban a sima áll, rendesen ezen
élvezet igen látható jeleit viseli, s ennélfogva igen természetesnek
találom, ha az igy eléktelenitett hölgy, férj uramra nem gyakorol valami
különösen vonzó hatást. A pipa kisérőjéül Közép-Ázsiában a théa merül
fel, még pedig a fekete téglathéa. E zsiradék és sóval füszerezett ital
kitünően illik a durva élvezethez s a csapatra, mely több órákig
vándorolt a sivatagban, csodálatos hatást gyakorol. A théának forrónak
kell lennie s minden korty théára a pipa egy szippantása következik. A
tatár véleménye szerint a théa és dohány együvé tartozik s valamint az
első az ereket kitágitja s a vért ritkitja, ugy a füst által fej és
agyvelő is mindinkább tisztul; szent meggyőződése, hogy a jó pipa a szem
erejét megkétszerezi.
Befejezésül még a kirgizek rögtönzött pipájáról is meg kell emlékeznünk.
E nomád gyakran a sivatag közepette, minden eszköz nélkül, ha csak egy
kis vizre tehet szert dohányozni szokott. Többször hallottam e tényről,
s hogy meggyőződjem annak valódiságáról, egyszer meg is mutattatám
magamnak a »csodát.« A kirgiz hosszasan keresgélt a földön, mig agyagos
helyre akadt. Legelőször is vagy két ököl nagyságu lyukat túrt a földbe,
melynek nyilása azonban szükebb volt a belső üregnél. Ez a lyuk vizzel
töltetett meg s nedves agyagból alakitott pipával takartatott be. Az
üreg mellett, egy rézsutoson bedugott cső a vizzel összeköttetésbe
hozatott, de úgy, hogy a cső hegye, vagy két ujjnyira kilátszott a
földből. A kirgiz e mozdulatlan eszköz előtt végig feküdt a földön s oly
kényelemmel élvezé pipáját, mintha valamely persa vagy török nagyur
házából hozta volna. Tisztaságról ily eljárás mellett természetesen
álmodni sem szabad. A nomádok élelmességüket még messzibbre is
kiterjesztik, a mennyiben dohány helyett a sivatag egy másik növényét
használják. – E pót-növény alacsony, hosszúdad bokor alakban nő,
száritott állapotban fekete, s oly maró tulajdonnal bir, hogy az idegen
egyetlen egy szippantás után is órákig küzködik fejfájjással. –
Mindebből kitünik, hogy a pipa elkezdve legtökéletesb alakjától, le a
legkezdetlegesebbig, mindenütt szerettetik és ápoltatik. A mohamedán
népek, Törökországtól egész az »égi tartomány« távol határáig a kenyér
után a pipát a legnélkülözhetetlenebb élvezeti szernek tekintik;
azonkivül mulatságot is nyujt a dolce far niente-t megszokott keleti
világnak, mely a lassan muló órákat oly elégédettséggel látja elenyészni
a felszálló füstfellegek képleteiben, s ha Nyugat népei valaha le is
találnának mondani a nikotinnövényről, a keleti soha sem lesz hozzá
hűtelen, a pipa életmódjával, valamint szokásaival is feloldhatatlanul
egybeolvadt.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Valamint a hárem természetellenes szokása, egy még természetellenesebb,
undoritó bünt eredményezett, ép ugy előmozditotta a vallás által
parancsolt bortóli és szeszes italoktóli tartózkodás a kábitó szerek
használatának hajlamát. A hasis, benk, mákony s a többi kábitószer mind,
mely az idegrendszerre s az ember szellemi tehetségeire oly mámoritólag
hat, aránylag kevésbbé vannak elterjedve ott, hol a moszlimhitü társaság
egy része túlteszi magát a bor s más szeszes italok élvezetét illető
tilalmon. Konstatáltatott, hogy a raki-ivás emelkedésével Törökországban
a mákonydohányzók száma feltünően alábbszállt, ellenben a jobban
Keletnek fekvő birodalmakban, hol a vallási törvényt szigoruan követik,
egyre növekszik. Konstantinápolyban, már csak emléke él azon helynek,
melyet »Afinudschilar«-nak (mákonydohányzónak) neveztek, hol ama gonosz
szenvedély iszonyuan eltorzult áldozatai, magas fák árnyában erőszakosan
gyilkolták szellemöket és testöket. Gyakran beszélték nekem, hogy e
mulatóhely – s bizonyosan, olyan több is volt, – kora reggeltől késő
estig, mindig tömve-tele volt. Mig az opium dohányzó baljával görcsösen
fogta pipáját s jobbjában a nagy kávéscsészét lehűtés végett ide-oda
lóbázta, hátulról nesztelenül oda sompolygott valami pajkos utczagyerek,
s egy hosszu szalmaszár segitségével, a félig öntudatlannak csészéjéből
kiszitta a nemes mokkanedvet. Az élő csontváz, azon hitben, hogy ő maga
fogyasztotta el a felelevenitő barna nedvet, a mákonymámorosoknak
sajátos mosolyával szokta ilyenkor kiáltani: »Kahvedsi, doldur.« (Hej
kávés töltsd meg ujból.)
Megfoghatatlan bár, de tény, hogy a törvény ezen öngyilkosokkal szemben
szemet hunyt. – Ezen emberek mámorszenvedélyét többnyire oda
magyarázták, mikép általa az érzéki érzelmek erőszakos elnyomását
akarják elérni, hogy annál buzgóbban engedhessék át magukat a vallásos
elmélkedésnek. Sokan, kik e bűn folytonos gyakorlása következtében félig
megőrültek, szenteknek tekintettek; magam is ismertem egy ilyen
félholtat, ki egész komolyan azt beszélte nekem, mikép a testében lakó
tűz időnként oly erős, hogy egyetlen egy érintéssel egy hordó bort
eczetté képes változtatni.
A mint már emlitém, Törökországban a rakihordócska egyensúlyozta már e
bajt, s ma már többnyire csak pervisek azok, kik a hasis s mákonyital és
dohányzás által álomlátást igyekeznek előidézni, hogy benne a jövendő
üdvözülés előérzetét élvezzék. Ők ennélfogva az »Eszrar« (titkok) szóval
jellemzik e kábitó szereket Törökország Eszrarja többnyire Brusza, Izmid
és Moszul híres mákonytelepitvényeiben készül. A növény legfelső levelei
gondosan összegyüjtetnek, megszárittatnak, porrá dörzsöltetnek s egy
bizonyos édes szörp segitségével apró pastillákká gyúratnak, melyeknek
egyes darabkái a pipa torkára tétetnek, s a füsttel beszívatnak. Gyakran
még fűszeres, a kábitó hatást emelő részletek is mellékeltetnek a
pastillákhoz, hogy a paradicsom sajátságos képleteinek körvonalait, a
földöntúli üdvözülés, s más élvezetes, mámorító boldogságok előérzete
megkettőztetett erélylyel töltsék el az élvezőnek lelkét. Az eszrar
apró, vékony pálczikák alakjában is előfordúl s az utóbbiakból magam is
elnyeltem vagy egy borsónyi nagyságu darabkát, hogy hatásáról
meggyőződjem. Ebbéli tapasztalatom, fájdalom csak igen csekély, miután a
mámor kezdete és vége csak mint az ittasodás egy könnyű neme nyilvánult.
A társaság azonban, melyben e kisérletet tevém, utólag igen mulatságos
dolgokat beszélt nekem rendkivüli vidámságomról, mely természetesen
mélységes álommal végződött. Ösmertem európaiakat, kik a hasis befolyása
alatt nagy költőknek tartották magukat s ihlett álmaikat papirra tették;
azonban kijózanodásuk után meggyőződtek káprázataik nyomorúlt
silányságáról. Fájdalom, több európai esett áldozatul ezen visszataszító
bűnnek; többek közt az angol tábornok, ..... G. úr és S.... báró. Utóbbi
rendkivül tehetséges ember és elég jómódu ember volt, s utóljára annyira
ment, hogy csontvázzá lesoványkodva, évekig fésületlen, mosdatlan, s
ruházat helyett csak nehány rongygyal fedett testtel bolyongott
Konstantinápoly utczáin. Okvetlenűl őrültnek tartották volna, ha
időnként több európai nyelven vitt, kiválóan szellemdús társalgása, nem
tanuskodott volna az ellenkezőről és sohasem fogom elfeledni, midőn ezen
egykori, előkelő mágnás, csipős téli hidegben, csak nehány foszlánynyal
takarva Stambulban a ház mellett haladt el a melyben laktam, míg dala
felhatott hozzám:
»Oh szép Kelet, oh szép Kelet,
»Hol örökké kék a mennyezet!«
Mint könnyen képzelhető, az utszélen fejezte be életét.
Mint már említém, a kábító szerek használata egyre növekszik, minél
inkáb Kelet belsejébe hatolunk. Persiában a Benk, egy a dervisek által
termelt növény, a canabis indica leveleiből készült kábító szer, játszik
nagy szerepet, mig a mákony vagy tirjak csaknem minden magasabb rendü
ember által élveztetik, még pedig apró lapdacsok alakjában. »A persa
40–50 esztendeig használja a mákonyt,« mondja Dr. Polak, »anélkül hogy a
mennyiséget változtatná, mely átlag egy-két szemerre rúg naponként, úgy
hogy egy-egy személy egy hónap alatt 60–90 szemert fogyaszt. A Kaspi
tenger nedves alvidékein a napontai adag kétszeres szokott lenni, t. i.
3–4 szemer. Ily rendszeres használat mellett, még az adag emelkedése
folytán sem kártékony a mákony hatása az emberi szerkezetre nézve; a
szellemi és testi működésben semmiféle fennakadást nem idéz elő, olykori
szorulást s a has elgyöngülését kivéve, s minden férfi működésre nézve
közömbös. A negyvenedik, s a Kaspi tenger mellett már a 35. év után, a
mákonydohányzás állitólagosan kevésbbé ártalmas mint korábban, sőt a
persák állitása szerint az 50 év után az embernek mákonyt kell szednie
ha erejét és frisseségét fenn akarja tartani s magas kort óhajt elérni.
Tényleg ösmertem is 60–90 éves aggokat kik már fél század óta naponta
rendesen szedték bizonyos mákony adagukat.«