Ha táplálékaink segítségével testünket jó állapotban akarjuk tartani s
az időelőtti vénülést megelőzni, akkor úgy ebéd előtt, mint közben, jó
gyomornedvről kell gondoskodni, máskülönben az ételek nagy része
emésztetlenül heverne gyomrunkban, illetve beleinkben és e pangás sok
zavarra adna okot s e fontos szervek életerejét nagyban csökkentené. Az
evés egészségtana tehát főleg a lehetőleg sok jó gyomornedv szerzésére
irányul.
A gyomornedv kétféle módon választható ki. Minthogy az ételeknek
közvetlenül a gyomor falazatára gyakorolt hatása által csak kevés nedvet
nyerünk, inkább a másik móddal akarunk itt behatóbban foglalkozni, amely
t. i. a gyomormirigyeket beidegző idegeknek izgatása által ösztönzi
azokat nagyobb nedvelválasztásra.
A gyomormirigyek idegel többféle eszköz által izgathatják a központi
idegrendszert. Igy pl. az ízletes ételeknek puszta megpillantása
étvágyat gerjeszthet és ezáltal a gyomormirigyeket izgatja; ez
általánosan ismert tapasztalat. Pawlow kutyákon végzett kísérletekkel
bizonyította be, hogy húsdaraboknak felmutatása elegendő volt nagyobb
mennyiségű gyomornedv kiválasztásához. Izlés és szaglás által is hasonló
eredmények mutathatók ki. Érdekesek e tekintetben Bickel kutatásai. Egy
fiatal leány, kinek nyelőcsöve marólúg ivása miatt nem engedett át
ételeket, gyomorsipolyán keresztül tiszta gyomornedvet választott ki,
amidőn egy tál meleg levest tartottak az orra alá és amikor cukor- vagy
sóoldatot cseppentettek a nyelvére, szintén megeredt a gyomornedv
elválasztás. Pawlow kutyákon nyelőcsősipolyt alkalmazott úgy, hogy a
hús, melyet nekik adott, kiesett anélkül, hogy a gyomorba jutott volna;
de a rágáskor keletkezett íz folytán igen sok gyomornedvök keletkezett.
Ha azonban kellemes ingerrel izgatva az ideget, kiválasztás jön létre,
akkor kellemetlen behatások, amint azt Beaumont, Sommerfeld és mások
révén tudjuk, megakadályozzák azt. Bickel és Sasaki kutyákon végzett
kisérlettel bizonyítják, hogy a haragnak is van ilyen befolyása. Ez
megfelel annak az ismert ténynek, hogy levertség, felindulás vagy rossz
hírek az étvágyat csökkentik, vagy teljesen meggátolják. Aki jó
étvággyal akar enni, az felejtsen el minden kellemetlenséget és jó
hangulatban üljön az asztalhoz. Mélabús emberek rendesen
étvágytalanságban szenvednek és ennélfogva mesterséges táplálkozásra
szorulnak.
Aki egész nap a szabadban dolgozik és különben is jókedvű, annak minden
étvágygerjesztő nélkül is lesz étvágya. Aki azonban egész nap a
szobában, vagy az irodában ül, az könnyen jut abba a helyzetbe, hogy
étvágya és gyomornedve csak mesterséges eszközökkel ingerelhető fel, p.
o. elegánsan terített asztal, jó gyümölccsel megrakott szép edények,
vázák teli szép virággal, finoman öltözött, szimpatikus, jókedvű
vendégek, asztali zene stb. által. Vagy pedig evés előtt étvágygerjesztő
csemegéket: kaviárt, ingerlően megrakott zsömléket, stb. vagy likőrt is
vehetünk magunkhoz.
Étvágytalanságban szenvedők sokszor érnek el sikert azáltal, hogy ebéd
előtt bouillont isznak, mert az mint azt pontos kutatások bizonyítják,
képes elegendő gyomornedvet előteremteni. Nem ajánlatos ez azonban olyan
emberek számára, akiknek kevés húst szabad csak enniök, mert a bouillon
húskivonat tartalmánál fogva károsabb, mint maga a hús, ha gyakran és
nagyobb mennyiségben esszük. A nyelvnek evés előtt sóoldattal való
mosása is elősegítheti az étvágyat. Ezáltal különben a kissé lepedékes
nyelv is megtisztítható. A bevont nyelvet egyébként minden étkezés előtt
tisztítsuk meg; ha ugyanis az izlelőbimbók be vannak fedve, akkor az
ételekkel való közvetlen izgatásuk nehezebben jő létre úgy hogy sem
étvágy, sem pedig gyomornedv nem keletkezik. Étvágygerjesztőleg hat még
az is, hogy ha evés előtt szájunkat higított ecettel kiöblítjük.
Közvetlenül a főétkezés előtt és körülbelül egy órával utána, hagyjunk
abba minden szellemi foglalkozást; gyakran az is használ, ha az érkezett
levelek elolvasását egy órával az étkezés utánig halasztjuk el.
Elősegíti az étvágyat az étkezés előtti séta is; magamon tapasztaltam,
hogy étvágyam kisebb volt azokon a napokon, amikor a sétálgatást
elmulasztottam. Sok függ az ételek és az asztal külsejétől. Az ételek ne
csak a szájnak, hanem a szemnek is tessenek. Nem ritkán fordul elő, hogy
piszkos tányérok, tálak, abroszok vagy asztalkendők annyira elveszik az
étvágyat, hogy nem képződik gyomornedv. Ami az evés alatti olvasást
illeti, úgy azt mint szellemi munkát nem ajánlom; kivételesen javunkra
válhat azonban valamely vidám olvasmány. És hogy egy jókedvű embert
szívesebben látunk magunk mellett az asztalnál, mint aki lehangol
bennünket, az kétségtelen.
A gyomornedv mellett a nyál is fontos szerepet játszik az emésztés
körül, mert erjesztőt tartalmaz, mely a keményítőre hat, amennyiben
elősegíti annak cukorrá való átváltozását. Sok nyálra úgy tehetünk
szert, hogyha a táplálékot hosszabb ideig tartjuk nyelvünkön s ezáltal
ízlelőidegeinket erősebben izgatjuk. Más szóval: ha elegendő nyálra van
szükségünk, akkor az ételeket alaposan meg kell rágnunk. A
gyomornedvelválasztáshoz hasonlóan, a nyálelválasztást is az idegek
befolyásolják. Ha egy kutyának húst mutogatunk, akkor nyálmirigyei
rögtön élénk működést fejtenek ki. Az embernél is sokszor jogosult az a
mondás, hogy »folyik a nyála«, különösen amikor izletes dolgok
megpillantásáról vagy felemlítéséről van szó. Elegendő nyálfolyás nélkül
csak nehezen tudnók a keményítőtartalmú ételeket megemészteni, mert
emésztésük ilyenkor csak a hasnyálmirigy és a bél erjesztőire volna
ráutalva.
A jó rágásnak továbbá az az előnye is megvan, hogy az elfogyasztott
ételek egészen puha állapotban kerülnek a gyomorba, ahol ennélfogva a
gyomornedv könnyebben járja át őket s azután sokkal jobban lesznek
megemésztve. A gyomorpép felszívódását is elősegíti az alapos rágás, míg
a rossz rágás, ami a mohón evőknél fordul elő, a gyomorfal
túldolgozását, az ételek elégtelen felszívódását és egyszersmind a
bélnek túlerős izgatását idézi elő. A bél falazatának gyakran különös
megerőltetésébe kerül, a nem eléggé megrágott falatoknak, mint zavaró
idegen testeknek a kilökése. Tartós rossz rágás ennek folytán sok
krónikus gyomor- és bélhurutot szokott okozni. A mohó evés egyébként
neveletlenségszámba is megy.
Fletcher, Campbell és van Sommeren szerint legjobb az ételt addig rágni,
míg az csaknem minden ízét elvesztette. Tekintetbe véve azon nehézséget,
melyet a megrögzött szokások abbahagyása okoz, a mohón evőknek igen
nehezükre esik a gondos rágást elsajátítaniok. Akik jól rágnak, azoknak
jóval kevesebb élelmiszerre van szükségük, mert ők mindent jobban
kihasználnak, amit esznek, amennyiben jobban képesek azt felszívni és
ennélfogva kevesebb salak képződik bennük. Az állkapocs gyakorlása
szempontjából is fontos az ételeknek gondos megőrlése s a fogaknak ép
olyan szükségük van a gyakorlatra, mint a többi szerveknek.
Aki evés közben túlsok vizet iszik, az némelyek szerint túlságosan
felhigítja ezáltal a gyomortartalmat. Mások viszont egyáltalában nem
isznak étkezés közben semmit, nehogy elhízzanak. Egyrészt azonban az
evés közben való ivás nem okozhat túlságos elhízást (Noorden), másrészt
pedig az ivás teljes abbahagyása rossz következményekkel szokott járni.
Minthogy t. i. a víznek nagy részét étkezés közben szoktuk meginni,
előfordulhat, hogy ha étkezés alatt semmit sem iszunk, testünk nem kapja
meg az őt megillető mennyiségű vizet, s ennek többek között az a
hátránya is meg volna, hogy nem bírnánk elegendő gyomornedvet
kiválasztani; Pawlow és Bickel kimutatták, hogy minél több folyadékot
tartalmaz a szervezetünk, annál nagyobb a gyomornedv kiválasztása. Igy
tehát mérsékelt vízivás ebéd közben elősegíti a táplálékok emésztését.
Azt az előnyt is nyujtja, hogy általa a nitrogénanyagcsere mérges
bomlástermékei könnyebben mosatnak ki a szervezetből.
Arra a kérdésre, hogy étkezés után pihenjünk-e, vagy végezzünk
mozgásokat, csak esetről esetre lehet felelni. Elhizásnál vagy más
anyagcserebántalomnál rendszerint jót tesz a séta, míg a gyöngébbeknek
pihenniök kell. Általában legjobbnak tartom, ha rögtön rövidebb sétát
teszünk, utána pedig kipihenjük magunkat. Szellemünktől azonban
semmiképen se sajnáljunk egy jó órai nyugodalmat.
Hogy _mikor_ együnk? Csak ha éhesek vagyunk. Máskülönben könnyen jutunk
abba a veszedelembe, hogy az elégtelen gyomornedv folytán rosszul
emésztünk. Ha csak lehetséges azonban, úgy rendezkedjünk be, hogy a
napnak mindig ugyanazon órájában éhezzünk meg, mert az evés idejének
pontossága fontossággal bír. A jól szabályozott gyomor mindig megfelelő
időben fogja a gyomornedvet kiválasztani.
Miként evés _előtt_, úgy evés _után_ sem szabad túlerős mozgásokat
végeznünk. Kisebb méretű séták elősegítik a gyomornedvkiválasztást, a
túlzás azonban gátolja, amikor is étvágyunk, jó húskivonatból készült
levessel kelthető fel.
Az a rossz szokás, hogy túlsok kenyeret eszünk, könnyen vezethet a
gyomor túldolgozásához, mert a kenyér jobban igénybe veszi az emésztési
munkát, mint a többi táplálék. Kimutatták, hogy a kenyérnek
fehérjetartalmú része ötször annyi erjesztőanyagot és pepszint kíván
meg, mint amennyire a húsnak szüksége van. Sok betegemen pedig azt is
tapasztaltam, hogy semmi sem okoz oly könnyen túlsok gyomorsavképződést,
mint a sok kenyér. A legtöbb ember a húst emészti legkönnyebben,
föltéve, hogy az nem tartalmaz kötőszövetet. A bouillon és a húsmártások
kitünő étvágygerjesztők; említettük azonban, hogy ilyesmit nem lehet
sokáig minden káros következmény nélkül étkezés előtt élvezni.
Legtanácsosabb húst csak egyszer napjában enni és pedig főétkezéskor. A
húsfehérje könnyebben emészthető, mint a növényi fehérje. A
főzelékeknek, különösen a burgonyának és a káposztaféléknek, emésztése
már jobb gyomrot kíván. Zsíros ételeknek élvezése pedig csökkenti a
gyomornedvkiválasztást. A vaj könnyen emészthető zsír, de ha megavasodik
és ennélfogva szabad zsírsavakat tartalmaz, akkor igen nehezen
emészthető. Sok amerikai – nagyon helyesen – egy frissítő hatású, kissé
kesernyés gyümölcsöt, az ú. n. Grapefruit-ot eszik reggelire. Súlyosan
vétkezik azonban az egészséges gyomor élettana ellen az olyan ember, aki
reggelijét almával vagy körtével akarja megkezdeni.