Igen gyakran tapasztaltam, hogy azok a betegek, akik naponta nagyobb
mennyiségű tejet ittak és egyébként is helyesen táplálkoztak tojással,
főzelékkel és kevés hússal, mindig egészségesebb színben voltak, mint
bármely más táplálék után. Sőt úgy tetszett nekem, hogy öregedő emberek
ilyen étrend mellett frissebbnek, úgyszólván fiatalabbnak látszottak. Ez
onnan magyarázható, hogy a tej által oly táplálékot veszünk fel, mely a
különböző vérmirigyek kivonatát, mindenekelőtt a pajzsmirigyét és
azonkívül más értékes kémiai anyagokat is tartalmaz. Mindezt Bang, Mosse
és mások mutatták ki. Tudjuk továbbá, hogy testünk jódtartalma főleg a
pajzsmirigytől ered, mely a legnagyobb mennyiségben tartalmazza ezt az
összes szervek közül. A jód minden kétséget kizárólag átmegy a tejbe;
mert ha egy szoptató nőnek jódot adunk, akkor a gyermek a jódkezelés
tüneteit mutatja. Feltétlenül szükséges azonban, hogy a gyermeki test a
jódot anyjától kapja meg. Közismert tény ugyanis, hogy a csecsemők és
fiatal állatok pajzsmirigye úgyszólván semmi kolloidanyagot sem
tartalmaz. Ez pedig, amint Oswald és mások kimutatták, egyenes arányban
áll a pajzsmirigy jódtartalmával. Ahol nincsen kolloidanyag, ott jód
sincs. Klinikai megfigyelések is bizonyítják egyébként a pajzsmirigy
váladékának a tejbe való vándorlását. Igy a veleszületett myxödémában
szenvedő gyermekek egyáltalán nem mutatják a pajzsmirigyelégtelenség
jeleit mindaddig, míg anyatejjel táplálkoznak. Ha azonban elválasztjuk
őket anyjuktól vagy a dajkától, akkor csakhamar fellépnek a betegség
jellemző tünetei. A gyermekek tehát a tej által oly anyagot nyertek,
mely képes volt őket a pajzsmirigynélküli állapot tüneteinek
keletkezésétől megóvni, s ez csakis a pajzsmirigy váladéka lehetett.
Igen fontos a következő megfigyelés is. Ha egy állatnak, mondjuk egy
kecskének, mint azt Lanz tette, eltávolítjuk a pajzsmirigyét, akkor az
ilyen állatnak a teje oly anyagot tartalmaz, mely más állatnak vagy az
embernek pajzsmirigyére éppen ellenkező hatást gyakorol. Lanz a
Basedow-kórban szenvedő betegeit jó eredménnyel kezelte vele. Hasonló
eredményeket értek el Burckhardt és Blumenthal is az ilyen tej
kivonatával (Rodagén). Föltehető tehát, hogy a pajzsmiriggyel bíró
állatok teje is tartalmazza a pajzsmirigy váladékát.
Az egészséges állatok teje a vérmirigyek váladékán kívül, melyet a
vérből vesznek fel, fontos erjesztőket is tartalmaz, melyek az emésztést
és vegyi átalakulásokat elősegítik, továbbá nagyobb mennyiségű sókat,
főleg meszet, vasat, magnéziumot, foszfort stb.
Fontos mindenekelőtt, hogy a tejet nyers állapotban igyuk, mert a
forralás által megöljük az oly hasznos erjesztőket. Már a 75° C. mellett
történő pasztörizálás által is nagy részük tönkre megy, magasabb hőfokot
használva, annál több. A tejet, annak forralása sok hatásos
tulajdonságától fosztja meg és míg a friss, nyers és még meleg tejet
_élő_ tejnek nevezhetjük, addig a forralt tej a _holt_ jelzővel
ruházható fel. Én a friss és az egészséges állattól származó tej
felforralását balga és észszerűtlen cselekedetnek tartom és
kötelességemnek tekintem, arról mindenkit lebeszélni. Más persze, ha egy
ismeretlen és kétes eredetű tejjel van dolgunk. Minthogy a tuberkulózis
és más fertőzőbetegségek az állattejjel kétségkívül átvihetők az
emberre, már csak ezért is nagyon ajánlatos betegeinknek azt a tanácsot
adni, hogy az ilyen tejet forralva vagy sterilizálva igyák. Ha azonban
az állatorvos valamely állatról megállapítja, hogy egészséges és
tuberkulinra nem reagál, továbbá biztosítva vagyunk afelől, hogy a tej
sem baktériumokat nem tartalmaz, sem hamisítás vagy edények által nem
lett fertőzve, akkor minden aggodalom nélkül élvezhetjük a nyers tejet.
Legszerencsésebbek ennélfogva azok, kiknek saját teheneik vagy kecskéik
vannak, melyeket jól szellőzött istállóban vagy még inkább a szabadban
tarthatnak. Azok a gyermekek, akik anyatejjel nem táplálhatók és nyers
kecske- vagy szamártej mellett nevelkednek, rendszerint kitünően
gyarapodnak. Saját tapasztalataim szerint legelőnyösebbnek tartom a
tehén-, kecske- vagy szamártejet, azon melegében, ahogy az állat
tőgyéből nyerjük, – melyet elővigyázatból egy tiszta kendőn át is
szűrhetünk – mert ez legkönnyebben emészthető és leginkább válik
egészségükre.
Hogy a tej forralás által értékes tulajdonságainak legnagyobb részét
elveszti, sőt táplálás szempontjából károsan is hathat, azt Behring
vizsgálatai meggyőző módon igazolják. E célból Magdeburgban, valamint
magyarországi és csehországi birtokain forralt, de összehasonlítás
céljából forralatlan nyers tejjel is táplált borjakat. Az állatok
növekedésének különbsége csakhamar látható volt. A forralt tejjel nevelt
borjak csontjai angolkóros elváltozásokat mutattak; skorbútszerű állapot
is lépett fel közöttük, némelyek pedig végnélküli hasmenésben pusztultak
el. Gyermekeknél hasonló állapotot észlelhetünk, ha forralt, túlmeleg és
– ami a nagyvárosokban gyakran előfordul, – nem egészen friss tejet
adunk nekik.
Nagyon ajánlatos, mint mondottuk, csak forralatlan tejet inni és a tejet
csak akkor felmelegíteni legfeljebb 60–70° C-ra, ha eredete gyanus.
Megtehetjük azonban, feltéve, hogy nem saját teheneink tejét isszuk,
hogy kérdezősködünk, hol tartják a teheneket; mert azok az állatok,
melyek a nap legnagyobb részét, vagy mint Hollandiában az éjet és napot
a szabadban töltik, jobb egészségnek örvendenek, tehát jobb tejet is
adnak, különösen, hogyha a füvön és szénán kívül még nitrogéntartalmú
eleséggel is tápláljuk őket. Ezzel ellentétben a mindig sötét és zárt
istállóban tartott tehenek ép úgy, mint azok az emberek, akik rosszul
szellőzött helyiségekben dolgoznak, vagy fogházakban tartózkodnak,
könnyen esnek a tuberkulózis áldozataivá. A tehenet tehát mint dajkánkat
kell tartanunk, melyet a család minden egyes tagja dédelget.
Tekintettel a tejnek, mint néptáplálószernek óriási jelentőségére,
föltétlenül ajánlatos volna törvényt hozni arra nézve, hogy minden
tehéntulajdonos köteles legyen tehenét az állatorvos által többször
megvizsgáltatni. Különösen a majorságokra vonatkozik ez, melyek nagyobb
mennyiségben szállítják a tejet a közönség számára. A tisztaság
megtartását illetőleg is államilag kellene a majorságokra felügyelni. A
tehenet fejés előtt meg kell tisztogatni, a fejőembereknek külön e célra
készített mosható vászonruhákat kellene felvenniök és kezeiket gondosan
megmosniok úgy, mint azt a sebész teszi, aki műtét előtt fertőtleníti
kezeit. Rögtön fejés után sterilizált edényekbe kell önteni a tejet és
jégszekrényben eltenni. Ily módon azután egészséges tehén teje nem
tartalmazhat káros anyagokat, hanem csak olyanokat, melyeket közvetlenül
a vérből kap. Az ilyen tej tehát nem is szorul további tisztogatásra
vagy sterilizálásra.
A tej 160° C.-ra lehűtve sem veszti el tulajdonságait még több napon
keresztül sem. Legtáplálóbb, ha frissen, rögtön a fejés után, melegen,
élvezzük. Hosszabb időn át magamon tett megfigyeléseimből
megállapítottam, hogy ½–1 liter ilyen frissen fejt meleg tej egy órával
az étkezés előtt, nem befolyásolja az étvágyat. A többi meleg
folyadékokhoz hasonlóan, rövidebb ideig is marad a gyomorban. Hasonlót
állapítottam meg a hideg nyers tejen is, ellentétben a hideg felforralt
tejjel.
Némely vidéken az a szokás, hogy a tejadó állatokat az utcákon át
hajtják és ott fejik meg a vevő előtt; így történik ez Nápoly környékén
a tehénnel és kecskével, Spanyolország egyes vidékein pedig, mint
Barcelónában, a szamarakkal.
Legjobb azonban az emberi tej, mert ez az ember vérmirigyeinek váladékát
tartalmazza. Legközelebb áll hozzá összetételére nézve a szamár vagy a
kanca teje. Ennek azonban sajnos, igen nagy ára van. Igy pl. Londonban 2
shillinget kértek tőlem egy félliter szamártejért. Utána következik a
kecsketej. Teljesen érthetetlen előttem, hogy a kecskét oly kevéssé
használják fel tejelési célra, pedig ennek teje sokkal könnyebben
emészthető, mint a tehéné és fehérjét, zsírt és más vegyi anyagokat,
mint vasat is, többet tartalmaz, mint a tehéntej. Ha a kecskét tisztán
tartjuk, akkor teje elveszti kellemetlen szagát. Eltartása igen kevés
költséget igényel.
A vérmirigyek váladékán kívül a tej fontos erjesztőket is tartalmaz,
továbbá fehérjét, zsírt, tejcukrot, lecithint és értékes ásványi
anyagokat, mint foszfort, meszet, vasat stb. Egy liter jó tejben kb. 35
gr. fehérje, 40 gr. tejcukor és 35–40 gr. zsír van. Ha tehát naponta
1½–2 liter tejet, ehhez 3–4 tojást, némi vajat és búzakenyeret
fogyasztunk, akkor igen sokáig bírunk hús nélkül is megélni. Kipróbáltam
egyszer magamon, hogy két héten át naponta csak 1½ liter elsőrangú
tejet, 4 tojást, 3 zsemlyét és 20 gr. friss vajat ettem, sokat mozogtam,
súlyom pedig 68 kiló volt. Ezen étrend mellett kitünően éreztem magam és
a második hét végén testsúlyom nem mutatott csökkenést. Számos betegemen
is tapasztaltam, hogy hasonló étrenden kívül még ebédre egy tál
levessel, egy tál főzelékkel és sajttal hozzá néha egy tál tésztával
heteken át jól érezték magukat és az elegendő mozgás és hosszú séták
dacára súlyban is gyarapodtak. Az ilyen emberek piros-pozsgás arca a
legjobb szószólója ezen étrend célszerűségének.
A legjobb minőségű tej nagy mennyiségben élvezve, a legbiztosabb eszköz
arra, hogy testsúlyunk jelentékenyen gyarapodjék. Vannak egyébként
emberek, kik nem szívesen isznak sok tejet, sőt némelyek, különösen
lányok és asszonyok, egyáltalán nem bírják. Izletesebbé válik sokak
számára kakaó, vagy gyenge kávé gyermekeknél pedig méz hozzáadása által.
Olyanok számára, akik gyenge emésztésük miatt a tejet tisztán nem
bírják, ajánlatosabb az aludttej vagy a kefír. Nem szabad azonban 1–2
napnál tovább erjedni hagyni. Gyakran volt alkalmam megfigyelni, hogy a
tej hasnyálmirigykészítményeket adva hozzá, nagyobb mennyiségben és
gyenge emésztés mellett is, könnyen válik elviselhetővé. Ha pedig a
közönséges nyers tejhez felényi adagban málnási, bilini vagy vichyi
vizet keverünk, akkor a különben tejtápláléktól irtózó emberek is
szivesen isszák.
A tej már csak azért is értékes tápszerünk, mert – mint már említettük –
nagyobb mennyiségben véve képes a tejsav előidézése által a beleinkben
képződő mérges és bacillustartalmú anyagok képződését meggátolni.
Metschnikoff azt állítja, hogy az aludttejfélék, a lactobacillin, jogurt
által a vénülés és a hosszúéletüség kedvező módon befolyásolható.
Rámutat arra a körülményre, hogy azokban az országokban, ahol sok
aludttejet, vagy mint Bulgáriában jogurtot isznak, sokkal több azoknak a
száma, kik 100 éven felül elélnek. Több ízben lesz még különben
alkalmunk oly öreg patriárkákat felsorolni, kik jóval túlhaladták a 100
évet, mint Parr Tamás aki főleg tejjel táplálkozott. Ez veszi legkevésbé
igénybe vérmirigyeinknek, így a pajzsmirigy, máj stb. működését, sőt
inkább elősegíti azt. A tej különben az a táplálék is, melyet
legfontosabb szerveink legkönnyebben viselnek el anélkül, hogy
fokozottabb munkára kényszerülnének. Azok a szervek is, melyek a
különböző tápszereket átalakítják és mérges alkatrészeiket a testből
kiválasztják, a tejtáplálkozás mellett legkevésbbé vétetnek igénybe. Igy
lehetséges, hogy máj- és vesebetegek az elővigyázatos tejtáplálkozás
mellett érzik magukat legjobban és igen gyakran, majdnem mindig
megfigyeltem, hogy a máj és a vese krónikus megbetegedései után a
betegek színe ilyen kúra mellett csakhamar javul. Az összes tápszerek
közül bizonyára a tej az, mely a szervek finom hámját leginkább kíméli,
mert ellentétben a hússal, egyáltalán nem tartalmazza azokat a mérges
anyagokat, melyek áthaladásukkor azt megsértenék. A tejjel való
táplálkozás eszerint a szünet nélkül dolgozó szerveink számára oly
boldog pihenési időt jelent, mely alatt azok üdülni képesek.
A veséknek is a sótalan táplálék, vagyis a tej válik leginkább javukra.
A nyers tej, amint arról gyakran volt alkalmam meggyőződni (talán
erjesztő- és tejcukortartalma miatt), elősegíti a bélmozgásokat és a
székmenetet. A forralt tejről már nem merném ezt állítani, mert az
inkább eldugulást okoz. Érelmeszesedésben szenvedők számára is a
tejtáplálkozás a legelőnyösebb. E betegségnél ugyanis szerintem a
mellékvesék és a pajzsmirigy elváltozásai is fontos szerepet játszanak,
már pedig a tejtáplálék legkevésbé veszi ezen szerveknek munkáját
igénybe. A klinikai megfigyelések arra tanítanak bennünket, hogy a
pajzsmirigy degenerációjánál, a myxödémánál, a tejtáplálék a
legegészségesebb. Minthogy pedig a vénülés, mint azt az első fejezetben
bebizonyítottuk, e betegséghez igen közelálló állapot, amikor is a
pajzsmirigy Baumann és Yolin szerint már alig tartalmaz jódot, öreg
embereknek kétségkívül ajánlatos a sok tejivás. A gyermek pajzsmirigye,
mely még csekély kolloidanyagot tartalmaz, hasonlít e tekintetben az
öregéhez és valamint a gyermeknek egyetlen tápanyaga a tej, úgy idősebb
emberek számára is, kiknél a máj, vese, vagy bél hámját nagyrészt már
kötőszövet pótolja, ez lesz a legcélszerűbb táplálkozás. A tej a vén
korban már elváltozott szövetek iránt a legcsekélyebb követeléseket
támasztja és ennélfogva legkevésbé fogja őket megkárosítani.
A tej tehát igen hasznos fegyver a vénülés elleni küzdelemben és az élet
meghosszabbításában.