Azok az emberek, akik idejük nagy részét a szabadban töltik, egészséges
és friss szinűek szoktak lenni, sőt gyakran fiatalabbnak látszanak
tényleges koruknál. A parasztasszonyok rózsás arca elég ékesen szól a
falusi levegő egészségi értéke mellett. Azok viszont, akik többnyire
zárt helyiségekben tartózkodnak, halvány és beteges szinüek. Könnyen
válnak tüdővészesekké, különösen ha rosszul táplálkoznak. Ha az ilyen
betegeket tüdőbeteg-szanatóriumokban a modern eljárás szerint állandóan
friss levegőn tartják – télen és nyáron, nappal és éjjel – akkor
csakhamar jobban néznek ki, étvágyuk fokozódik és súlyban is
gyarapodnak. A szabad levegőn való tartózkodás részben jóvá teszi azt,
amit a tiszta levegő hiánya okozott.
A tiszta levegő főértéke annak dús oxigéntartalmában rejlik, s ez
létünkre rendkívül fontos. A vörös vértestecskék mohón szívják magukba a
levegő által felvett oxigént, hogy azt az oxigénre szomjas szöveteknek
átadhassák. Az oxigén felvétele megkönnyíti egyúttal a szénsav
kiválasztását. Minél több vörös vértest jut a tüdő felszinére, annál
több oxigén vétetik fel. Azonban a tüdőkben a szervezetet méregtelenítő
folyamat is játszódik le és ebben némely szerző szerint a tüdősejtek épp
olyan szerepet játszanak, mint a mirigyes méregtelenítő szervek sejtjei.
Minél több tiszta levegőt vagy oxigént juttatunk a tüdőknek, annál
inkább fokozzuk szöveteinkben az oxidációs folyamatokat.
A megújított levegő természetesen több oxigént tartalmaz mint az állott
szobalevegő. Zárt helyiségekben, különösen ahol több ember tartózkodik,
hamar elhasználódik az oxigén s a levegő »fülledt« lesz, vagyis túlsok
lesz a szénsav, amihez még baktériumok is járulnak.
A nagyvárosok igen megnehezítik – ami a tiszta levegőt illeti – abbeli
törekvésünket, hogy sokáig maradjunk fiatalok és magas kort érjünk el,
részint a sok emberi s állati kigőzölgés által, részint a kéményekből
kiszálló füst, részint pedig az utcák levegőtlen szűk volta által; ezért
tehát a magasabban fekvő városrészekben és a legmagasabb emeleteken
lakjunk, lehetőleg sétatérnek vagy kertnek közvetlen közelében. A
hálószobánkban az évszakok szerint egészben vagy részben, de mindig
álljon nyitva egy ablak. Ha az utcai lárma miatt éjjel kénytelenek
volnánk betenni, úgy felkelés után rögtön nyissuk ki és jó mélyen
lélegezzük be a reggeli levegőt.
Aki ágyában kellően betakaródzik, az, ha nyitott ablak mellett alszik,
akkor sem hűl meg. Egyáltalán ritkán szokott meghülni, aki a hűvös
levegőt megszokta, annál könnyebben azonban az, aki elzárkózik előle.
Sverdrup kapitány, a Nansen-féle északi sarkexpedició tagja, elbeszélte
nekem, hogy a sarkvidéken való tartózkodás ideje alatt közülük senki sem
hült meg. Amint azonban hazatérőben Krisztiánia felé közeledtek,
kezdetüket vették az első meghülések. Ha oly sok indiánus borzasztó
megerőltetéseket kibír és magas korban is erőteljes marad, amint azt
Kanadában, Mexikóban és az Egyesült-Államok nyugati államaiban volt
alkalmam tapasztalni, úgy azt nagyrészt annak a körülménynek
köszönhetik, hogy a szabadban alusznak. Jó volna, ha mi is ugyanezt
tennők, már csak a tüdővészesekre való tekintettel is – akkor talán már
egyáltalán nem volnának tuberkulótikus betegeink. Aki egész télen át
zárt, túlfűtött szobákban él, annak fogalma sem lehet a barakk- és
sátorélet öröméről. Alig van egészségesebb dolog, mint nyáron sátorban,
télen pedig fűthető fakunyhóban lakni. Egy angol barátom már évek óta
nem alszik előkelő városi házában, hanem egyik rétjén sátorban –
irigylem érte – és kitünően érzi magát. Természetesen különcnek tartják;
de hiszen mindenkit annak tartanak, akinek van bátorsága túltenni magát
a balga előitéleteken! A sátorban való alvást erősen hangsúlyozom
olyanok számára, kiknek a körülményeik azt megengedik, vagyis akiknek
van kertjük.
A szabadban való tartózkodás annyira fontos életerőnkre nézve, hogy a
legkevesebb, amit érte tehetünk, az, hogy estéinket szabad levegőn
töltsük; ugyanezt tegyük vasárnap, amikor is ránduljunk ki vidékre
különösen pedig a hegyekbe. Ha vidéken tartózkodunk, akkor másszuk meg
az esetleg ott levő hegyeket; minél magasabbak azok, annál tisztább a
levegő. Különösen ha tűlevelű erdőkkel vannak borítva. A balzsamos
fenyőlevegő többet ér a gyógyszertár legjobb orvosságainál. A hegyilakók
vére több vörös vértestecskét tartalmaz, mint a sikságok lakóéi és ha a
betegeket szálaserdőkbe küldjük, akkor azok visszatértükkor rendesen
friss és egészséges színben vannak. A végtelen erdőségekkel borított
Norvégia fiatal lányai kivétel nélkül rózsás arcúak és ugyanez mondható
a skót felföld és Svájc leányairól is. A magas helyek levegője fokozza
az anyagcserét és a lélegzetvételek számban és erőben emelkednek.
Rendkívül fontos, hogy a hegyekben, erdőben vagy a tenger mellett való
tartózkodás közben – egyáltalában mindennemű pihenés alatt – hagyjunk
odahaza minden bánatot és élethivatásból eredő gondot és töltsük
életünket ilyenkor teljesen gondtalanul. A szabad levegő élvezése
megkönnyíti a feledniakarást, mert megnyugtatólag hat idegrendszerünkre
– különösen a hegymászás, mely mély légzésre kényszerít.
Egyébként ha sehogy sem tudunk elszabadulni, odahaza is teremthetünk
magunknak friss, de persze kevésbé oxigéndús levegőt. Mindössze sok
lélegzési gyakorlatot kell végeznünk. Mélyen lélegezzünk s a lélegzést
lehető sokáig kell kitartani, hogy a belélegzett levegő a tüdő minden
részébe behatolhasson! Sajnos, többnyire oly felületesen lélegzünk, hogy
épen csak annyi levegőt veszünk fel, amennyi az élet fentartásához
szükséges. Csak a lépcsőmászásnál veszünk kényszerűségből mély
lélegzetet, lépcsőházakban azonban ritkán van jó levegő és a lift
használatával ezt a kis fáradságot is szívesen megtakarítjuk.
Sir Hermann Weber azt ajánlja, hogy kezdetben mérsékelten mély be- és
kilégzéseket végezzünk (kétszer naponta 3–5 percig) és csak lassanként
fokozzuk a lélekzés mélységét és időtartamát, a gyakorlatok ideje pedig
10–15 percre hosszabbítható meg. A belélegzés egyenes állásban magasra
emelt karokkal és csukott szájjal történjék, a kilélegzésnél pedig
lehetőleg annyira hajoljunk előre, hogy ujjaink a földet vagy
lábujjhegyeinket érje. Weber hangsúlyozza, hogy ezek a gyakorlatok
nemcsak a vérkeringésre és a tüdők táplálására vannak jó hatással, hanem
a mellkas rugalmasságát is megőrzik és elejét veszik a vénkorban
szokásos megmerevedésüknek, ami a tüdők és a mellhártya szabad mozgását
akadályozza. A légzési gyakorlatokat egyébként kényszerűségből ülve vagy
fekve is végezhetjük. Szívtágulásnál azonban teljesen szünetelnünk kell
velük.
Sir Lauder Brunton a légzőgyakorlatokat a tüdők, mellfalak, sziv és
szívhártya megmasszirozásának tekinti. Weber megjegyzi, hogy olyanok,
akik rövidlégzés miatt abbahagyják a sétálást és hegymászást és ezáltal
egészségüknek ártanak, az általa rendelt lélegzőgyakorlatok által
teljesen egészséges és derekas hegymászók lettek és testvéreiket, akik e
gyakorlatokat nem végezték, sok évvel túlélték. Különösen ajánlja
államférfiaknak, tudósoknak, tollforgató embereknek, orvosoknak és
másoknak, kiknek ideje más gyakorlatokat nem enged meg.
Magától értetődik, hogy e gyakorlatok akkor válnak leghatásosabbá, ha
tiszta hegyi vagy erdei levegőben végezzük őket. Aki pedig nem képes
magát a légzőgyakorlatokra rászánni, az legalább szokja meg, hogy séta
alkalmával mély be- és lassú kilégzést végezzen; aki mindig így tesz, az
már sokban hozzájárult élete meghosszabbításához, mert elkerüli ezáltal
a lélegzésnek azt az elterjedt hibáját, hogy a tüdőnek csupán egy
részével lélegzünk, ami az utóbbinak szellőzését nagyban akadályozza.
Aki tüdővészes családból származik, az a mélylélegzés kedvéért tanuljon
meg énekelni, ha nincs is hozzávaló hangja. Az erős oxigénszállításon
kívül erőteljes táplálkozásra is szükségük van a tüdővészre hajlamos
embereknek, amiről egyébként egy későbbi fejezet bővebben fog szólni.
A lélegzés kizárólag az orron keresztül történjék, hogy kikerüljük
részint a torok- vagy tüdőgyulladást, részint a légzőszervek
nyálkahártyájának kiszáradását. Különösen ártalmas a szájon át való
lélegzés, ha az egész éjjelen át történik. Indiánus anyák bekötözik
csecsemőik száját s így kényszerítik őket az orrlégzésre.
Végeredményben: a tiszta levegő oly jót tesz egészségesnek és betegnek,
az oxygén oly kiváló hatást gyakorol az életerőre és a bosszuéletűségre,
hogy lehetőleg sokat tartózkodjunk a szabadban és tartózkodási (lakó-,
dolgozó-, háló-) helyiségeinkbe minél több friss levegőt engedjünk be
kívülről. Ha a tiszta levegő élvezése a tüdőbetegeknek oly jót tesz,
mennyivel inkább válhat az egészségeseknek hasznára!