Suhog odakünn az eső, maholnap füteni kell. És én még sem a virágbontó
nyárra gondolok, meg a meleg sugarakra, hanem én a télre gondolok,
amikor behunyom a szememet.
Akkor hó boritja az utcát, a közepén van csak sok hosszú, piszkos sáv,
ahol a kocsik járnak. A gyalogjárón szépen elsimul a fehér pihe, ha
összetapossák, hull helyébe másik csöndesen, lassan, szállingózva.
Ilyenkor nagyon hallatszik a szó az utcán ugy estefelé, és a boltok
előtt, ahonnan az izzadt üvegen át nagy fehér sugarak szóródnak ki a
sötétbe, táncol, kergetőzik, cikázik az ezüstpihe a levegőben.
Igen, a télre gondolok én, amikor kipirult arcocskákkal járnak a leányok
és olyan jó, egészségesen hideg az arcuk, ha megcsókolják őket. Fiatal
asszonyok meg-megállanak a kirakatok előtt, prémesszegélyű ruhájukat
ügyesen megemelik és ugy vitáznak a mikulások, karácsonyfák előtt, hogy
szinte öröm nézni.