Arra a városliget felé, valami poros, homokos utcán jártam tikkasztó
délben. Alig járt ember véges végig a gyalogjárón; aki járt, meghuzódott
egy düledező ócska palánk silány árnyékában. A deszkák tövében kifakadt
a fű gyatrán, ott élősködve a száraz homokban. Megülte, szürkére
festette az utca pora.
Odább nagy házat épitettek és a munkások déli pihenőn hevertek
szerteszét. Az egyik homokdomb tövében egy pici gyerek játszott.
Szegény, mezitlábos fiucska volt, kopott csikos vászonnadrág volt rajta,
meg valami valaha kék trikóing, ami nagyon régen láthatott vizet. Ott
ült a porban, a hátát égette a nap, s a feje bubjára tolta szakadt sárga
szalmakalapját, ami a füléig ért.
Először kört rajzolt valami fadarabbal a homokba. Aztán óvatosan
kisöpört belőle minden kavicsot, fadarabkát, és kezdett körben a
homokból falat épiteni. Balról különösen magasra kellett emelni az
erőditést, mert valószinüleg onnan fognak jönni a katonák. Aztán, hogy
megvolt köröskörül az egész fal, pici lyukat vágott benne. Ez a kapu.
No és most jöttek a katonák. A zsebéből néhány fadarabkát szedett elő,
szilánkokra hasogatta a krajcáros bicskájával, és szép sorjában
kettőt-kettőt egymás mögött, a vár földjébe szurdalta valamennyit. Egyet
a falba is szúrt, az volt a poszt, akinek a legexponáltabb helyzete
vala. A kapitányt, mivelhogy nem volt érzéke a magasabb stratégia iránt,
a csapatok élére állitotta. Kivül az ostrom már előrehaladt állapotban
volt. Körülállták a fakatonák a várat, és ő maga, a szalmakalapos
generális éppen a tenyerébe tütült, amikor egy krajcár repült a várudvar
közepébe, nagy pusztitást vivén véghez a hadsorok között.
A krajcárt egy arrahaladó uriember hajitotta oda, s azzal tovább ment;
hátra sem nézett.
Az én kis hadvezérem pedig eleinte nagy szemeket meresztett a rombolás
láttára, aztán fölhuzta az alsó ajkát, szomoru arccal szepegni kezdett,
majd kitört belőle a keserves zokogás és poros pici öklével törölgette
szét a szeméből bőven omló könnyeket.
Sirt egy ideig, aztán abbahagyta. A szeme még könnyes volt; szepegett,
és a szájaszéle is megmaradt a siró állapotban. De azért már a
csatasorok közé nyult, fölállitotta a lebombázott kapitányt, meg a többi
hősi halált halt katonát, s akkor, ott a porból előkaparva azt a gyilkos
valamit, tágra meresztett szemekkel, megdöbbenve vette észre, hogy az
egy krajcár.