A báró. – Nem tévedek, mert ezen név már akkor jóhangzásu volt előttem,
mikor te még nem léteztél. És csak nemrégen, midőn még egyáltalán nem
volt szerencsénk, magad is mondtad, kérdésemre, hogy Trafalgar egy híres
tábornok volt, a ki felfedezte a róla elnevezett kabátot.
Elza. – Papuskám, te összetéveszted ezt valamivel… A Trafalgar nevet
azért ismered már régebben, mert ott egy tengeri ütközet volt…
A báró. – Összhangzik, mert a másik ló valóban egy tengeri ütközetet
jelentett…
Elza. – Ó, tudom már! Neked a Captain White paripái juttatták
emlékezetedbe a Trafalgar nevet. Igen, Trafalgar és Mencsikov!… De
Mencsikov volt az, és nem Trafalgar, a kiről felöltőt neveztek el…
A báró. – Tehát, mondom, helyes nyomon jártam kedves családjának
keresésében. Ennek szerfölött örvendek, valamint annak is, hogy ezen
történelmi névvel ön nem átallotta a rögös, de dicsőséges művészi
pályára lépni. Sőt választását is helyeslem, mert a hegedü valóban
egyike legkedvenczebb hangszereimnek. Már az is igen nagy előnye, teszem
fel azt, a zongora felett, hogy igen könnyen hordható, kis térfogatánál
fogva; és bármely árban kapható, kinek-kinek tetszéséhez és erszényéhez
képest, a legjelentéktelenebb összegtől a legmagasabbig. De egyébként is
a zene egyike a leggyakorlatibb találmányoknak, a mely ha véletlenül nem
volna meg, okvetetlenül felfedezendő volna. Mert minden kor
megtalálhatja benne a maga örömét. A gyermek- és fiatalkorban jókedvre,
tánczra vagy tetszés szerint búsongásra hangolja az egyént, míg ellenben
az öregkorban az idegeket csillapítja, és számos álmatlanságban szenvedő
egyéniséget ismerek, a kiknek már csupán a zene jótékony hatása hozza
meg a szükséges üdítő nyugalmat…
(Trafalgar hajlong.)