A mester. – Azért nem mondok le arról a reményről, hogy igen jó
feleséget formálok magából. De ennek föltétele van: a durczásság nélkül
való szófogadás. A feleség olyan legyen, mint a katona: engedelmeskedjék
rezonirozás nélkül. Aztán meg bele kell törődni abba a gondolatba, hogy:
a világban élünk, következésképpen, ha józanok akarunk maradni, meg kell
fordulnunk mindenféle parketten, s a farkasokkal, ha nem is kell együtt
üvöltöznünk, mindenesetre le kell főznünk őket. Tehát, ha én, mondjuk,
már elvettem magát, s maga egyszerre nem akar nekem reprezentálni, hanem
nem tudom micsoda puszta szigetre vágyódik, ahol turbékolni szeretne, s
mert nem viszem oda magát, bezárkozik otthon és agyonsírja az életemet:
akkor én rettenetesen meg leszek csalva. Maga persze, a milyen
elkényeztetett gyerek, azt képzeli, hogy magát minden szeszélyre
feljogosítja a hozománya. Nézzünk hát szembe ezzel a hozománynyal. Egy
millió forint, vagyis két millió korona, a naivak előtt bizonyára
hangzatos összeg, de ez a millió a kritika szemüvegén át nézve, nem
egészen negyvenezer forint évi jövedelemmé zsugorodik össze. Nem egészen
negyvenezer forinttá, mondom, mert az értékpapirok nagyobbik része ugyan
négy százalékos, de vannak három és fél százalékos papirok is. És itt
közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy az öreg úr igen helytelenül járt
el, a mikor, túlzott óvatosságból, ilyen antik módon helyezte el a maguk
vagyonát, és még helytelenebbül jár el, a mikor, nem számolva a
haladottabb kor igényeivel, hallani sem akar a hozomány előnyösebb
elhelyezéséről. Az öreg úr régi módi ember; azok közül való, a kik
nyugodtabban aludtak el, ha este csókkal búcsúzhattak el a készpénztől,
a kik sohasem értették meg, hogy az igazi vagyon, a nagy vagyon: a
számító koczkázat, persze az okosan számító koczkázat. Az öreg úrnak
nincs üzleti érzéke.
Blanka. – A papának nincs üzleti érzéke?
A mester. – Igen; ezt én mondom: a művész. És hozzáteszem: igazán
érthetetlen, hogy az öreg úr hogyan gazdagodhatott meg. Neki, az ő
rendszerével, tönkre kellett volna mennie, vagy ott kellene tartania,
hogy most egy kis vityillója meg egy kevés homokja volna a Mátyásföldön.
Elég az hozzá: nem egészen negyvenezer forint az, a mire maga az álmait
alapítja. Kérem, nem szemrehányásképpen mondom. De nézze, édesem, mi
hasznom nekem ebből a névleges, mondjuk: negyvenezer forintból, a melyre
támaszkodva, maga feljogosítva érzi magát szeszélyeskedni, durczáskodni,
sírni?! Magának a toalettjei, a szórakozásai, ez meg az, el fognak
vinni, keveset mondok, huszonötezer forintot. Már most, ha maga olyan
életmódot oktrojál rám, a mely elvon a világtól, a melynek az eredménye
az lesz, hogy húszezer forinttal kevesebbet szerzek évenkint: akkor,
ugy-e, maga nem hoz nekem annyit, mint a mennyibe kerül?!… (Bejön egy
inas).