A báró. – A legszivélyesebben! Csak azt nem tudtam, hogy ön ügyvéd, és
hogyan hívják, mert én azt hittem, hogy ön sport-tudósító a lapoktól, és
nem tudom, mi a neve… Akkor hát ön le fog ülni és rá fog gyujtani egy
szivarra, mely valódi Havanna; darabja egy korona négy fillér, és egyet
tegyen el az útra… (Elhelyezkednek és rágyujtanak.)
Bonifácz. – A herczeg sürgetett, és utasított, hogy már ez alkalommal
mutassam be a házassági szerződés fogalmazványát, de én illendőbbnek
tartottam ezt akkorra halasztani, a mikor a báró úrral az általános
elvekre nézve már tisztába jöttem…
A báró. – Ön helyesen járt el, úgyis mint ügyvéd, úgyis mint a herczeg
képviselője. Mert mint ügyvéd mért csinált volna magának esetleg
haszontalan dolgot, és mint a herczeg ügyvezetője mért bosszantott volna
meg engemet egy valamivel, a mi úgy hangzott volna, mint a herczeg
föltételei?! Nem igaz?
Bonifácz. – Én is éppen így gondoltam.
A báró. – Annyival inkább, mert én még távolról se vagyok végképpen
elhatározva. És ha már erről értekezünk, önnek, mint régi jó barátnak,
azt is be fogom vallani, hogy nekem ez a házasság egy cseppet se
tetszik.
Bonifácz. – Ugyan? De hisz a herczeg minden tekintetben kifogástalan
vőlegény, és azonkívül oly megnyerő modorú gentleman…
A báró. – Na hát lássa, éppen ez az. Barátok közt vagyunk és
magántudomásul szivesen megajándékozom önt teljes bizalmammal. Tehát ez
a házassági terv sokáig nem birta az én beleegyezésemet, mert a herczeg
nagy életember és nekem egy kicsit túlságosan életember.