Egy szegény özvegy asszonynak volt egyszer egy fia,
azt, mert hogy olly bátor volt, hogy magától az ördög anyjától
sem ijedt meg volna meg, még gyermekkorában Nefélj
Jancsinak nevezték el. Anyja mindig azon aggódott, hogy
fiát valami nagy szerencsétlenség éri, ha olly merész s vakmerő
marad; feltette tehát magában, hogy Jancsiát minden
áron megtanítja félni. Ez okból a falubeli paphoz adta őt
mendikansnak, s a papot megkérte, hogy szedje össze minden
tudományát s tanitsa meg fiát félni. A pap ugyan csak
igyekezett is ám minden erejével valami módon rá ijeszteni
a gyerekre, s ez okból a legborzasztóbb s legkisértetibb meséket
beszélte el neki, de az illy rémitések még kedvet ébresztettek
Jancsiban hasonló kisérteteket látni. Nem is volt
már egyéb hátra, hanem hogy valami kisértetek felállitásával
próbálja meg a pap félénkké tenni a rettenhetlen Nefélj
Jancsit.
E végre a karácson előtti három napot határozta a pap; ekkor
t.i. tizenkét órakor éjjel kellett a fiúnak harangozni menni
a falu legvégén álló toronyba, itt bizonyosnak gondolta tisztelendő
uram, hogy végre valahára csakugyan rá ijeszthet Jancsira.
Egy öreg reverendáját e végre jól kitömte szalmával,
s a torony elé állította ugy, hogy az egyik kezével az ajtó
kilincsét fogta. – Éjfél eljött, s Jancsi harangozni ment, s a
torony előtt meglátta a reverenda ördögöt. – Ki vagy? elkiáltá
magát; az ördög mit sem felelt. Jó – mond a fiu –
ha nem felelsz, azt mondom: takarodjál el az ajtóbul, mert
ugy ruglak hasba, hogy tizenkettőt fordúlsz. Az ördög most
sem felelt s Jancsi mérgesen ragadta nyakon a tisztelendő
ördögét, s ugy sujtá a földhöz, hogy három ölnyire hentergett.
– Azután, mintha semmi sem történt volna, felment a
toronyba, megharangozott s haza ment. A pap, mivelhogy
első próbája el nem sült, más nap két ördögöt csinált, egészen
egyenlőt; az egyiket ismét elébbi helyére tette a
toronyajtóhoz, a másikat pedig a harangkötelekhez.
Éjfélkor ismét ment Jancsi harangozni, s az első ördöggel
ismét kurta processust csinált, mert a mint felelni
nem akart, megint nyakon ragadta s elsújtotta azt; azután
ment fel a toronyba s a mint látta, hogy ott a kötelet hasonló
ördög tartja, ezt az előbbinek gondolta s igy szólt
hozzá: hát komám, hogy jöttél te ide? hiszen most vágtalak
a földhöz, felelj, mert még egyszer oda teremtlek ugy,
hogy össze nem szeded többé magad. Az ördög nem felelt,
Jancsi tehát torkon kapá, s ugy csapta le a toronyból, hogy
csak ugy suhogott.
Két próbát tett már a pap siker nélkül, de a harmadiktul
még mindig jót várt, s ezt igy intézé el: három reverenda
ördögöt csinált, az első kettőt igy helyzé el ismét mint
az előtt, a harmadikat pedig fölállitotta a harangra, ugy hogy
az akadályozza a harangozást.
Nefélj Jancsi a két első ördöggel ugy cselekedett, mint
az előbbi napon, s ekkor harangozni akart, de csudálkozva
látta, hogy az ördög már a harang tetején ül; ettől sem ijedt
ő meg, hanem mikor látta, hogy szép szóra lejönni nem akar,
boszúsan ragadta meg egyik lábát, s a toronyablakon ugy
sujtotta le, mint a macskát. – A pap most már átlátta, hogy
nem képes Jancsit félni megtanitani, s most már csak azon
törte fejét, mikép adhat túl rajta; azért tehát más nap magához
hivta, s igy szólt hozzá: Jancsi! te derék, bátor ifju
vagy, menj, vidd magaddal az én szürke lovamat s annyi
eleséget, mennyit három napra elegendőnek tartasz, a
merre szemed lát, menj a világba, meg ne állj sehol egész
nap, de hová estve érsz, legyen az bár hol, ott szállj meg;
úgy tégy más és harmad napon is, s a hol az éjt a harmadik
napon töltöd el, ott telepedj le, ugy szerencsés leszesz.
A pap, azt gondolta, hogy Jancsi bizonyosan elvész valahol
az útban; de lássuk csak: ugy lett-e?
Ment mendegélt Jancsi első nap, estve egy szük gömbölyü,
de magas fa bódéhoz ért a pusztában, abba ment tehát
éji szállásra, s minthogy ezt egészen üresnek találta, tüzet
rakott a közepére, s szalonnát pörkölt mellette; egyszerre
csak azt vette észre, hogy fölülről valami csepeg,
felnéz, s látja, hogy egy emberforma lóg fölötte; ejnye! –
kiáltja – hát itt se hágy békét az ördög? jösz le onnan?
vagy azt várod, hogy én lódítsalak le? Az ember vagy ördög
forma nem felelt, s Jancsi egy ügyes ugrással lábon ragadta
s rántotta le ugy azonban, hogy feje leszakadt s ugy esett le,
s csak ekkor vette magát észre, hogy akasztott ember lógott
feje fölött; azonban mit sem gondolt vele, s reggelig ott
időzött.
Más nap ismét szakadatlanul utazott Jancsi, estve egy
vendégfogadóba ért, s ott szállást kért, de azt a feleletet
kapta, hogy csak fent az emeleten van üres helyük, ott pedig
el nem hálhat, mert ott kisértetek járnak.
Mit? – kiált Jancsi – ösmerem én azokat a kisérteteket,
adjanak csak egy tál jó ételt, egy ital jó bort, s egy
égő gyertyát fel az emeletbe, majd ott hálok én, s fogadom a
Belzebubra, hogy soha többé ott kisértetek nem lesznek.
A korcsmáros mindenképen igyekezett Nefélj Jancsit
merényéről lebeszélni, de ez nem nyugodott, mig őt az emeletre
fel nem kisérték. – Tágas szoba volt az emeleten, Jancsi
annak legközepére tette égő gyertyáját, melléje tele tálat
s egy kancsó bort, s ezek mellé telepedett végre maga is, s
várta a borzasztó kisértetet.
Alig hangzott el a tizenkettő, s egyszerre szörnyü lánczzörgés,
kutyavonitás, lónyerités, bőgés, orditás, mekegés,
bégetés, sirás, nevetés, egy szóval minden nemü állati hangok
vegyülete hallatszott.
Jancsi gyönyörködve hallgatta a szép éji muzsikát; de im
egyszerre egy nagy halálfej gördült be az ajtón s a tál mellett
megállt, Jancsi rá tekint, s a halálfej helyett egy vén
barátot lát maga előtt állni, hosszú erős lánczokkal. Jó reggelt
domine confrater! – kiált Jancsi – tessék jöjjön velem vacsorálni.
Elmegyek – mond a barát – de te is jöjj velem,
majd én mutatok neked valamit.
Szivesen – felel Jancsi – csak vezessen ördög tisztelendő
uram. Ezek után égő gyertyával követte Jancsi a
barátot, a lépcsőknél előre erőteté követőjét a barát, de Jancsi
nem ment, s a pap kénytelen volt tovább is vezető maradni.
Majd egy szük pinczegádorhoz értek, itt ismét szerette
volna a barát előre bocsátani, de az nem engedett, s
igy ismét csak az ördög ment elül; de alig tettek egy pár
lépést, Jancsi olly ügyességgel és erővel lökte le a barátot,
hogy hanyat homlok zuhant alá a lépcsőkön, s egészen összetörte
magát. – Reggel a korcsmáros eltemette az ijesztő
papot, Jancsit pedig jól megajándékozta, ki azonnal tovább
vágtatott.
Ismét egész nap lovagolt Jancsi, s estvére megint egy
olly korcsmába érkezett, hol alant nem kaphatott szállást,
fent pedig a bolygó kisértetek miatt senki sem mert lakni.
Oda szállt tehát Nefélj Jancsi, s a legnagyobb terem
közepén vigan falatozott, midőn az óra tompán jelentette az
éjfélt, egyszerre az előbbi napon hallott muzsikához hasonló
zaj ütötte meg füleit s nagy ropogás közt egy emberi kéz
esett le a padlásról tála mellé. – Jancsi hideg vérrel sújtotta
a kezet az ajtó mögé; ismét egy más kéz, azt is az előbbi
után dobá; most egy láb zuhant alá, azt szinte oda vetette
Jancsi; ezt követte a másik leesett láb; végre egy nagy emberi
fej egyenesen a tál közepére esett, s széttörte azt.
Mérgesen sujtá azt is ajtó mögé Jancsi; ezután körülnézett
s az ajtó megett az oda hányt tagok helyett egy nagy kisértő
alakot látott, ezt azonnal szidta, hogy fizesse meg az eltörött
tálat. A kisértet erre igy szólt: jól van, jól, a kárt meg
fogom fizetni, ha velem jösz. Jancsi rá állott, s mentek, ugy
azonban, hogy mindenütt a kisértetnek kellett elül menni; igy
értek hoszu tekergős garádicson le egy nagy pinczébe. Csak
ugy tátotta Jancsi szemét száját, midőn a pinczében három kád
aranyat, hat kád ezüstöt, tizenkét kád réz pénzt látott.
Ekkor igy szólt hozzá a rém: ime, válaszsz magadnak
egy kád pénzt a tál helyett, s vidd a hová akarod; de Jancsi
hozzá se nyult, hanem igy felelt: majd bizony! még én czipeljem
a pénzt ki, a ki ide hozta, az vigye ki. – Jól van válaszolt
a kisértet – látom, emberre akadtam, ha e pénzhez
hozzá nyultál volna, azonnal szörnyüt haltál volna, most
azonban, minthogy olly derék, s bátor ficzkó vagy, a millyet
még nem láttam, telepedj itt le, s használd e kincset békével,
háborgatni, kisérteni többé senki sem fog.
E szók után a rém eltünt, Jancsi a nagy kincsnek ura
lett s nőül vette a korcsmáros egyetlen szép leányát, s vele,
ha meg nem halt, még most is vigan él, s vigan költ a pinczében
álló kádakból.