Hol volt, hol nem volt, az operencziás tengeren is tul
volt egy bolhaugrással, egy veréblépéssel egy gazda ember,
kinek felesége is volt; volt kettejöknek egy fiok; ők
azt Pihárinak nevezték. Ez a Pihári makranczos egy fiu volt.
Egyszer az apa, meg az asszony mezőre mentek dolgozni, a
fiut otthon hagyták ház őrzeni, s megparancsolták neki, hogy
délben, meg estve a disznónak meg a tyukoknak enni adjon;
osztán mikor estére harangoznak, a tüzhöz vizet tegyen, a
tüzhelyet meg a házat seperje meg, az ólat hányja ki. – A
fiú arra csak annyit mondott, hogy „jól van, jól!“ –
A szülék napestig dolgoznak, estve haza jőnek a dologból;
a fiút nem kapják otthon; tűvé tesznek a faluban
mindent, sehol sem lelik, utoljára megkapták a faluvégen,
egy kis házban, hol ő az oda való lánynyal szerelmeteskedett.
Megharagudott az apja keservesen, a fiút haza kergette;
otthon az ajtót egy szolgafával betámasztotta, a szíj
ostort elővette, s megrakta amugy magyar miskásan, hogy
szintúgy csürgött csattogott minden a házban. Mikor untig
fáradtig jártatta háta pecsenyéjén a suhogó bátyját[14], hogy
a vér csak úgy csatornázott végig a lába szárán, megpihent
az apa és többet nem ütött; hanem azt kérdé tőle: félsz-e
már most tőlem? Teszed-e másszor, a mit ma tettél? Fogadod-e
ezután az apád szavát? – A fiu nem sirt, hanem
makranczosan azt duhogta: sem nem félek, sem nem fogadom
meg, a mit kend parancsol; úgy, csak azért sem!
[14] A szij ostor vastagabb, nagyobb mint a suhogó, azért
mondatik a suhogó bátyjának.
_Szerk._
No fiam! mondá az apja, soha se kellesz nekem többé!
Koránt se ollyan fia voltam én szegény édes apám uramnak,
az isten nyugtassa meg, ha a forgószélbe esik is a
pora! mégis, a mit mondott, úgy néztem, úgy megfogadtam,
mintha a tiszteletes mondta volna a katékrából! Eredj, fiam,
eb a lelked! a merre szemeddel látsz, nekem többé nem kellesz
se testemnek se lelkemnek; nesze itt egy butykos pálinka,
meg egy kenyér, loholj a szél után, a merre a talu
repül. Ha apádtól sem félsz, addig üldözzön az isten ostora,
mig _félsz_et nem kapsz. –
A fiu nagy dünnyögve elballagott; nem is köszönt senkinek.
A mint ment, mendegélt, talált egy korcsmát, abban
háromszáz katonát… A mint a korcsmába hág, egyenesen
az asztalfőnek tartott, s levágta magát az asztalra, hogy
a pálinkás üveg mind egy szálig tánczra kerekedett. A
katonák csak egymásra néztek, s neki iszonykodtak, hogy
kilökjék őt az ivó házból: akkor Pihári talpra ugrik, kalapját
az asztal alá vágja, öklével megüti a gerendát, szintúgy
omlott belőle a szúpor, s nagy hegyesen elkiáltja magát: ki
a legény a korcsmában? kinek van kedve velem megbirkózni?
jöjjön, ha a gyermekét akarja tartani!! Erősen verte jobb kezével
a mellét, de a balban a pálinkás butykost tartotta, s
abból a bámuló katonákat sortában megkinálta. – Jól meg
húzták a butykost az oltott lábu katonák, s egymás után
szép énekszóval mind egy szálig szépen elaludtak.
Ekkor a korcsmároshoz fordult Pihári s kérdte őt:
tudna-e valahol ezen a világon ollyan helyet találni, hol ő
félszet kaphatna? –
De tudnék ám! felelt a korcsmáros gyanakodó képpel;
van itt hét mérföldnyire egy király, van annak egy elátkozott
vára, mellyben éjjelenként hét esztendeig ördögök tanyáznak,
ki oda nappal megy, annak semmi baja, de éjtszaka
az ördögök izre porra szaggatják. –
Pihári elindult a királyhoz, s két óra alatt ozsonnatájon
várába érkezett. Mikor a királyhoz bement, se nem kopogtatott,
se meg nem hajtotta magát, hogy czipellőt csókoljon,
sem a kalapját nem billentette, csak bokáját ütötte öszsze,
s igy szólt: szerencsés jó napot kivánok az urnak! s
az asztal mellé kényesen oda bigyesztette magát. –
A király elébb soha se tudta, miféle vakmerő emberrel
van ügye, s nagyon megzavarodott; de utóbb neki bátorodva
kérdte tőle: ki vagy, mi vagy? ki hozott ide? mi
járatban vagy?
Vagyok apámnak elkergetett fia; azt mondja a legény,
az ördögök hoztak, s azokat akarom megverni, megszalajtani. –
Épen jó helyen jársz – szóla örömmel a király, –
van nekem egy igen szép, de hét esztendőre elátkozott, váram,
az ördögök birják; nappal ugyan ellakhatik benne az
árva gyermek is, de éjtszaka? nincsen ember, a ki benne
életben maradjon; mindent széjjeltépnek benne az ördögök.
Már tiz ezer katonám elveszett benne; ha te három éjtszaka
váramban meghálnál s benne élve maradnál és váramat megtisztítanád
a gonosz lelkektől: akkor fiu, ember vagy a talpadon,
jó csillag alatt születtél, kérhetsz, a mit kivánsz; fele
királyságom, a legszebbik lányom a tied lesz.
Pihári mindezekre csak kaczagott; csak illegette magát
az aranyos széken. – „Sok kéne ahoz uram, monda későbben
a királynak, sok kéne még ahoz, hogy az ördögök a
várból elinaljanak; kéne ahoz huszonhat szekér fa, huszonhat
szekér kalács, huszonhat szekér gyertya, huszonhat hordó
bor.“
A király mindent rendesen beszállított a várba, s estére
Pihári számára abban a legszebb szobát kitakaríttatá.
Pihári csordahajtáskor bekovártélyozta magát a várba,
a fát mind egy szálig meggyujtotta, a gyertyákat is; a borokat
szobájába hömpölygette, a kalácsot mind felszeldelte. Maga
legelébb is mindenképen jóllakott, azután egy hajtókában
egy palacz bort megivott, ismét máshoz kezdett, s köszöngette
magára igy beszélvén: isten éltessen Pihári! itt légy
ember, Pihári! itthon vagy te itt is, Pihári!
A mint az üveget a szájától harmadikszor elveszi, úgy
berúgja háza ajtaját egy kis ördög, melly igen borzas volt,
mellynek szakálla három rőf is lehetett, hogy az száz darabra
is szakadozott, s mormogva igy beszélt: hogy merészeltél
ide jőni, hová csak az ördög jöhet szabadon, honnan
csak ördög mehet ki elevenen; ha ezer lelked lesz is, meg
kell halnod; nem félsz, hogy mindjárt össze-visszatéplek?
Ide vele! szól Pihári kiürítve palaczkját, megválik, ki
kettőnk közül a derekabb legény, gyere, ha még viszsza
akarsz pokolba menni, fogj meg. –
A kis ördög belé csimpalykodott Piháriba, s úgy oda
vágta a fényes padláshoz, hogy szintúgy nyekkent. Pihári
felugrik, összeüti bokáját, bevesz egy pár itczét a kegyelemből,
megfogja az ördögöt, úgy vágja az ablak vas rácsához,
hogy az agyvelő mind kilocscsant a fejéből. Még egy
pár itczét megivott az ördögrontó legény, lefeküdt, s a
selyem ágyban reggelig édesdeden aludt.
A király hallotta éjtszaka várában a nagy dörömbözést,
hallotta az ördög bőgését, mellyre a halálharang félre verődött.
Még sötét reggel eljött a király szolgája megtudni:
hányadán van Pihári? Pihárit a szolga még aludva találta,
s látta hogy csüngeti véres kezét az ágyról.
Pihári akkor kelt fel, mikor már a nap a hasára sütött.
Felkelvén megmosdott és imádkozott annak rendi szerint;
akkor nap ki se ment a házból, hanem készült és készíttetett
mindent éjszakára. – Minden kész lett a legvastagabb
tőkétől a legvéknyabb szálkáig. – Mikor már öreg
éjszaka volt, leült asztalá mellé, s a mint szokása szerint
köszöntgeti maga felé az itczéseket, egy vastag ördög nagy
dörömbölés közt berugja háza ajtaját, hogy az ezer meg ezer
darabra szakadt. Héjh csunya egy ördög volt az! – két
szeme ollyan nagy volt, mint egy egy taligakerék, s mindeniket
mit egy tenyérnyi vastagságon vér futotta körűl; –
a szája, – a szája mint egy repedt ég, mikor belőle tüzes
isten nyila szalad ki; magassága ollyan volt, hogy nyolcz
rét görnyedve bujt be a házba; a fogai úgy állottak, mint
egy kidült bedült házoldal, az oldalbordái úgy látszottak mint
egy felfordult kaszás szekér, a képe ollyan volt, mint egy
hegy, mellyet a záporeső összevissza árkolt, völgyelt; az
egyik lába mint az ököré, másik mint a strucz madáré:
nagyot toppantott a réti csuda, s Pihárit, mikor épen iszik,
igy szólítja meg: hát te vagy az a hitvány kurafi, a ki a
mult estve szép öcsémet megölted? azért egyszeriben keservesen
kilakolsz. – Ekkor megfogja a bámuló Pihárit, s
ugy oda teremti a pagyimentomra, hogy egy fél óraig lélek
se jött belé; de fél óra mulva felugrik Pihári a deszkáról,
karjára tekergeti az ördög szakállát, úgy vágja a vár oldalához
a tiz öles ördögöt, hogy a fal egyszeriben kidült; a
gonosz lélek ketté tört; azzal lefeküdt, de még elébb megivott
három czilinder bort s édesdebben aludt, mint akárki.
A mint más nap fél délben fölkelt, mosdott és imádkozott,
a mint ő szokta. Alig nézett széjjel, már ott volt az
estve; ismét mindent összehordatott, nagy teketóriával neki
ült az enni és inni valónak; gondolta magában, vagy eszem
iszom többet, vagy soha sem; azért hát csak hozzá látok. –
A mint falatozás közben így elmélkedik és szép csendeskén
iszkorál, egyszer hallja, hogy jő a legöregebb ördög, melly
olly nagyokat dübbengetett, hogy lépései alatt csak úgy porlott
a márványkő a tornáczban; megrugja az ajtót, mellyen
Pihárihoz lehetett bemenni, ugy hogy az milliom darabra pozdorjázott.
– A mint belépett, már a szarva, melly a homlokából
állott ki, a ház átellenben levő oldalát szórta ki felé,
savó szeme a jobb válla hegyén ragyogott, két füle ollyan
volt, mint egy három hónapos csökös tinó lehúzott bőre, ujjain
araszos köröm volt, egyebe nem fért be a várszobába.
Haragosan kiáltott Pihárira, hogy menjen vele s birkozzanak
meg a vár kapujában, de csak úgy menjen, ha bizik az inában,
mert kutyakinnal fogja megölni; miért vesztette el két
gyermekét, kikkel ő az egész világot akarta meggyőzni.
Pihári nem késett. Felölelt egy átalagot, mellyben igen
jó beczkói bor volt, mellytől az ördög is megfutamodik, egy
zsák kalácsot vállára vetett, szemközt állott az ördöggel a
várkapuban. A mint terhét lerakta, feltekintett az ördög fejéhez,
melly ollyan volt, mint egy görög láda, – s mégis
csak ollyannak látszott, mint egy kenyérkovász, mert
igen magasan beért az ájerbe. Leguggolt a hosszu ördög,
mikor Pihárit megfogta, s mikor az őt felemelte, ő a
falu tornyát is talpa alatt látta, a magasságból úgy csapta
le Pihárit az ördög, hogy térdig haladt be a földbe. – Pihári
elájult, s félig meddig meghalt; mikor látta hogy most
mindjárt egészen meghal, egyet rúgott, s a földből magasan
felszökött, összeütötte mezít lábát, – mert csizmája a földben
maradt, – felhajtja hirtelen az átalag bort, bekap sebesen
harmadfél kalácsot, a borból egy pofával az ördög
szeme közé köp, az szeme világát azonnal elvesztette. Ő is
derekon kapja a hoszu Luczifert, de karjával körül nem érhette,…
kapja magát, kihúz kalapja mellől egy anglius tűt,
túlteszi azt az ördög derekán, megfogja a tű két végét,
megszorítja az ördögöt amugy istenesen, s úgy nyomja a
földbe, hogy csak a két keze, meg a nyaka látszott ki a kövek közül.
Ekkor kap az oldalához, hogy kardját kirántsa,
de minthogy ott soha kard nem volt, futott a várba a fegyveres
kamarába; onnét kihozott egy mészáros bárdot, s azzal
az ördög nyakába belé vágott. Mikor már az ördög feje
le akart esni nyakáról, így szólította meg Pihárit: még illyen
derék fiút mint te, soha nem láttam; megérdemled, hogy neked
tanácsot adjak. No hát ide hallgass. A mint bemégy lakó
házadba a várban, ott bal oldalon van egy fekete ajtó,
azon nyiss be, ott van a király kassája, azt örzöttük mi! a
mint oda belépsz, hunyd be szemedet, markolj a kincsbe
kilenczszer, rakd zsebeidbe; mikor kijősz, az ajtónyiláson
látsz egy kis csuprot, abból mosdjál meg, akkor amit akarsz
mindent megcsinálhatsz, mivé akarsz, azzá változhatol. Ezeket
mondván, szemét száját megtörölte, s meghalt. –
De Pihárinak volt esze, hogy nem ment a szobába,
mellybe az ördög küldte; tudta ő, mi van a vas kádban; abban
parázs tüz volt, mellytől a mi meggyult, azt eloltani nem
lehetett, nem volt ő bolond magát megégetni! a csuporba
meg választó viz volt; nem volt ő bolond, hogy azzal
megmosdjék, hogy szemét elveszítse! –
Mikor a sárkányfejü ördögök fogait a király udvarán
rakásra hordta, a királyhoz bement, s azt mondta: uram király!
mindent elvégeztem.
Hát mit kérsz tőlem? – mondá a király.