Az országuton megy tiz ezer kocsi, minden kocsin tiz
ezer hordó, minden hordóban tiz ezer zacskó, minden zacskóban
tiz ezer mákszem, minden mákszemben tiz ezer mennykő.
Mind e mennydörgős mennykő üssön belé abba, a ki az
óperencziából hozott mesémre nem vigyáz!
Hol volt, hol nem volt, elég az, hogy volt egyszer egy
szegény legény, a kinek egy fiatal csinos felesége volt. Mind
a ketten szerették egymást, csak az volt a bajok, hogy szegények
voltak; mert egyiknek sem volt semmie se. Illyenkor
aztán történt, hogy néha egy kicsit öszvepöröltek, és szemére
hányták egymásnak, hogy egyiknek sem volt semmie.
De azért szerették egymást.
Egyszer estve az asszony előbb jött haza, mint férje,
és a konyhában a padkán tüzet rakott, ámbár nem igen volt
mit főzni. Legalább egy kis levest főzök uramnak; mire haza
jön, elkészül, gondolta magában. De alig tette föl a bográcsot
a tüzhöz, és a tüzre néhány hasáb fát, hogy a viz annál
hamarább felforrjon, ura már haza jött, és ő is felesége
mellé a padkára ült. Ott melegedtek a tüznél, mert már hideg
ősz volt. A szomszéd faluban épen az nap kezdték a
szüretet.
Tudod-e mi ujság, feleségem? igy kérdezte az asszonyt.
Nem tudom biz én, semmit se hallottam. Hát mondja
meg, hogy mi?
Hát a mint jöttem most az uraság kukoriczaföldéről,
messziről a sötétben is észrevettem, hogy az úton valami
fekete folt van. De nem tudtam kivenni, hogy micsoda. Közelebb
jöttem, hát uram fia! mi volt? Egy szép aranyos kis
kocsi, benne egy szép asszony ült, elül meg szép négy fekete
kutya befogva.
Tréfál kend, szakasztá félbe az asszony.
Nem tréfálok biz én, valóságos igaz. Tudod, millyen
sáros határunkban az út. Hát bizony a kutyák a kocsival
megakadtak, sehogy se birtak tovább menni. Az asszony meg
nem mert kiszállani a sárba, hogy aranyos ruháját be ne
piszkítsa. Én a mint megláttam, el akartam szaladni, mert
valami gonosz léleknek tartottam. De ő utánam kiáltott és
kért, hogy segítsem ki a sárból, semmi bajom se lesz, meg
is jutalmaz. Gondoltam magamban, hogy bizony jól esnék,
ha segítene szegénységünkön, és segitségemmel a kutyák
kihuzták a sárból. Ekkor az asszony kérdezte, hogy házas
vagyok-e. Megmondtam neki. Hát gazdag vagy-e? kérdezte
tovább. Dehogy vagyok! alig van két szegényebb ember falunkban.
No tehát ezen segithetünk. Feleségednek három kivánságát
fogom teljesíteni. Ezzel elment, mintha csak sárkányok
ragadták volna. Tündér volt.
Az ugyan rá szedte kendet!
Majd meglátjuk. Próbálj csak valamit kivánni, édes
feleségem! Erre az asszony hamarjában kimondta: bár csak
volna egy kolbászunk, ezen a szép parázson ugyan csak
megsülne.
Alig mondta ki, már is leszállt a kéményből egy lábas,
benne akkora kolbász, hogy akár kertet lehetett volna
keríteni vele.
Ez helyes, helyes! kiáltottak mind a ketten, a másik
két kivánságot okosabban kell használnunk. Be jó dolgunk
lesz akkor. Mindjárt veszek két tinót, meg két lovat, egy
malaczot is veszünk; igy beszélt a férfi. E közt levette kalapjáról
pipáját, hátáról kihuzta a zacskót és megtömte. Most
rá akart gyujtani, de ollyan ügyetlenül vette az üszköt, hogy
a lábast kolbászostul feldönté.
Az istenért, a kolbász! Ugyan mit csinál kend? Bár
az orrára nőtt volna kendnek, igy kiáltott a megijedt asszony,
és a kolbászt ki akarta kapni a tüz közül. De az akkor
már férje orrán lógott, le egészen lába ujjaig. – Uram
teremtőm! segíts, igy kiáltott megint az asszony. – Lásd
bolond, oda a második kivánság, mondá ura. – Hát ezzel
mit csinálunk?
Leveszszük, mondá az aszszony.
Le biz az ördögöt! hisz egészen ide nőtt az orromhoz,
nem lehet ezt levenni.
Hát levágjuk, máskép nem segithetünk.
Dehogy engedem, dehogy hagyom a testemet vágni a
világ minden kincseért sem. De tudod-e mit feleségem?
Még egy kivánságunk van hátra. Kivánd, hogy a kolbász
viszszamenjen a lábasba. Akkor megint jól lesz minden.
Az aszszony meg igy felelt: hát a tinó, meg a ló,
meg a malacz akkor hol marad?
De hiszen illyen bajuszszal csak nem járhatok, te se
csókolsz meg, ha kolbász lóg le az orromról.
Sokáig igy pöröltek, utoljára csakugyan rábirta az
asszonyt, hogy azt kivánja, hogy a kolbász viszszamenjen a
lábasba. – De ezzel oda volt a három kivánság, és ők most
is ollyan szegények, mint azelőtt. – Azonban a kolbászt
jó izüen megették; de mivel most átlátták, hogy pörölésök
volt az oka, hogy nem lett se tinójok, se lovok, se malaczuk,
megegyeztek abban, hogy ezután jobb békeségben
fognak élni. Nem is pöröltek azután soha. Jobban is ment
dolguk, és idővel tinót is, lovat is, malaczot is szereztek,
mert szorgalmatosak és takarékosak voltak.