Elért már mindent, a mi embertől kivánható.
Híre bejárta az egész világot; koronás fők örültek mosolygásának s
koszorús hősök reszkettek haragjától.
Jóltevőjét, Amilka herczeget elárulta a czárnak. Az összeesküvőt
lenyakazták, birtokát odaadták a feljelentőnek hűbérül s a leányát
feleségül.
Rá bizatott a czár legnagyobb fiának, Alexisnek nevelése – börtönben
őrzése – s kivégeztetése.
Ausztriában gróf lett, Németországban birodalmi herczeg, Oroszországban
ingermanlandi fejedelem.
Kegyencze volt az új czárnőnek házassága előtt, alatt és után.
Birtoka olyan nagy volt, hogy beillett volna királyságnak.
És azonkívül oly hatalmasan tudott rabolni, hogy a legfőbb törvényszék
háromszor itélte halálra és birtokai elkobzására (1713-ban, 1719-ben és
1723-ban). A czár vagy a czárnő mindannyiszor megkegyelmezett neki;
elvette a régi birtokait s adott neki módot, újakat szerezni.
A czárnő halála után ő lett a II. Péter trónörökös gyámja, a kire olyan
jól vigyázott, hogy bezárva tartá saját palotájában, a honnan csak egy
módja volt a leendő czárnak a kiszabadulásra: ha Mencsikoff leányát
feleségül veszi.
Karácsony estéjén ugyanabban a palotában, a hol a pereczesinas először
bámulta meg a főurak csillogó érdemrendeit, volt felállítva egy óriási
karácsonyfa, és annak az izmos ágai megterhelve olyan játékszerekkel, a
miknek a nagy gyermekek örülnek.
Czimerek és érdemrendek, díszkardok és marsall botok, khamok, attamánok
süvegei, városok arany kulcsai, archimandritai mithrák, pásztorbotok,
hadi hajók mintái; a szálfa tetején pedig egy arany czifraság,
hasonlatos a czári prémkörített koronához. De még valami volt rejtekben:
egy arczkép, tömör aranyrámában, melyet a vékony csillámló fátyol nem
takart el annyira, hogy rá ne lehessen benne ismerni Mencsikoff
leányára.
A nagy gyermekek, kik között ez ajándékoknak szét kellett osztatni, mind
együtt voltak már, leghátul a sutban a trónörökös maga, a legárvább
gyermek valamennyi között.
A hatalmas nagy férfi kiosztá közöttük sorban a nekik szánt ajándékokat:
«Neked ez a herczegi czím! Neked ez a kormányzóság! Neked ez a püspöki
szék! Neked ez a fejedelmi süveg! Neked ez a vezéri bot!» Míg sorba
minden ki nem osztatott s nem maradt más a karácsonyfán, csak az arczkép
a legalsó ágán s a korona a hegyén.
– Hát te mit választasz magadnak a karácsonyfáról? kérdezé Mencsikoff
II. Pétert, a nyomorult árva gyermeket.
– Én választom magát a fát! felelt az ifju.
– S minek teneked ez a fa?
– Annak, hogy téged felakasztassalak rá: te országos rabló!
A herczeg bámulva tekinte szét. A nagy gyermekek, a kapott ajándékokkal
a kezükben, mind félre fordíták tőle az arczaikat; csak egy közeledett
felé mosolyogva, az, a kit épen most tett meg Szent-Pétervár
kormányzójává; még kezében volt a nagy aranykulcs.
– Herczeg! Te épen most adtad a kezembe ezt a kulcsot, én bizony
becsuklak vele téged.