Azimkoff Iván csak kazáni rendőrfőnök volt, mikor Sándor czár élete vége
felé tartományait beutazta. A fizetése nem ment többre ezer rubelnél. S
bizony elképzelheti minden ember, mennyit kell egy szegény
rendőrfőnöknek ehhez az ezer rubelhez még hozzá lopni és csalni, ha
tisztességesen meg akar élni belőle. Szerencséjére a czár odavetődött a
városba s Azimkoffnak mindjárt a megérkezés utáni napon az a szerencse
jutott, hogy a czár legmagasabb szine elé idézteték.
Sándor czár a szokott rossz humorában volt ekkor is.
– No mondhatom, hogy gratulálhatok neked! Ezzel fogadta a rendőrfőnököt.
Sok szép zsiványt van szerencsém országomban elláthatni: Rigában
kilopják az arsenalomból az ágyúimat; Moszkvában ellopják a Kremlnek a
toronytetejéről az aranykeresztet; Szentpétervárott ellopják a kutyámnak
a nyakáról az örvet; hanem olyan tolvajok, mind a tiéid, nincsenek
sehol. Tegnap, azalatt, a mig a kocsimról leszálltam s bementem a
templomba, meg visszajöttem, kilopták a zsebemből a tárczámat.
– Milyen volt az a tárcza? kérdé Azimkoff.
A czár leirta neki. Veres maroquin, selyem béléssel, volt benne kétezer
rubel százas bankjegyekben.
– A mi embertől kitelik, azt megkisérlem, monda a rendőrfőnök és
elsietett.
Másnap már megkerült a tárcza. Benne volt a kétezer rubel
felváltatlanul.
– Ember vagy a talpadon! mondá a czár Azimkoffnak; az pedig ravaszul
hunyorított a szemével s azt mondá:
– Volnék csak én szentpétervári rendőrfőnök, majd nem lopnák el felséged
kutyájának a nyakáról a lánczot!
– Azonban, ha a tárcza megkerült, a tolvajnak is kézre kellett kerülni.
– Nagyon természetes!
A zsebmetsző, a ki bevallá, hogy ő lopta el a czár tárczáját, abban a
kitüntetésben részesült, hogy a megillető adag kancsukán kivül a
nyelvkivágatás büntetését is elnyeré, a mi nem is nagyon szigorú
bünhődés egy ily vakmerő gonosztettért.
Azimkoffot pedig a czár rögtön kinevezte ez erélyes és gyors eljárásáért
szentpétervári rendőrfőnöknek, ott pedig csak a puszta fizetése
tizenkétezer rubelre rugott. Képzelhetni, hogy mennyit kell még ehhez
csalni és lopni egy szentpétervári rendőrfőnöknek, ha azt akarja, hogy
tisztességesen megéljen.
Mert hogyha egy úrféle lop, különösen ha az államtól, vagy a publikumtól
lop, arra azt mondják az oroszok: «meleg helyre talált», «kövér
legelőhöz segítette az Isten», «jól gondoskodik a családjáról», «félre
tesz egy kopeket a fekete napokra». Hanem ha a paraszt lop, arra azt
mondják: «embervért iszik», «özvegyek könyeit iszsza», «halottakat ás
fel».
… Nagy sokára, mikor egyszer a czár megint ugyanazt a kabátját vette
fel, a melyiket akkor viselt, mikor a kazáni templomot meglátogatta,
érzi, hogy valami kemény tárgy ütögeti a térdeit. Tapogatni kezdi s
megtalálja a béllésben alá csuszva az ellopottnak hitt tárczát. Sohasem
lopták azt el.
Hiszen hogy mint talált mégis Azimkoff lopott tárczát kétezer rubellel
megbéllelve? azt halandó észszel is ki lehet találni, de hol vette a
tolvajt, ez a nagyobb talány.
Hát annak meg ez a magyarázata. A börtönben volt épen egy hires zsivány,
a ki megérdemlette a lenyakaztatást, ezt maga elé hivatta Azimkoff s azt
mondta neki:
– No nézd, itt most két Rusikóról van nálam tudósítás; az egyiket azzal
vádolják, hogy kirabolt egy templomot s meggyilkolt az úton három
kereskedőt, a másikat meg azzal vádolják, hogy kilopta a czár zsebéből a
Szent-Mihály templom előtt a tárczát. Már most melyik vagy te a kettő
közül? Ha az első vagy, akkor a fejedet vágatom le, ha a második vagy,
akkor csak a nyelvedet vágatom ki; no meg persze kancsukát kapsz.
A zsiványnak volt annyi esze, hogy azt felelje, hogy ő az a második s a
nyelve árán megmentse a fejét. Utóljára is hát a nyelv egészen
felesleges szerszám az embernél, a ki se nem szinész, se nem pap, se nem
bakter, egyszóval, a ki nem a nyelvével keresi a kenyerét.
A czár – jót nevetett a tréfának.