De Bruce gróf II. Katalin idejében Szentpétervár kormányzója volt.
Naturalizált franczia, a kinek nagyon megtetszett Muszkaországban.
Csak egy dologgal nem volt megelégedve: a konyhájával. Orosz volt a
szakácsa, a ki rosszul főzött; de annál jobban lopott. A kormányzónak
tele volt a szája e miatt panaszszal. Kivált mikor a franczia követnél
volt ebéden, a kinek a szakácsa pompásan tudta csinálni a
«hachèe-fachèet», a miért De Bruce gróf rajongott.
Egy napon nagyon elrontott minden ételt a muszka szakács; a kormányzó
dühös volt. Hanem a szakács megérezte a pecsenyeillatot s mielőtt ő maga
a tráncsirtálra került volna, elinalt s nyakába vette a nagy világot. A
kormányzó utána iramított minden rendőrt, hogy csipjék meg, hozzák
vissza; de biz azt nem találták meg, úgy, hogy másnap a kormányzónak, ha
ebédelni akart, be kellett magát invitálni a franczia nagykövethez, a
kinek aztán elpanaszolta a maga nagy baját, hozzá téve azon baráti
kérelmét, hogy hozasson neki a nagykövet egy jó szakácsot
Francziaországból, a ki ilyen jól tudja csinálni a hachèe-fachèet; biz
olyan fizetést ád neki, mint egy generálisnak.
A franczia nagykövet pedig nem csak udvarias ember volt, de nagy
diplomata is. De Brucenek nagy befolyása volt az udvarnál. Azt érdemes
volt bármily áldozattal megnyerni. Még az nap felhivatta a saját
szakácsát s így szólt neki:
– Monsieur. Nem volna önnek kedve tábornoki fizetésbe lépni?
– A fizetés jó volna; de én csak kappanöléshez értek.
– Nem ellenségaprításról, csupán hachèe-fachèe-vágásról van szó.
Erre meg mért ne állt volna rá a monsieur?
A nagykövet tehát mindjárt irt egy nyájasságtól mézédes levelet a
kormányzónak, felajánlva neki saját szakácsát s azt a monsieur kezébe
nyomva, elküldé őt De Bruce úrhoz.
Nagyon rövid időn visszajön a monsieur, szikrázó szemekkel s kegyetlenül
szakkermentirozva s a két markában tartva megnevezhetlen orczáját.
– Nos? Mi az? Hát nem volt elég a fizetés?
– De f–t nem volt! Olyan száz botot kaptam, hogy nincs az az orosz
generális, a ki meg ne elégedjék vele.
– Száz botot? Ez félreértés!
– De köszönöm szépen. Ezt nálunk bastonnadenak hiják, nem félreértésnek.
A nagykövet rögtön hajtatott a kormányzóhoz, e felfoghatlan megsértésért
elégtételt követelni.
Kiderült aztán, hogy csakugyan félreértés volt: a kormányzónak a
komornyikja azt jelenté, hogy «itt van a szakács».
Az nem képzelhette, hogy tegnap óta már meg is jött Francziaországból a
megrendelt szakács; szentül azt hitte, hogy a szökött szakács került
kézre.
– Verjetek rá száz botot s dobjátok ki.
Ekkép történt.
A mentség tökéletes volt: a muszkának, mint mindig, úgy most is igaza
volt.
A monsieurnek pedig megmaradt a «hachèe» is, meg a «fachèe» is.