Galiczin Feodor herczeg Párisban léte alatt a legnanagyobb bűn
elkövetésére engedte magát elcsábíttatni, a mit csak egy orosz alattvaló
a trón, az állam, az egyház, a jó erkölcs, egyszóval minden isteni és
emberi törvények ellen elkövethet. S valóban azt kell mondani, hogy
elcsábíttatott e rettenetes vétek elkövetésére; dæmoni machinatiók és
cselszövények által vétetett rá, mert hogy igaz hitben neveltetett,
előkelő állású orosz főúr, saját eszével, ily égre és hétországra kiáltó
gonosztettet kigondolhasson, az a chimærák országába tartozik.
De mondjuk meg már, hogy mi volt Galiczin herczegnek ez a borzasztó nagy
bűne.
Hát az volt, hogy áttért a római katholikus hitre!
Mert hogy Oroszországban a legtökéletesebb vallásszabadság van. Ha egy
pápista lutheránussá akar lenni, senki sem gátolja benne; ha egy zsidó
ki akar keresztelkedni, ahhoz is jussa van; ha a csuvaszok el akarják
hagyni a shamán vallást s a budha hitre áttérni, semmi nehézségbe nem
ütköznek s ha a Perzsiától elvett tartományok sziita lakói össze akarnak
verekedni a Törökországtól elvett tartományok szunnita lakosaival
Mohamed testamentoma fölött, hát az is egészen az ő dolguk, sőt ha egész
lengyel községek át akarnak térni az orthodox keleti egyházba, még ez is
szabad. Hanem, hogy megfordítva valaki az egy igaz és egyedül üdvözítő
strarovecsnyi hitközség kebeléből át akarjon lépni az «eretnek» római
katholikus egyházba: «hja paraszt, az megint más!» ez már egy olyan
hallatlan merénylet, hogy ennek a számára még csak paragrafus sincs a
muszka törvénykönyvben, mint a spartaiakéban az apagyilkosságról.
És hát mégis megtörtént egyszer egy ezer esztendőben ez a lehetetlenség
is. Galiczin herczeg pápistává lett.
Már most mit csináljanak ezzel az emberrel?
Abban az időben Anna czárnő ült a trónon. Valamennyi orosz czárnők
között a legkegyelmesebb, a kinek uralkodása alatt a legkevesebb
kancsuka és Szibéria lett felszolgáltatva. A mikor csak lehetett,
kerülte a tragikus büntetéseket.
Pedig Galiczint meg kellett büntetni fényesen.
Anna czárnő idejében nagy divatja volt az udvari bolondoknak; minden
előkelő úr tartott magának legalább egyet. A czárnőnek hat volt. Azok
mindenféle fajtát képviseltek. Egyik udvari bolond csak a
bukfenczhányásban tüntette ki magát s kedves volt, mikor a felemelt
lábaujjával megvakarta a fülét; a másik grimászokat tudott csinálni, a
mik megnevetteték a társaságot, a harmadik a hasából tudott beszélni, a
negyedik utánozni tudott mindenféle állathangokat, az ötödik bolondos
dalokat tudott énekelni, s a hatodik goromba tréfákat mondogatott az
udvari bojár uraknak, a miken a társaság jót nevetett s a mikért a
kinevetett főúr jól megpüfölte a bohóczot. Ez is benne volt a
konvencziójában.
Anna czárnő kinevezte a haza érkezett Galiczin Feodor herczeget – a
hetedik udvari bolondjának.
Azért a királygyilkos tettért, azért a szentkáromló vakmerőségért, hogy
pápistává lett, elvették a herczegi czimét, az érdemrendjeit, az
ezredesi rangját és degradálták az udvaronczok legutolsó osztályába, a
bohóczokéba: adtak neki harlekin-ruhát, csörgő sapkát s rá lett bizva –
a czárnő agarainak gondviselése.
Galiczin Feodornak a felesége nem élhette túl férjének ezt a szégyenét s
egy hétre rá meghalt.
Ez a véletlen egy igen jó ötletnek szolgált alapul.
Ha Galiczin, a bohócz, özvegygyé lett, meg kell őt házasítani.
Rangjához illőn.
Kerestek elő a számára egy konyhaszolgálót, elég szépet és fiatalt s
azzal a czárnő legújabb bohóczának meg kellett esküdni.
S nem lehetett a felől panasza, hogy esküvője nem méltó pompával és
fénynyel lett volna megünnepelve.
Az évkönyvekben európaszerte fel van jegyezve az 1740-iki tél, mint a
legkegyetlenebb hideg évszak, a mire ember emlékezik.
A czárnő a maga kiházasított kegyencz párjának pompás palotát építtetett
– jégből.
Átlátszó kristály hasábokból voltak összerakva a falak. Jégoszlopok
tartották a jégboltozatokat s jéglépcsők vezettek fel a jégtornáczokba.
Az ablakok, a tetőzet, a szobrok a homlokzaton mind jégből voltak
készítve s a tágas feljárat előtt két jégágyú volt felállítva. A
jégpalota dísztermében pedig remekben készített jégnyoszolya volt
összerakva, mennyezetének függönyzetét gyönyörű jégcsapok képezték.
A birodalom minden tartománya kormányzóinak ki volt adva a rendelet,
hogy erre az ünnepélyre az általuk kormányzott népből egy-egy párt,
saját nemzeti viseletében felküldjenek. Háromszázra ment az ekként
meghivott vendégek száma. Fényes társaság! Eszkimók, csuvaszok,
baskirok, kirgizek, kalmukok, karakalpok!
Az esküvői szertartás után a nászmenet a czárnő palotája előtt vonult
végig.
Legelől, bundába takart elefánton ülve, a vőlegény és menyasszony, egy
nagy rézkalitkába zárva, utána a csodanépek, nemzeti viseleteikben,
teve- és dromedárháton, szánokban, a miket iramszarvasok, bivalyok,
kutyák, bakkecskék és sertések húztak s innen a díszmenet körüljárta
Szentpétervár utczáit a nép üdvrivallása mellett.
A nászlakoma a czárnő kegyencz minisztere Biron lovardájában tartatott
meg, a hol minden nemzetbeli vendégnek a maga nemzeti kedvencz eledele
szolgáltatott fel. Halporczogó posajtott tejben áfonyabogyóval az
eszkimóknak, sáskatojás-rántotta a kalmuknak, faggyuba főtt medvetalpak
a szamojédnak, nyereg alatt sült csikó-kármonádli a kirgiznek; a
vőlegénynek pedig adtak egy ostyát, lakjék azzal jól.
Azután minden nemzet hangszerei megzendülének egyszerre: csimpolya,
fahéjkürt, tambura és balalajka s e jeles harmonia mellett kiséré a
díszes násznép a boldog ifju párt (Galiczin negyvenöt éves volt) a
fejedelmi nászpalotába.
Az ünnepelt pár megérkeztekor a jégágyúkból, jégmozsarakból üdvlövések
dördültek el s oly nagy volt a hideg, hogy a jégágyúkat nem repeszté
szét a lőpor.
Akkor azután a vőlegényt és menyasszonyt, ősi szokás szerint,
lefektették a jégnyoszolyába, melynek mennyezetén jéggalambok
csókolództak s hogy el ne szökhessenek a jégparadicsomból, őrt
állítottak eléjük, a ki vigyázzon rájuk reggelig.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A gyöngébb szivű olvasók megnyugtatására azonban nem késünk feljegyezni
a történelmi hűség kedveért is, miszerint a jégágy ki volt bélelve jó
dunnákkal s az őrt minden tíz perczben felváltották. Senki sem
fagyhatott meg.