A mint az anyja halálának hirét vette Pál, azonnal megparancsolta, hogy
nyissák fel a pinczeboltot, a hová atyja el van dugva s hozzák elő a
koporsót. Felnyitották azt. Az egykori czárból volt még ott egy koponya,
egy csomó hajfürt, egy pár keztyü és saru és egy halom por, a mely közt
csillámlott az egykori paszomántokról szétomlott aranypor.
Pál czár először letérdelt a koporsó mellé, feleségével és gyermekeivel
együtt, azután megcsókolta a jobb kézre való keztyüjét a por-embernek.
Végre előhozatta a czári koronát s rátette azt a csontkoponyára.
Életében nem koronáztatta meg magát III. Péter: a fia halála után hozta
helyre ezt a mulasztást, harminczöt esztendei porráválás után.
Ez volt a kiengesztelő Nemezis.
Következett a boszuállás.
Péter gyilkosai még éltek. Katalin herczegekké tette őket. Orloff Alexis
diadalai által önmagát nemzete hősévé, Csezminszky mellékneve egy
győzelmes hadjáratról maradt rá. Pál felhozatta őket apja temetésére, a
kik gyilkosai voltak.
A fiu és a gyilkosok közötti találkozás rettenetes volt: hanem a boszú
még rettenetesebb; Pál azt parancsolta, hogy mikor atyja koporsóját
ideiglenes kriptájából átviszik nagy pompával a téli palotába, a két
gyilkos főúr vigye a koronákat a koporsó előtt.
Orloff, a hajdani délczeg kegyencz, már ekkor hetven esztendős volt s
bal lábára sántított a köszvény miatt; Bariatinszky meg nyolczvan éves
volt s minden tagja, a feje is egyre reszketett szélhüdés miatt.
Nem volt számukra irgalom.
Napokig készültek a pompás diadalmenethez, a minek Szentpétervár
főutczáin végig kellett vonulni. Katonaság, hivatalnoksereg, zászlóerdő
követte a halotti szekeret, csupán pap volt ötszáz a kiséretben; a
koporsó fölötti mennyezetet csupa tábornokok emelték s mögötte mentek
gyalog, levett föveggel a czár és fiai.
De legnagyszerűbb látvány volt a két gyilkos főúr, a kik a halottvivő
szekér előtt bandukoltak. Bariatinszky vitte az asztrakáni koronát,
Orloff Alexis a császári koronát. Az egyik reszketett, a másik
sántított.
Harminczöt éven át ünnepelt hősei, rettegett főurai voltak az országnak,
mely most őket gúnyordítással fogadja, mikor látja jönni a két koronával
sántítva és tántorogva. Bariatinszkyt két orvos támogatja, hogy el ne
essék s moschust szagoltat vele, ha el akar ájulni.
Ez volt a boszuálló Nemezis. Igazi orosz gondolat. Sulyosabb a
kancsukánál, fájóbb a palloscsapásnál.
A téli palotában azután a pazar pompáju ravatalra egymás mellé
helyezteté Pál atyja és anyja koporsóit.
Kényszeríté a két halottat egymással kibékülni.
És azután a Péter-Pál templomában egymás mellé helyezteté el mind a
kettőt, a síremléken emelt rézkoporsókra felvésetve mind a kettőnek a
nevét, a napot, a melyen született s azt a napot, melyen együtt
eltemettettek, de azt nem, a melyen meghaltak. Tehát kényszeríté a
történetirás muzsáját, harminczöt esztendőt letörülni a historia
táblájáról, hogy azt higyje mindenki, hogy Péter és Katalin egy napon
haltak meg, mint igaz, egymást szerető, egymás nélkül élni nem tudó
házastársak.
Ez az eltörlő Nemezis Oroszországban.
* * *
Vége felé természetesen, hogy Pál is arra a sorsra jutott, a mire Péter,
csakhogy nála szalvéta helyett egy övszalagot használtak.