Valahány ház, annyi szokás.
Már mi nálunk az a szokás, hogy ha valami nem tetszik a magyarnak, kiáll
a középre s megmondja a királynak szive szerint: «Fölséges uram, ez mi
nekünk nem tetszik, ez nem jól van, ebből baj lesz, majd meglássa!» A
mire a fölség azt feleli rendén: «Hát fiaim, ha nem tetszik valami
állapot, ott van nektek az országgyüléstek, csináljatok magatoknak
többséget, szavazzátok le a miniszteriumot: én bizony adok nektek olyan
miniszteriumot, a milyent a többség kiván. Azért nem kell haragudnunk.»
Mi aztán akként cselekszünk, a mihez jogunk is van, jól
leattateremtettézzük a kormányunkat, azután szavazunk s ha megbuktattuk
a kormányt, megyünk a Szikszaiba s iszunk egyet, de nagyot; ha pedig nem
buktattuk meg, akkor is megyünk a Szikszaiba s iszunk nagyot, de kettőt.
Oroszországban ez másként van, ott azon kezdődik az ukáz, hogy «Cár
kazal» (a czár parancsolja); a többinek pedig csak arra való a szája,
hogy mikor nem eszik, vagy iszik, akkor fogja be.
Mikor aztán nagyon sokat parancsolgatott össze-vissza a czár, a mi a
hiveinek nem tetszett, akkor egy szép napon odamennek a hivei s ők
fogják be a száját a czárnak; még pedig úgy, hogy többet ki nem nyitja.
Akkor az excellentiás gyilkosok alattvalói hódolattal berontanak a
czárné szobájába s azt mondják neki, hogy van szerencsénk belőled
özvegyasszonyt és czárnőt csinálni; az azután megköszöni nekik azt az
őszinte hű ragaszkodást magas személyéhez s megteszi őket első
tanácsosainak.
Ez olyan rendes eljárás Oroszországban, hogy egyszer már Talleyrand
megsokalta s azt mondta, hogy «ideje volna már, hogy az oroszok czárjai
változtatnák meg a meghalálozási módjukat».
Mondanunk sem kell, hogy e nézethez mi is csatlakozunk és az egész
eljárást nem helyeseljük.
A szegény Péter czár is így járt. Tudniillik Péter a kicsiny, a kinek
legnagyobb bűne az volt, hogy a czárnő is kicsinynek találta. Ő
excellentiáik egy szalvétával fojtották meg.
Nem is csináltak belőle prédikácziós halottat. Minden szertartás nélkül
bedugták az Alexander Newsky kolostornak egyik pinczéjébe, ott
befalazták a koporsóját s még csak sírkövet se tettek eléje. Egyedül a
barátok tartogatták az emlékét, hogy hol van eltemetve.
A gyilkosokból pedig mind előkelő államférfiak, hires hadvezetők s még
hiresebb czárnői kegyenczek lettek. Orloff Alexis, Razumofsky Kyrilla,
Orloff Nikitits, Bariatinszky Knyezs és a főczinkos Paszszek késő
vénségükig melegedtek a czárnő kegyelmes arczának ragyogásában.
Maradt pedig a megölt Péternek egy fia, Pál. Ez anyjának egész hosszú
uralkodása alatt folyvást azzal a gondolattal évődött: «kerüljek csak
egyszer én a trónra, s kapjalak titeket életben!»
Ez is bekövetkezett.