Lu _rendezkedve_. Így ni. Most minden rendben volna. El lehetne kezdeni
a vacsorát, ha a férjem itt volna. _Konrádhoz._ Bocsásd meg neki, hogy
késik, de biztosan a te vállalatod üzleti ügyében szaladgál.
Konrád. Az valószínű. Milyen szerencse, hogy ilyen kitűnően bevált
európai vezérigazgatómnak! Tündér, őt neked köszönhetem! Te protegáltad!
Lu. Te meg gazdag embert csináltál belőle. Kvitt. Hanem mondjátok, nem
felháborító, hogy ti már mind itt vagytok, fél tizenegy és épen csak a
férjem nincs itt?!
_Államtitkár belép._
Lu. Na végre, hogy itt vagy! Tizenegy óra! _Megöleli, megcsókolja._ Hogy
lehet így elkésni? Hol voltál? Mi dolgod volt?
Államtitkár. A titkárom tartott fel, ezer bagatell ügyet kellett még
elintéznem. _Üdvözli a többieket. Órájára néz._ Nyolc óra hat perc,
pontosan.
Lu. Ne beszélj annyit. Mindnyájan későn jöttek, a vacsora pont nyolcra
volt mondva, de hogy te, mint férjem, mint házigazda és mint ünnepelt
utolsónak jösz, ez mégis sok.