Dr. Spórum. Parancsoljon, tisztelt elnököm!
Konrád. Magunk vagyunk?
Dr. Spórum. Igen. _Kiszól_. Karolin kisasszony, senki se zavarjon.
Tessék.
Konrád. Nem hallhatja senki, amit mondok?
Dr. Spórum. Nem.
Konrád. Nem hallgatóznak önnél?
Dr. Spórum. Soha. Ön megijeszt engem.
Konrád. Van rá okom.
Dr. Spórum. Szent Isten… csak nem történt valami?
Konrád. De igen. Figyeljen jól ide.
Dr. Spórum. Kérem.
Konrád. Ön meg fog lepődni azon, amit mondani fogok, de a végén be fogja
látni, hogy mindezt kénytelen voltam elmondani, bármily szokatlan is.
Dr. Spórum. Tessék.
Konrád. Tegnap este beszállok a hotelemnél az autómba.
Dr. Spórum. Hány órakor?
Konrád. Tizenegykor. Tízkor volt egy randevúm, de az illető lemondott.
Tizenegykor, mondom, beszállok a hotelemnél az autómba. Nem a főkapunál,
hanem a mellékutcában. Tudniillik ott kell állniok a privát-autóknak. A
személyzeti bejárat közelében. Figyeljen, mert ez a részletmegjegyzés
fontos. «A személyzeti bejárat közelében.» Pont az autóm előtt áll egy
taxi, amely a vendégeivel épp el akar indulni. Ugyanakkor, amikor én.
Ahogy manövríroz, hogy kijusson a sorból, dudálás nélkül hátrál,
összeütközik velünk és összetöri mind a két vadonatúj
Reiss-reflektoromat, amit egy nappal azelőtt kaptam, amit külön nekem
csinált a gyár, és amik egy vagyonba kerültek, annyiba, amennyiért egy
kis autót lehet már kapni. Ezt összetöri, kérem, azzal elrohan, kérem,
megszökik! A számát nem néztük meg, sem én, sem a soffőröm. Mérhetetlen
dühös lettem. Mondom a soffőrömnek: «Albert, utána, üldözni és elcsípni,
ha reggelig megyünk is.» Tudniillik, kérem, az én kocsim biztosítva van
törés ellen, de a biztosító kötlevélben benne van két egyszerű, olcsó
Yollux-lámpa. Ezeket cseréltem ki a méregdrága két speciális lámpára. A
biztosítótársaság tehát jogosan élhet kifogással. Ezért vágtattunk oly
szenvedélyesen a megszökött taxi után, na és dühből is, mert ilyen
óriási kárt csinált és megszökött! Végig a városon, robog a vadászat,
utcából ki, utcába be. Nem vesztettük el szem elől. Végre, kérem, megáll
a taxi, egy ház előtt. Mondom, megáll a taxi, kérem, és kiszáll belőle…
most fogózkodjék meg a székében… kiszáll belőle: a főpincér az én
hotelemből és az ön kedves felesége, dr. Spórum Miksáné! A főpincér
kifizeti a taxit, karonfogja dr. Spórum Miksánét és bevezeti a házba,
ahol, mint megtudtam, ő lakik. A pincér. Ez engem annyira megdöbbentett,
hogy vártam. Vártam, mikor fog lejönni őnagysága. Uram! Tizenegy után
tíz perccel mentek be – és pont hajnali félháromkor jöttek ki. Őnagysága
beszállt egy taxiba és elrobogott. Búcsúzáskor egy olyan hosszú csókot
váltottak, hogy még csak nézni is szörnyű volt. Nos, mit szól ehhez?
Dr. Spórum. A dolog világos. A biztosítótársaság köteles megfizetni a
lámpákat.
Konrád. Micsoda? Ez a válasza?
Dr. Spórum. Igen. Már a római jogban megvolt a «Navis refecta», az
«újjácsinált hajó» jogi fogalma. Ha egy hajónak idők multával minden
egyes alkatrészét kicserélték, azért a hajó ugyanaz a jogi személy
maradt. Az ön autója minden felszerelésével együtt volt biztosítva.
Konrád. Ez nagyszerű! Ahhoz egy szava sincs, hogy a felesége egy
éjszakát töltött egy pincérrel?
Dr. Spórum. Pincérrel?
Konrád _hevesen_. Igenis. Egy főpincérrel.
Dr. Spórum. Ne induljon fel, kérem. Bocsásson meg, csak a jogi részre
figyeltem. A szokás hatalma. De most már kezdem érteni. A hölgy hosszú
időt töltött ott egy főpincérrel.
Konrád. De még milyen hosszút!
Dr. Spórum. Én ön lent várt hajnalig.
Konrád. Igen.
Dr. Spórum. Szóval: kémkedett.
Konrád. Mi az? Ön ezért haragszik?
Dr. Spórum. Nem haragszom, de furcsának találom, hogy ön ott ül egy
autóban tizenegytől félháromig. Mi köze önnek ehhez az egészhez?
Konrád. Az, hogy én ott vártam, talán túlzott kíváncsiság, tehát hiba
volt. De hogy a férjnek ezt most elmondom, ez oly szokatlan, hogy
lovagiatlanságnak látszik, bár ön mindjárt be fogja látni, hogy bármily
kínos is ez nekem, kényszerítve vagyok rá. Bár, kérem, Európában az a
szokás, hogy a megcsalt férjet mindenki kineveti, de senki se szól neki.
Ezzel szemben nálunk Amerikában…
Dr. Spórum. Ugyan kérem, hagyjon nekem békét Amerikával!
Konrád. Bocsásson meg… Ilyen meglepetés! Csudálom az ön nyugalmát. Ezt
nevezem egészséges idegrendszernek!
Dr. Spórum. Kérem. Tartsunk rendet. Szíveskedjék felelni néhány
kérdésemre.
Konrád. Kérem.
Dr. Spórum. Jól látta ön az illető hölgy arcát?
Konrád. Jól.
Dr. Spórum. Nem volt rajta fátyol?
Konrád. Nem.
Dr. Spórum. Sötét volt?
Konrád. Épp ott van egy lámpa.
Dr. Spórum. Ön nem rövidlátó?
Konrád. Nem. Messzelátó vagyok.
Dr. Spórum. Konstatálnom kell, hogy ön csak egyszer látta életében a
hölgyet, itt, tegnap, futólag. Hogyan ismerhette fel a sötét éjszakában
egy pillanat alatt?
Konrád. Bocsánat, ön keresztkérdéseket ad nekem. Nem én vagyok a
vádlott. Én vádló vagyok.
Dr. Spórum. Pardon. A vádlónak kell bizonyítani.
Konrád. Uram, én értem önt. Ön egy tipikus férj. Ön most nekem hidakat
épít, hogy visszavonulhassak. De én nem vonulhatok vissza. Mert az
előadottakon kívül még olyasmi is történt, ami ezt lehetetlenné teszi.
És az egyszersmind döntő bizonyíték is.
Dr. Spórum. És pedig?
Konrád. Én megszólítottam őnagyságát.
Dr. Spórum. Mikor bement vagy mikor kijött?
Konrád. Mikor kijött.
Dr. Spórum. És mit mondott neki?
Konrád. Azt mondtam: «Asszonyom, konstatáltam, amit láttam, és
kijelentem, hogy ennek konzekvenciái lesznek.
Dr. Spórum. És mit felelt erre ő?
Konrád. Ő azt mondta: «Úgy van, ennek konzekvenciái lesznek, mégpedig
eggyel több, mint ön gondolja» – és ezzel pofonütött. Rettenetesen
pofonütött a főpincér előtt és a soffőröm előtt. Mit mondjak, uram, a
szemem szikrázott. Most már tudja uram, hogy mért vagyok itt, és mért
voltam kénytelen az egészet elmondani. Pofonütött.
Dr. Spórum _nyugodtan_ Jól tette.
Konrád. Micsoda?
Dr. Spórum. Minek spionírozott utána.
Konrád. Bocsásson meg, én a taxi száma után spioníroztam, ez nekem
kellett!
Dr. Spórum. Az nem kellett, mert a biztosítótársaság köteles fizetni.
Már mondtam.
Konrád. De akkor még nem beszéltem önnel!
Dr. Spórum. Mért nem jött előbb hozzám?
Konrád. Mert hátha ön azt mondta volna, hogy a biztosító nem köteles
fizetni és akkor én nem találtam volna meg soha azt a taxit.
Dr. Spórum. Na látja! Akkor sohse kapta volna meg a pofont. Egy kis
logika, uram, egy kis logika!
Konrád _miután hosszasan bámult rá_. Hát hagyjuk most ezt a vitát,
ügyvéd úr. A lényeg az, hogy az ön felesége engem két tanu előtt
felpofozott. Én ezért nem megyek a bírósághoz, én nem kérek öntől
elégtételt. Ellenben, miután ez így van, ahogy van, én fel vagyok
pofozva és azonkívül abba a szörnyű helyzetbe kerültem, hogy egy férjnek
ilyen jelentést kellett tennem neje szerelmi kalandjáról, ön beláthatja,
hogy mi ketten nem érintkezhetünk többé egymással, sem emberileg, sem
üzletileg. Ön csak természetesnek fogja találni, ha élek a
szerződésünkben biztosított felmondási jogommal és ezennel azonnali
hatállyal megvonom öntől a megbízatást. Én talán hibát követtem el,
mikor ott a hely színén eleget tettem egy magasabb etikai felfogásnak,
de úgy ebből, mint neje általi ütlegeltetésemből le kell vonnom a végső
konzekvenciákat.
Dr. Spórum _ájuldozva_. Ezenneli… azonnali… _Elájul, mint a második
felvonásban._
_Konrád csönget, Karolin belép._
Konrád. Az ügyvéd úr, mint rendesen, rosszul lett.
_Karolinnal vizet, konyakot adnak neki._
_Spórum magához tér. Karolin el._
Dr. Spórum. Köszönöm. Bocsánat.
Konrád. Ne vegye rossz néven, ha kifejezem csudálkozásomat. Most
elájult. Az előbb, mikor a feleségéről bebizonyítottam, hogy… akkor úgy
ült itt, mint akinek mindegy.
Dr. Spórum. Mert ön rám egy visszautasított szerelmes benyomását teszi,
aki mindenáron bosszút akar állni egy hölgyön.
Konrád. Spórum úr! Viszont tudja, minek a benyomását teszi _ön_ énrám?
_Fenyegeti az ujjával._ Spórum úr! Dr. Spórum úr!
Dr. Spórum. Mi ez?
Konrád. Ön… ön énrám egy olyan férj benyomását teszi, aki nem egészen a
kellő szigorral nézi felesége ledérségét.
Dr. Spórum. Mit akar ezzel mondani?