Dr. Spórum. Magának egyik előnye, hogy soha nem szokott kérdezni.
Ezúttal különösen kérem erre.
Karolin. Kérem, ügyvéd úr. Azonnal intézkedem a mellékállomáson.
Dr. Spórum. És pontosan!
Karolin. Igen. Ötvenegyféle dolgot hoztak. Most majd visszafelé
számolom.
Dr. Spórum. Kisasszony, önnek egy könny van a szemében.
Karolin. Kettő, ügyvéd úr, kettő. _Kimegy_.
Dr. Spórum. Kár. Szép álom volt. Szép remény. És én már teljesen
tisztáztam a lelkiismeretem előtt a helyzetemet. Ez egyike legszebb jogi
dolgozataimnak.
Lu. Irígyellek a jogtudományodért.
Dr. Spórum. Minek az magának?
Lu. Ez a «jog» nagyon megnyugtató lehet, ha már az ember a lelkiismerete
elől nem tud hova menekülni.
Dr. Spórum. Érdekes: nem is a gobelint sajnálom. Milyen érdekes
pszihológiai megfigyelés: a ceruzahegyező gépet sajnálom. _Szünet_.
Megbocsátani persze nem fog.
Lu. Ki van zárva.
Dr. Spórum. Súlyos lehet… ami történt.
Lu. Nem részletezem. Nem akarlak izgatni. Nagyon szenvedhetett szegény.
Dr. Spórum. Pedig még nem voltak jogai.
Lu. Nem. Reménye volt. És az jobban fáj, mint a jog.
_Karolin belép._
Karolin. Konrád elnök úr van itt.
Lu _kiszalad a lakás felé_. Nem vagyok itt! Nem is voltam itt!
Dr. Spórum. Bocsássa be.
_Karolin bebocsátja Konrádot._
_Konrád belép. Spórum nagy ünnepléssel fogadja._
Dr. Spórum. Mily megtiszteltetés! Parancsol konyakot, szivart,
cigarettát? Itt tessék helyet foglalni. Nagyszerű színben van.
Konrád. Nem hinném. Rossz éjszakám volt. Mi ez a sok csomag, holmi?
Dr. Spórum. Készülődés! Szervezkedés! Felszerelés!