Három nap is elmúlt s az urfi még mindig nem jelentkezett. A negyedik
napon másik házba, sokkal szebbe és előkelőbbe költözött át a történet.
Báró Tomahidy Ferencz urnak az öregebb kocsisa, a ki szintén Ferencz, de
csak az egészen közönségesek közül, elfogta a lépcsőn a kisasszonyt és
alázatosan megkérte, hogy szólhasson egy pár szót, mert már nem birja
tovább magában tartani, ha kocsis is az ember. Van benne becsület,
különösen, ha annyi derék urat szolgált, a milyen a fiatalok között már
nem igen akad...
--No hát mi baj?
--Nagyon megköszönném, ha a méltóságos báró urfival ezután a Gábor menne
kocsizni. Fiatal mind a kettő... Én meg megmaradnék a kisasszonynak meg
az öreg báró urnak...
--Miért?...
--Hát mert ha véletlenül ugy előfognák az ifju urat, hogy elrakják, hát
én már nem igen volnék melléje való. Nem tudom, hogy ugy
feledékenységből, mert nem ismerném meg benne hirtelenében a gazdámat,
nem-e ütnék én is rajta egyet-kettőt...
A kisasszony bámulva meresztette a szemeit a vén emberre.
--De hát mi történt?...
--Benne áll már az újságban is, itt hátul... Elől ugy látszik szégyelték
kiirni.
Egy gyürött lapot huzott elő a zsebéből. A leány sápadtan kapott utána,
de a kocsis nem adta mindjárt oda. Előbb körülvonalozta a körmével a
helyet, a mit el kellett olvasni s méltatlankodva dörmögött:
--Nagyon keresi az a fiatal ember. Én se hagynám annyiba.
A leány nekidült a karfának, egy darabig szótlanul maga elé bámult,
sirni szeretett volna, valamit megsiratni, a keserüség összeszorította a
torkát s erősen összenyomta az ajkait, hogy valahogy ki ne szaladjon a
száján valami keserves nagy hang.
--Ő volt?...--kérdezte halkan.
--Igenis, kérem szépen. A mikor ki akartam rántani a kezéből az ostort,
még rám is kiabált, hogy: marha, barom!... Nem szoktak igy beszélni az
emberrel... Kérdeztem, hogy minek bántotta azt a fiatal embert; azt
mondta, hogy csak ugy, mert tetszett neki... Bizott a lóban, az elvágtat
majd vele... De az a fiatal ur utána jött, itt van ni...
--Jól van.
A kisasszony alatt megingott a föld. A kocsis lármázta elő a
szobalányokat. De mégse volt szükség rájuk, a maga erején ment fel a
második emeletre, a hol a bátyja lakott. Az inas utját állotta s azt
mondta, hogy a gazdája még alszik.
--Keltsd föl rögtön.