Lehetett talán már éjfél is, amikor egyszerre éles sikoltást hallottak a
Farkas-féle házból. A leány reszketve állott az ebédlőben s a két kis
öklével verte a hátsó szoba ajtaját.
--Gergely ur, Gergely ur, az Istenre kérem, hamar, félek...
A nagy diák egyszerre talpon volt s rohant az ajtó felé. Talán fel is
nyitja, ha akkor meg ujra könyörögni nem kezd a leány:
--Ne jőjjön, ne jőjjön...
--Mit tegyek hát, mi baj van?
--Ne jőjjön ki! Nem vagyok felöltözve, czipő sincs a lábamon. Nyissa ki
az ajtót, hogy világosság legyen de ne jöjjön ki.--Hallani lehetett,
hogy mint reszket szegény.--Gergely kinyitotta az ajtót s vissza ment a
szobába. A leány csendesedni kezdett, már nem félt olyan nagyon. Nyitva
hagyva minden ajtót, elbátorkodott a szobájáig, futva hozta vissza
egyenkint a ruháit az ebédlőbe és ugy öltözködött. A diák pedig már
nagyon türelmetlen volt, nagy botot forgatott a kezében s minden
perczben kiszólott a másik szobából:
--Készen van?
--Még nem, csak egy kicsit még, mindjárt...
--Hát mi baj van, beszéljen már.
--Valaki van a szobában, mozgott...
--Ember?
--Nem tudom, mindjárt kiszaladtam. Költsük föl a mamát is.
--Hagyja majd megnézem, készen van?
--Jöhet már.
Gergely kijött, megfogta a leány reszkető kezét, együtt mentek el addig
a szobáig, a hol az aludni szokott. A kis fehér szobában semmi különös
jel nem mutatott arra, mintha betörők lettek volna benne. A leány csak
az ajtóig mert menni, s ott is minden pillanatban készen volt arra, hogy
visszafusson. Gergely összekeresgélt minden zugot, felnyitogatta a
szekrényeket is és kijelentette, hogy itt semmi sincs.
--Pedig mozgott, halottam, erősitette a leány s megrázkódott, mikor
eszébe jutott a hang, a melyet hallott.
Gergely csak nézte s mikor látta, hogy még mindig nagyon fél, fejére
tette a kezét. A leány megnyugodott s nedves, siró szemeivel bizalommal
nézett fel reá.
--Meghaltam volna, ha nem lett volna itt,--mondta hálás, megindult
hangon, de ebben a pillanatban megint valami nesz halatszott. Erre mind
a két kezével egyszerre ragadta meg a férfi karját s csak a fejével
mutatott be a szobába, hogy: ugy-e mondtam, van itt valami. Szótlanul,
lélegzetüket is visszafojtva várták, hogy mi lesz,
Egyszerre aztán elő is jött valami.
A kemencze mellől, erre-arra nézegetve, óvatosan mászott elő egy egér,
Gergely erősen szorította a leány karját s intett, hogy hallgasson. A
szürke kis állat pedig mind bátrabb lett, kijött már a szoba közepéig,
szaglászott a földön, mintha valami kis ennivaló után keresgélne s
kezdte otthon érezni magát.
--Milyen csinos--súgta Gergely a leánynak.
Borzasztó--felelte a leány, de nem tudott elég halkan beszélni, mert az
egér is meghallotta s gyorsan vissza szaladt a kemencze mögé.
Lássa elkergette...
Gergely most már szépen jó éjszakát kivánt s vissza akart menni a
szobájába. A leány azonban csak nem bocsátotta el a karját s rémülten
kérdezte:
--Itt akar hagyni?
--De hát mit csináljak, látja, hogy nincs már baj.
--És az egér?
--Már visszament, szegény.
--Visszajön.
--Istenem, hát baj az? Egy kis egér...
--Nagyon utálatos! Maradjon még...
--Ha akarja, szivesen, de egy kicsit furcsa...
--Nem, nem, ne féljen,--összetette a kezeit és ugy kérte.--Meghalnék
félelmemben, ha itt kellene hogy maradjak egyedül. Felszaladna a párnára
is, fel... Beszélgessünk.
Gergely letette a lámpát az asztalra s leültek egymással szemben. A
férfi lassan emelte föl tekintetét a leányra s azután olyan hosszasan
nézte, hogy az lesütötte a szemeit. Nagyon kedves volt ez a kis borzas
fej, a tiszta homlokkal és az őszinte nézésü, nagy fekete szemekkel.
Gergely nem tudta levenni róla a szemeit s egyszerre elfelejtett
mindent, amit ma tanult. A helyzet is nagyon különös volt számára. Ebben
a lányszobában csak egyszer volt még, mikor a nagy, nehéz ruhaszekrényt
egyik sarokból a másikba tolta s most éjjel egyedül van benne a
leánynyal. Gondolatban meleg szeretettel vette körül a reszkető
gyermeket s a szoba illata elkábította. Érezte, hogy szédül és lehunyta
a szemeit. Hallgattak mindaketten, nem tudtak beszélni. A férfit
egyszerre fogta el a varázs, ami megdöbbentette, érezte, hogy szerelmes.
Félt már egyedül maradni a leánynyal s menni szeretett volna.
--Fél még?--kérdezte. Komoly, nyugodt akart lenni, de már ez a két
semmit sem jelentő szó is lágyan, szerelmesen hangzott.
--Nagyon félek--felelte elkényszeredve a leány s megijedt attól a
gondolattól, hogy egyedül marad.--Maradjon, majd beszélgetünk, hozza el
a könyvét, tanuljon itt, csináljon valamit, majd én is dolgozom.
Gergely is ugy találta, hogy az lesz a legjobb, ha közöttük lesz a
vaskos könyv. Tanulni kezdett, a leány kézimunkát vett elő és dolgozott.
Néha szólottak egy-egy szót, de lopva sürün pillantottak egymásra. A
hajnal is igy találta őket, s mikor az első napsugár besütött az
ablakon, egymáshoz ölelte a könyvre és himzőrámára hajolt két fejet.