III.

Mikor a piktor közbe-közbe letette a palettát, sokat beszélgettek.

Mindenről össze-vissza, egyformán, rendszertelenül, szabadon

gondolkoztak mind a ketten s néha alig jutott eszükbe, hogy ujra

munkához kezdjenek. A lány azt mondta:

--Az ülés fárasztó, a beszéd pedig élvezetes. Inkább beszéljünk.

--Hát a képpel mi lesz?

--Az is elkészül, csak valamivel lassabban. Nem baj az. Ugy is apámat

akarom meglepni vele s neki mindegy, akár ma, akár egy hét mulva kapja

meg.

--Nem sokat törődik a képekkel?

--Semmit.

Már voltak annyi bizalommal egymás iránt, hogy a festő megkérdezhette:

--De a leányával igen?

--Velem se nagyon,--mondta a lány s keserűen legyintett kezével a

levegőbe. Nem tartozom az üzlethez, ő pedig csak üzletember. Egész nap

nincsen itthon, szaladgál a városban, mint valami commis, gorombáskodik

itt is, ott is; nyer, veszt, de én senki vagyok neki. Tehetek amit

akarok, élhetek ugy, a mint épen a legjobbnak látom, neki az

mindegy.--Egy kicsit elmélázott, hátradőlt a széken és sóhajtva beszélt

tovább.--Egy kis szeretet nagyon boldoggá tenne, nem lenne olyan üres az

életem, mint most. Érzem, hogy senki se áll hozzám közel. Kár is

beszélni ilyesmiről, mert csak nagyon elkeseredem s azért nem változik

semmi.

A festő szórakozottan állott a vászon elé s a háttért kezdte átfesteni

valami sötétebb szinnel. Inkább a földet nézte, mint a vásznat, nagyon

elgondolkozott s neki is voltak észrevételei arra, a mit a lány mondott.

--Igy van mindenütt, fogy a szivünk s nő az eszünk. Komoly dolog ez,

nagy átalakulást jelent, megsinyli minden. Nem az ön állapotára mondom,

talán tulozza is kissé, a mit mondott, hanem látom napról-napra

mindenütt. Kevés az emberekben a szeretet, sok az üzlet. A ki nem érti a

kereskedést, az elbukik. Mi nem értjük.

Sokáig hallgattak aztán mind a ketten. A piktor szólalt meg előbb s nagy

volt hangjában az erő.

--Én megmaradok annak, a ki voltam. Végre is a mi igazságunkért is kell,

hogy küzdjön valaki. Szeretni kell mindent. Ki kell tárni a szivünket s

nem elzárni. Ez a föld, ugy a milyen, soha se fog fölemelni, sok benne

az, a mi bepiszkít, de az én eszményem szép, az nekem az anyag a

művészetben, nem a mire nézni sem tudok. Szerelem, hála, becsület,

jóság, természet--semmiben sem fogadni el azt, a mivé tették az emberek,

hanem a mint mi nézzük. Hogy naivak vagyunk, az nem tesz semmit, én

megvetem azt, aki ezt vádként hozza fel ellenem. Legyen más az okos, én

csak szeretni akarok s nagyon szeretni, ugy, a mint ma már csak kevesen

tudnak.

A lány magába szivott minden hangot s tágra nyitott szemekkel várta,

hogy még beszéljen a festő. Az pedig elgondolkozott s öntudatlanul

babrált a képen. Az napra vége is lett a munkának, gépiesen fogtak kezet

egymással. A leány még visszafordult az ajtóból, mintha mondani akart

volna valamit, de azután mégis csak szó nélkül ment el.

Lenn nem találta otthon az apját s örült, hogy egyedül maradhatott egész

este. Beült a maga kis szobájába, lámpát se gyujtott, a mikor már

besötétedett, csak a sötétben gondolkozott a divány támlájára dőlve.

Valahogy igy gondolta ő ezt eddig is, csak formát nem tudott adni a

gondolatnak. Igen, igen, mindenben az eszményt, meg kell a salaktól

tisztítani az ideált, nemessé lenni a gondolkozásban, kiválni a

tömegből. Megtisztulni, megtisztulni!

Körülnézve a szobában, szinte fázott. Ha az apjára gondolt, érezte, hogy

milyen messzire van tőle. Magasan fölötte áll s valami megvetésfélét

érzett iránta. Most csak egy emberben látja az igazit, utána vágyott,

hallgatni szerette volna mindig, a mit mond gyönyörködni benne s magában

ismételgette minden szavát, mintha meg akarta volna tanulni az egészet.

Perczről-perczre érezte, hogy mennyire távolodik azoktól, a kikkel

együtt él s ha eddig valamennyire vonzódott hozzájuk, most üresség

maradt a vonzalom helyén a szivében s egy csomó mély fanatizmus, csupa

olyan tanok, a melyek korlátot emelnek közte és a többi ember között. A

többi ember pedig első sorban az apja volt, ezt ismerte a legjobban s

mig magában fölépítette a maga hitvallását, megborzadt, hogy neki ilyen

apja van. Behivta a cselédet.

--Ha apám hazajött, mondja meg, hogy már lefeküdtem és hogy beteg

vagyok.

Thury Zoltán összes művei (1. kötet) Ketty és egyéb elbeszélések · 第 11 / 74 题