Atelierjében egy szép, fiatal leánykát talált. A nagy ablakfal előtt
állott s érdeklődve, kiváncsian lapozgatott egy vázlatkönyvben. A művész
abból a sorsból szedi legszebb hangulatait, melyben él, csupa nyomor
volt a könyvbe rajzolva. Rongyos nagykendő, vén olasz modellek, ellesve
az akadémia előtti hidegben, éhes gyermekek, akikről czafatban lógott le
a ruha, beesett, sápadt, sovány arczok, minden lapon egy-egy vergődő
élet. A lány komoly, odaadó figyelemmel mélyedt bele egy-egy vázlatba,
rátapadt a tekintete a vonásokra s látszott az arczán, hogy nagyon
meghatották a képek. Nagy, komoly szemeit fölvetette, amikor fölnyilott
az ajtó s nem ijedt meg a szokatlan helyzet miatt, hanem egyszerüen,
természetesen köszöntötte a festőt.
--Jó napot, bocsásson meg, hogy itt várakoztam önre, de nem akartam a
lépcsőn utját állani.
--Ki ön, kisasszony?
--A háztulajdonos leánya vagyok, Ketty.
--Valami ujat izent talán az apja?
--Nem, azt sem tudja, hogy itt vagyok. Magam akarom önt valamire kérni.
--Mi az?
--Fessen le engem.
A festő elkényszeredve nézett erre-arra, nem volt biz' itt semmi
olyasmi, amivel képet lehetne kezdeni. Egy csomó festék száradt a
palettájára, azt már fel nem higítja semmiféle olaj, sehol egy darabka
vászon, egy pillanatig azt gondolta, hogy talán gunyolódni akar vele a
leány, de mikor az arczára nézett, nagy jóakaratot olvasott le róla. Azt
felelte hát neki, ami épen az ajkaira jött.
--Kisasszony, én nagyon szegény ember vagyok, megrendelése engem nagy
zavarból ment ki, csakhogy ha előlegesen is nem segít rajtam, hozzá sem
tudok kezdeni a képhez.
A leány egészen természetesnek találta igy a dolgot s egy ötven márkás
bankjegyet tett az asztalra. Szépíteni se igyekezett a dolgot s olyan
egyenes komolysággal beszélt, mintha legalább is tiz esztendővel idősebb
lenne.
--Szívesen adok rá előleget s apámtól azt is tudom, hogy ön szegény. De
ez nem tesz semmit, még jobban szeretem igy, tudom, hogy nagy gondot
fordít majd az én csúnya képemre. Holnap már ülhetek, ha ugy tetszik.
--Köszönöm, higyje el, hogy nagyon szorgalmas leszek.
A festő fölhivta a házmesternét, s leküldte a pénzt a házi urnak.
Elégülten gondolt arra, hogy valamennyire elégtételt szerzett magának
ezzel a néhány márkával. Másnap jó kedvvel kelt fel, befüttetett,
valamennyire rendbehozta a fészkét s mikor a leány feljött, elkezdték a
munkát.