Schalugáterné comfortabel fogadott: árnyékban. Egy a la Kara Mustafa
divánon foglaltam helyet mellette. Első beléptemkor elkékült. Midőn
rendes állapotban a vörös szin uralkodik, rendkivüli esetekben a
meglepetés csak kék szint idézhet elő. Midőn értesitém, hogy ki vagyok s
felemlitém, hogy keresztanyám, nyakamba borult, könnyezett, s magán
kivül volt örömében. A legközelebbi órában már a legválogatottabb borok,
– s legfinomabb csemegék állottak szolgálatomra. – Nem soká hagytam
magamat kináltatni, keményen nyakaltam, s neki láttam az üvegeknek mint
valami kefekötő.
A legkivánatosabb bizalom fejlődött ki közöttünk. Beszéltünk a régen
mult idő szépségeiről, boldogságáról és jóságáról; az istenben boldogult
Schalugáter nemes oldalairól, és erényeiről, s mindazokról, kik azon
időben brilliroztak, becsületességük vagy akasztófáravalóságuk által
kitüntették magukat.
Hogy van az, hogy mi mindennap roszabb napokat élünk? – kérdé
keresztanyám.
E kérdésre Spinosából feleltem.
S hogy van az, hogy ezelőtt vallásosabbak, s becsületesebbek voltak az
emberek? – folytatá keresztmámi.
Most Puffendorfból idéztem magyarázó, és megfejtő helyeket.
Az egészre nézve komolyan jegyeztem meg, hogy minden embernek szebb a
multja, mint a jelenje.
Átmentünk leánykori hóditásaira is. Az abbékat és kapitányokat különösen
kedvelé.
Minő más világ volt akkor, – szólt elragadtatva – tizennyolc éves
koromban száz kérő között válogathattam, egyik szebb volt a másiknál,
megesküdtek reá, hogy érdek nélkül szeretnek; egyedül azt sajnáltam,
hogy egyet választhaték, száz sem lett volna sok ily emberekből.
Kedves nagymámi, ez most is igy van, mindig igy lesz, – feleltem ismét
Spinosából – nagymámi szép volt, nagymámi gazdag volt, ilyen tulajdonok
mellett könnyü volt hóditani.
Annyi igaz, hogy esküvőm napján, miként Oktondi consiliárusné állitá,
ugy néztem ki, mint Mária Teresia, – válaszolt keresztmama ganz
gelassen.
Végre személyemre került a sor, állapotomról, helyzetemről,
összeköttetéseimről kezdettünk fecsegni, sőt bizván könyörületes
lelkületében, házassági terveimet sem titkoltam el előtte.
Tetszhetett neki inclusiv bizalmam, mert miután kissé csintalanul
megsimogatott volna, igy szólott:
Bolondos kópé, én fogok rólad gondolkozni, fél év alatt asszonyt keritek
számodra, jót és gazdagot, de azután megbecsüld…
Tejbe vajba fogom füröszteni, – válaszoltam hirtelen, – reggeltől estig
oldala mellett fogok turbékolni, imádni fogom őt, keresztmamát pedig
áldani.
Kevesebbet igérj és többet adj, – szólt keresztmama, légy irányában
nyájas és szeretetreméltó, gondos és gazdaságos. A tejet és vajat hagyd
a konyha számára, az imádást pedig ne vesztegesd földi tárgyakra,
imádnunk csak égieket szabad.
Hátha már tudnék is valakit számodra?!
Szóljon, mindenre kérem, szóljon!
Negyvenkét éves!
Superbe, keresztmama. superbe!
Magas, nyulánk!
Magnifique keresztmama, magnifique.
Huszezer pengőforint asszonya.
Angéliko, keresztmama, angéliko.
Leány!
Tout egal, keresztmama, ha asszony is sebaj, csak férje ne legyen.
Szereti a regényes vidékeket, és fürdőket, minden évben utazik.
A legfelségesebb kilátás, most Sveic, majd Helgoland, váltogatva Parma,
Piacenca, és Quastala, nyarankint Ischl, Tátrafüred, Mehádia,
Gleichenberg, Spaa vagy Marienbrunn.
De arra is figyelmeztetlek, hogy szerelemféltő.
Miféle nemzetbeli?
Német!
Akkor nincs mitől tartanom; legroszabb esetben meghal bánatában, vagy
elhágy, de rajtam nem boszulandja meg magát.
Egy hét mulva ha akarod bemutathatlak, mert jelenben a bixádi fürdőt
használja.
Hát az ilyen komisz fürdőkbe is eljár?
Nem mulatságból ment, hanem orvoslás végett, dugulásokban szenved.
Altera cosa. Két hét mulva örömestebb venném e bemutatást, mert holnap
Zaványba utazom.
Mikor akarod. Akkor sem leend késő, csak előlegesen arra
figyelmeztetlek, hogy mint komoly és vallásos egyén mutasd be magadat,
rendkivül ellenszenvez az ugynevezett szélhajtókkal, és léhűtőkkel.
Igyekezni fogok, hogy kedves Keresztmámimnak dicséretül szolgáljak, s
ismeretlen szépem kegyeibe férkőzhessem. Szabad-e nevét tudnom
aménámnak?
Még most nem… későbben mindent.
Reményteljes kebellel, tele gyomorral, a legpikkantabb spiccel, de üres
erszénynyel hagytam el özvegy Schalugáternét, szeretetreméltó
keresztmamámat.
Másnap hajnalban már uton voltam Zavány felé.
Elől remény, hátul remény, ilyen bedekkung mellett lehetetlen volt
biztosan nem érni el a valót.