A zaványinál egész Europában csak egyetlen alábbvaló fürdő van, a
bixádi. Mindkettőt kiválólag a dögbőr- és gubics-aristokratia látogatja.
Vidéke mindkettőnek regényes, igen sokat ártanak azonkan ezen
regényességnek azon prosai viszonyok, melyek e fürdőkben köttetnek. –
Azt mondják, hogy a zaványi fürdő köszvényes bajokban biztos orvosszer;
miután bolondabbakat is mondanak, s az ember elhiszi, bizvást hitelt
adhat az efféle mondásoknak is. Bixádon vagy kigyógyul az ember, vagy
meghal, a miért kétségbeesett betegeknek lelkiismeretesen ajánlható. De
nincs is fürdő, melyhez közelebb legyen a klastrom és a temető. Az első
a léleknek, a másik a testnek biztosit nyugalmat.
Délutáni öt órakor érkeztem meg Zaványba. Négy, életveszély nélkül
lakható szobából, egyetlen egy maradt rendelkezésemre; a plafondja ugyan
ennek is csepegett, ablaktáblái hiányzottak, padolatja nem volt, mégis
kénytelenittettem elfogadni, különben a szabad ég alatt kellendett
szállásolnom. Csakhamar bele költözködém, egy negyed multával azonban,
midőn a szabadba nyitottam, már tele voltam rheumatismussal.
Első teendőim közé soroltam özvegy Zafranovics gőbölkereskedőné után
tudakolódni. Fél nappal érkezett meg uraságod előtt, a második szám
alatt szállásol – volt a felelet.
Véletlenül kell véle találkoznom, igy okoskodám magamban, ezt hozza
magával nemcsak az etiquette, hanem az ildom is. Ismét kérdezősködnöm
kellett, – merre időzik leggyakrabban, merre sétál naponkint, hol
tartózkodik legörömestebb?
Tudomásomra juttaták, hogy az egész reggelt szobájában tölti, de az esti
órákban naponkint órahosszat sétál a kőrösfák alatt.
Megfoghatatlan, hogy tudja naponkint szenvedni azt a kellemetlen átható
illatot – szóltam a zsidó pincérhez fordulva.
Jaj uram, annak oka van, válaszolt a pincér hosszú pofával – Zaványban a
kőrösbogárillat orvosság, Krampusz doctor azt igen gyakran
praescribálja.
Ugy-e!? – viszonzám tettetett csudálkozással, Zaványban talán ezen
kőrösfasor az egyetlen gyógyszertár, – feleletet azonban nem várva,
magára hagytam ezt az ó testamentomi tinót.
Pontban hat órakor a kőrösfák alatt sétáltam. Hogy minő hatást gyakorolt
reám ez a Krampuszféle medicina, azok is kitalálhatják, kik nincsenek
ugyan benn jelenben a civilisatio csarnokában, de retourjegyekkel vannak
ellátva. Szinte gyanakodni kezdettem: nem marta-e meg reményim
altissimoját valami veszett eb, és Krampusz nem azért rendelte-e neki
ezt a veszett kutyának való sétát, a mint a doctor szinte észrevétlenül
mellettem megjelent.
Engedelmet instálok, de egy szerény kérésem van uraságodhoz – szólt az
orvos illedelmes hajlongások közepett.
Mielőtt válaszolnék, szabad legyen tudnom kihez van szerencsém, feleltem
némi pikantsággal.
Én dr. Krampusz vagyok, a zaványi fürdő rendes orvosa, a drezdai és
würzburgi orvosi társulatok rendes, a párisi orvosi egyetem levelező
tagja, magister chirurgiae, obstetriciae, bacalaureus, és egy félfontos
arany érdempénz viselhetési joggal felruházott tulajdonosa.
Végezve beszédét, vitorlavászon felöltönyét kigombolta, s a mellényéről
fityegő decoratiot és szalaggruppirungot bemutatta.
Kérdésére várok orvostudor ur?!
Kitől meltóztatott jegyet váltani a kőrösfasorhoz?
Senkitől!
Engedelmet kérek uraságodtól, de az nem megy… Zaványban a kőrösfasor
orvosság, s az az alatti sétát, és annak következtében a
körösbogár-illatot csak jegy mellett pénzért lehet használni.
Megvallom, e szokásról mit sem hallottam. S ki adja e jegyeket, s mi
egynek az ára?
Én adom. Egynek az ára harminc sétára, azaz egy hónapra 10 pforint, két
hétre is válthatni öt pengőforintért.
Nem tudtam boszankodjam-e vagy nevessek, minthogy azonban Zafranovicsné
is látható lőn, két heti sétára praenumeráltam.
Az orvostudor magunkra hagyott, egypár ezer kőrösbogár társaságában.
Ah, ön itt!? e szavakkal közelitett felém választottam – minő szerencse
reám nézve e vad vidéken ismerőssel találkozhatnom, adja ön kezét, hagy
szoritsam meg.
Ha nagysád meg nem előz, ugyanezt kellendett nyilatkoztatnom, én is
szivemből örülök e viszontlátáson – válaszoltam erőtetett
kedélyességgel.
Remélem, hosszas ideig ohajt ön Zaványban időzni?
Két hétig szándékom szórakozni e regényes fürdőben.
Felséges! ön a legszeretetreméltóbb ember, két héten tul én sem maradok.
Minő szerencse reám nézve; mintha csak össze beszéltünk volna.
Láthatlan befolyása a sympathiának!
Nagysám bókokat mond nékem, én azokat elfogadom.
Karöltve sétáltunk még jó ideig e rettenetes fasorok között,
beszélgetésünk fő részét a sympathiák tették. Nyolc órakor haza kisértem
választottamat szállására, másnap kegyes meghivása következtében együtt
valánk ebédlendők.
Hizelgés nélkül kell megvallanom, hogy választottamnak több
szeretetreméltó oldalai valának; engem főleg az ragadott el, hogy ezen
szeretetreméltó oldalak az épen nem szeretreméltó oldalakkal együtt igen
kurta jövőt igértek. Amatám dacára a drasticus sétáknak napról napra,
sőt mondhatnám óráról órára átlátszóbb alakban kezdett mutatkozni, testi
complexioja pedig decrescendo haladt az utolsó tökéletesbülés felé, mit
dr. Krampusz jóslata szerint három, legfeljebb négy hét alatt okvetlenül
el kellett érnie, ha mindjárt a kőrösbogaraknak nemcsak illatát, hanem
magokat a kőrösbogarakat beszivta volna is.
Az ebéd nem volt rosz, némi gőbölkereskedői szinezetet a nálamnál
közönségesebb gourmand is észrevehetett volna, a nagy quantumban
felhordott, de ugyancsak vöröshagymásan, fokhagymásan és fűszerszámosan
készült ételeken; jóllakni, azonban jóllakhatott volna bármelyik pókhasu
barát is.
A borok ellen nem lehetett kifogásom, azok az Érmellékről szállitattak.
Ebéd után haladéktalanul lábaihoz borultam, s bevallottam szerelmemet.
Potemkini mosolylyal fogadott, s annyi gunynyal, mennyi száraz pofájára
ráfért, szólott hozzám:
Keljen fel ön, ne alázza ön meg magát lelketlen tárgyak előtt, tartsa
fen ön ezen megtiszteltetést olyanok számára, kiknek nemcsak nevét,
hanem szivét is odaadandja; istennek hála, nekem becsületes nevet
hagyott Zafranovics, van egy katonatestvérem, ki néhány ezer forintommal
az ezredben szerencsét csinálhat, s ha meghalok, legalább lesz egy lény,
ki sirni fog, ki áldani fogja poraimat. Tudom, hogy halálom közel van,
azt is tudom, hogy ön néhány ezer forintomért elült volna betegágyamnál,
valamint azt is tudom, hogy pénzem nélkül undorral fordulandott el
oszlásnak indult valómtól. Keljen fel ön, s maradjunk barátok.
Azt nem teszem, asszonyom! térdelni akarok ily roppant belátás, ennyi
ész, és ennyi philosophia előtt. Ha valaha Conversations-Lexicont
szerkesztenék, a Z. betüben okvetlenül ben találtatnék özv.
Zafranovicsné, mint a természeti logica superlativussa, s az én reményim
ablativussa. Térdelni akarok előtted elveszett paradicsom, ki bele
lőttél ugyan speculativ vágyaim centrumába, de azon keresztül láthatóvá
tetted szinte láthatlan testedben óriás lelkedet, – azon lelket, melyet
én e perctől fogva minden földi érdekektől menten is szeretni, imádni
akarok. Add ezreidet katona testvérednek, de magad légy enyém!
Uram ne vigy a kisértetbe! uram ne csábits el egy haldoklót! – A nélkül,
hogy tudtam volna, van-e egyetlen fivéred, önkénytelenül követtelek
Zaványba, nem hogy elvegyelek, hanem hogy körödben lehessek; megvallom
azonban azt, hogy házasodni csak gazdagon akartam, s későbben hittem
kipuhatolhatni financialis állapotodat, s a szerint intézkedni, de hogy
sympathiroztam veled, annyi bizonyos, arra esküszöm…
Zavarodásomban összevissza fecsegtem, összevissza hazudtam mindent, de a
nagysám is annyira el volt fogulva, hogy egyelőre semmit sem hallott,
semmit sem látott, csak érdektelen szerelmemet, s a speculatioból
kötendő házasságot egészen elfeledte.
Mit fog a világ mondani!? gúny és hahota kisérend siromba.
A világ!? minő kisszerű pont leendő óriás boldogságunk mellett. Midőn az
ember mennyországban van, könnyen feledi a földet.
Tehát bizhatom benned, hogy neveddel együtt szived is sajátommá lesz?
Miként a lélek halhatatlanságában asszonyom. Egyetlen jelszavunk lesz, s
az ennyiből fog állani: „mindenem a tied.“
Kivéve készpénzemet! azt katonatestvéremnek óhajtom küldeni.
Azon hiszemben, hogy most is érzelmeimet próbálgatja, tettetett
lelkesedéssel válaszoltam:
Csak szivedet tartsd meg számomra, egyebedet add katona-testvérednek.
Ezeket mondva felállottam, s egy kurta, de nékem végnélküli csókkal
pecsételtük szóbeli szerződésünket.
Felségesen teltek a napok Zaványban. Tiz napon keresztül gyakorta láttam
őt, s mindannyiszor a legkivánatosabb helyen: asztalánál. Szemlátomást
gyarapodtam ezen szemlátomást soványkodó szépség mellett; gyenge tüdőm
feslései naponként forradoztak, mig az ő tüdeje érezhetőleg foszlott
elannyira, hogy már csak suttogva beszélgethetett jövendő
boldogságunkról. Azt különben igen jól tette, olyan boldogságról
fenszóval beszélgetni, bűn fogott lenni.
A tizenegyedik napon illedelmes kopogtatás után dr. Krampuszhoz
nyitottam be. Azt gondolhatta, hogy beteg vagyok, mert a lehető
legudvariasabban fogadott.
Tisztelt ügyvéd ur, ma különösen halovány – szólt a részvét azon
hangján, melyet az orvosok az egyetemben tanulnak.
Nyugtalan éjszakám s borzasztó álmaim valának – feleltem a tökéletes
jólét kemény és érchangján.
Kérem üterét.
Köszönöm, nem saját ügyemben alkalmatlankodom tisztelt orvostudor urnál,
én már tökéletesen jól érzem magamat.
Krampusz nagy szemeket vágott, de a sulyegyent megtartotta.
Komolyan folytatám: – Először is, legyen meggyőződve orvostudor ur, hogy
a mit kérdezni fogok, nem ok nélkül kérdezem; másodszor legyen bizonyos
abban, hogy válaszát kivülem s e falakon kivül, senki sem fogja hallani.
Krampusz még jobban kimereszté szemeit s nyugtalankodni kezdett.
Legyen nyugodt orvostudor ur, kérdésem belül marad a törvényes
korlátokon.
Méltóztassék parancsolni, szólt Krampusz vidoran, s pápaszemet helyezett
szemeire.
A legjobb esetben meddig élhet még Zafranovicsné asszonyság?
A legjobb esetben Zafranovics asszonyság még élhet… egy hetet.
Köszönöm! csendesen egy aranyat csusztattam Krampusz markába.
Udvarias hajlongások között épen egy fél mérföldnyire kisért ki,
födetlen fővel, azután ujabb kézszoritások és hajlongások között
elváltunk.
A legelső látogatás alkalmával megpenditém választottam előtt leendő
egybekelésüuket, s az esküvő napjáról kérdezősködtem.
Ha akarod, mához egy hétre megesküdhetünk, suttogott Amatám, s bágyadt
szemeivel igézőleg tekintett felém.
Hullával a kaliforniai aranybányákért sem esküszöm meg, gondolám
magamban s nyaka körül fonva karomat, olvadékony hangon válaszoltam:
Nem lehetne előbb. angyalom, én mielőbb birni szeretnélek, Zsanet!
Csötörtökön, vagy ha akarod, szerdán.
Midőn ezeket beszéltük, hétfőt irtak a római katholikus naptárak
szerint.
Szerdán, ha megengeded.
Megengedem-e te kis bohó! a boldogság soha sem jő elég korán.
Csók és ölelés közepett váltunk el, miként állitók, ügyeinket
rendezendők.
A kedden estet már Margittán töltöttük, menyasszonyom lakában.
Szerdán pontban déli 12 órakor kezet adtunk egymásnak oltár előtt, s
mindketten komolyan mondottuk el a legrettenetesebb igent.
* * *
Krampusz igen keveset hibázott, nőm az esküvő után egy hónap mulva
örökre behunyta szemeit. Végrendeletének felbontásakor magamon kivül
voltam örömömben, annak elolvasása után leestem lábaimról, és még most
is fekvő beteg vagyok.
Ingóságait öreg szakácsnéjának testálta.
Készpénzét még életében elküldötte katona testvérének.
Nekem nem hagyott egyebet emlékezeténél; hogy azt minő kebellel
fogadtam, nem szükség mondanom. Mig élt, látva melancholiámat,
folytonosan bolonditott igéreteivel; halálakor sem tagadta meg
charakterét: kivánom, hogy halála után nyugodjék oly békességben, mint
minőben engemet hagyott.
Egyedül csak az fáj, hogy impertinens külseje dacára azon hitben halt
meg, hogy én őt érdektelenül szerettem.
Ha más világon találkozhatom véle valaha, legelőször is azzal köszöntöm:
hogy utáltam, utálom, s utálni fogom mind örökön örökké.