Leo kissé gondolkodni kezdet, csakhamar igy szólott:
Szeretsz-e igazán?
Egyedűl tégedet igazán, és örökre!
Leo még egyszer karjaiba zárta kedvesét, bucsucsókot hintett ajkaira, s
merre jött, arra távozott.
Pál épen akkor tette kezeit a kilincsre. Teréz haladéktalanul
bebocsátotta.
Készen vagy?
Pár perc mulva készen leszek!
Pál bevárta a rendezést, s nejével egyszerre jelent meg a vendégek
között.
Teréz derűs arccal s mosolygó ajkakkal köszönté ismerőit.
Mindenki csodálkozott e hirtelen változáson, az asszonyságok összedugták
fejeiket, valamit suttogtak, s azután jóizűen kacagtak.
E derű az alig mult találkozás derűje volt az azelőtt borús arcokon.
Ilyesmit azonban senki még csak nem is gyanithatott.
Holnap még jobb kedve lesz! – jegyzé meg az atya tudományos arccal, mely
jóslathoz az anya még ennyit ragasztott:
Kik esküvő alatt legtöbbet sirnak, rendesen, legtöbbet nevetnek azután.
Erre minden asszony elbeszélte, mennyit sirt és mennyit nevetett.
A férfi-vendégek közül sokan irigyelni kezdették a Pál ur szerencséjét.
Pál ur azonban egyébről gondolkodott, s készületeket tett az induláshoz.
Paraszt! még esküvője napján viszi haza menyasszonyát! – jegyzék meg
néhányan, kik még inni és dőzsölni szerettek volna. Ha azonban a
vendégek kivánata mindenben teljesednék, akkor senki sem nőszülne.
Igy gondolkodott Nyegle Pál is, s keveset adva az itt ott hallható
megjegyzésekre – befogatott.
Pontban egy órakor állottak meg a lovak és szánka a porticus előtt.
Hárman ültek a szánkában: férj és nő, bundák- és nagy kendőkbe jól
bepakolva, és a kocsis fürtös gubában. Négy telivér ló ragadta tova a
könnyü de meglehetősen terhelt jármüvet.
Eleinte cserjés és erdős rónán haladtak, hó, s halvány holdsugár kétes
csillámlási között. A férj jövő, s közel boldogságáról álmodozott, Teréz
ellenben vizsga szemekkel pillantott mindenfelé, s ébren hallgatott a
legkisebb zörejre. Többször ugy tetszett, mintha levél- s
bozótcsörrenést hallana az erdőség elhagyatott, fagyos és zuzmarás
utain. Ilyenkor azután remegni kezdett; minthogy azonban olyasmit is
gondolhatott, mi szomoru helyzetében csak kedves lehetett, gondosan
elrejté félelmét.
Már jó régen haladtak, midőn Teréz hirtelen elsikoltá magát, s erősebben
simult férjéhez.
Angyalom mi lelt, mitől félemlettél meg?! – kérdezé a férj gonddal s nem
kevés remegéssel.
Valami vad haladhatott végig a havas avaron, mintha valami átsikamló
árnyat szemléltem volna.
Teréz csakugyan látott valamit, de az nem vad, hanem emberi árnyhoz
hasonlitott, – de nem mert, vagy nem akart nyilatkozni.
Miska, nem láttál valamit?
Láttam biz én valami kétlábut, de ha szemeim nem csaltak, oly magas
volt, hogy négylábunak is beillett volna.
Egyet, vagy többet?!
Csupán egyet!
Egytől, ha mindjárt sárkány volna, sincs mit tartanunk. Két pisztoly s
egy kétcsövü puska négyszer oszt halált, a pedig egynek elég, ha
mindjárt Dávid vagy Herkules volna is.
Teréz Leora gondolt s elborzadott.
Minden további akadály s meglepetés nélkül értek ki az erdőből. A messze
elnyuló, hallgatag pusztaság világosabban ugyan, de mégis borzasztóbb
alakban tünt fel.
E magános pusztán még farkasokkal is találkozhatunk! – szólt Miska
enyelegve, s a lovak közé cserditett.
Teréznek ismét ugy tetszett, mintha balról, mely oldalról ült, paralell
irányban emberi árny követné menetöket. Remegett, de hallgatott.
Oly sürű rengeteg közepébe értek, hol nemcsak a sötétség, de itt ott
felmerülő jeges tócsák, kiálló rögök, s fatörzsökök miatt csak nehezen
lehetett haladni. Lépést hajtatott a gondos férj, és boldog vőlegény.
Egy bokrokkal tömötten benőtt laposon vonatott a szánka, midőn Teréz
alig hallhatólag felé eső oldalról e szavakat különböztetheté meg:
Teréz! én követlek!
Mit a nő tökéletesen megértett, a férj előtt, mint meg nem
különböztethető nesz vonult el.
Miska, hallottál valamit?
Igen uram, hallottam! valami ordas sohajtott, bizonyosan még ma nem
ebédelt, s nem vacsorált.
Uram, én remegek! – szólt Teréz reszkető hangon, s szive csaknem
hallhatóan dobogott. Teréz ekkor már mindent gyanitott, gondolta, hogy
Leo titokban követi, s nem tőle félt, hanem őt féltette férje gyilkoló
fegyvereitől.
Szegény nő, mindinkább gyengülni érezte erejét, szive közel volt a
szétszakadáshoz, midőn észrevette, hogy férje lőfegyverét magasra emeli,
a kakasokat felhuzza, s a lövésre minden pillanatban készen áll.
Édes Pálom! vigyázz a fegyverrel, sötétben senki sem tudhatja, kire lő,
s megeshetik, hogy vadállat helyett, a legjámborabb ember esik
áldozatul.
Mindezt Teréz fennhangon mondá, azon reményben, hogy azt Leo is
meghallhatja. Csakhogy kedvesét megmenthesse, férjét, kit soha nem
szeretett, édes Páljának nevezte.
Legyen bár ki, mihelyest szó nélkül közeledik, meg fogom gyilkolni.
Gyilkos férjet soha sem tudnék szeretni; – válaszolt Teréz résztvevő
hangon, s még egyszer vigyázatra inté sorsosát.
A szerető nő egész életében sem szenvedett annyi gyötrelmet, mint ezen
pár órai utazás alatt. Minduntalan megfordult emlékében a hű szerető, ki
őt e fagyos, viharos éjszakán követi, csakhogy folytonosan szemlélhesse,
képzelte őt meggyilkolva, vérében fetrengve, csupán azért, mert őt
igazán s hűségesen szerette. Még azon kevés, mit érzett férje iránt, is
kihalt e gondolatok közepett kebeléből.
Pál egyik, Teréz a másik oldalára hajoltak a szánkának, ugy ábrándoztak.
Ismét egy bokros laposon kellett áthaladniok.
Teréz előbb forró lehelletet érzett arcain, később forró ajkakat. Valami
ösztönszerű elővigyázat elfojtá a sikoltást ajkain. E mindent kockáztató
ténytől mégis annyira elborzadt, hogy férje felé forditá arcait.
Férjem, miről gondolkodol?
Mig Teréz ezeket mondotta, Leo ezt sugá fülébe:
Még egyszer szólanunk kell.
Midőn a nő későbben remegve visszatekintett, már üresen állott a szánka
láballója.
Midőn a sürűségből kiértek, mint nyil repült el egy lovag a haladók
előtt. Mindkettő szive dobogni kezdett. A férjé félelemtől, a nőé
szerelemtől.
Fél óra mulva azután az ősi udvar közepén állottak.
Csinnal öltözött domestikusok fogadták a háziurat, s ifju boldogságát.
Teréz a számára gazdagon és kényelmesen butorzott hálószobába
vezettetett.
Midőn komornájával egyedül maradt, épen három órát ütött egy asztalióra.
Kevéssel azután a komorna csak azért távozott, hogy a háziur, és boldog
férj megjelenhessen.
A férj helyett azonban a nő nem kevés meglepetésére, Leo nyitott a
terembe.
Leo! te itt?! elvesztünk.
Pár perc mulva férjed is meg fog jelenni!
Leo, mindenre kérlek a mi szent, gyilkolj meg engemet; én igy is, ugy is
boldogtalan vagyok. Ő férjem, s használni fogja jogait; te kedvesem
vagy, ha már meg kell halnom, inkább te ölj meg engem.
Téged megölnöm?! boldogságomat, üdvemet!? Teréz, Teréz, te nem szeretsz
engemet!
Egyedül tégedet Leom! egyedül tégedet!
Mutasd meg, hogy szeretsz, s kövess! Vesztegetni való időnk nincs.
Szökésünkre minden készen van, ez emelet az igaz magas, de kötélhágcsó
segedelmével azonnal lenn leszünk, lovam készen vár, pár perc mulva
kivül és tul leszünk mink minden veszedelmen.
De jó hirem, szülőim, becsületem?!