A spanyol aristocratia kurta levelet ir, de azok tele vannak hosszú
viccekkel.
Inez elolvasta a levelet, s elmosolyogta magát.
A grand domesticusa e mosolyból csak jót magyarázhatott, a miért
látatlanul is megesküdött, hogy Inez meg fog jelenni.
A grand örömében inasát megajándékozta, legkedvesebb lovát pedig agyon
lovagolta.
Mit csinált Inez? Inez egy tőrt köszörült ki, s a legszeretetreméltóbb
helyre rejtette.
Hát Pietro? Pietro fát vágott, s kedélyesen dalolta az Abenzerragok
hattyudalát.
Inez pontban esteli 6 órakor kopogtatott be grand Bodrogarges fogadó
teremébe. – Bodrogarges mintha tudta volna, hogy a kedves menyecske jő,
elébe siettett, és kézcsókolással fogadta.
A fogadó teremből karöltve egy második szobába sétáltak, a másodikból
egy harmadikba, a harmadikból egy negyedikbe, a negyedikből egy
ötödikbe, hol egy kényelmes divánon foglaltak helyet.
Valahára tehát enyim vagy szép Inez? – szólt grand Bodrogarges.
Tied életed folytáig! – felelt Donna Inez.
Esküszöm, hogy mig szépséged, s ifjuságod tart, el nem hagylak.
Megjegyzendő itt ismét, hogy a spanyolok között még az ily urak sem
szoktak hazudni.
Szolj szép Inez, minő érzelem vezetett hozzám?
Inez elmosolyogta magát, de mosolyában volt valami, mitől még a grand is
visszaborzadott. Megmagyarázhatlan ösztöntől üzetve felugrott
ülőhelyéről, de Inez könnyü és hajlékony volt, mint a leguán, azon
pillanatban oldalánál termett, és sziven szurta. A másik pillanatban már
az utczán volt.
A grand elorditotta magát, s meghalt.
A szeretőknek sem volt tanácsos soká időzni a városkában, egy negyeddel
a történttek után utnak indultak, s azon napi éjszakát a Byan erdőben
töltötték.
Harmadnapon nem ettek csak szarvasgombát.
Szeretsz-e ennyi nyomor közepett Inez!?
Örökké Pietro! Negyednap nem ettek csak bubulyicskát.
Pietro még szomorubban kérdezé!
Inez! lelkem egyetlenem tudsz-e még szeretni?
Pietro én boldog vagyok!
Ötödnap nem ettek semmit.
Zöldelő hársak között csergedező patak partján pihentek – noha ki sem
voltak fáradva – illatozó virágok között, s Pietro egy mór románc
utósorait éneklé:
Benita a szép királyné
A korzárt oly hűn szerette,
Hogy bár honn dús asztal várta,
Éhen veszett el érette.
Inez sirt és mosolygott is. – Pietro átölelte kedvesét, s az égre
nézett, de biz a manna nem akart hullani.
Hatodnap olyan bágyadt volt Pietro, hogy a még bágyadtabb Inezt sem
birta felemelni. Ugyan az nap délután egy majom egy nagy kokus diót
hajitott közibök. Testvériesen osztoztak meg a dión. Inez, mintha erőre
kapott volna.
Jó asszony, téged nem fognak bántani, térj vissza a városba és mentsd
meg életedet. – Inez szemrehányólag tekintett Pietrora.
A nyolczadik napon aludtak.
A kilencedik napon a legrémitőbb fájdalmakra ébredtek fel.
A tizedik napon ismét elaludtak – – – – örökre.
Fogadni mernék, hogy valami kutyabőrbe kötöt táblabiró együgyüségnek,
nevetségességnek, ostobaságnak mondandja az ilyen szerelmet.
De mi költők – jóllakva megmosolyogjuk, és sajnálkozunk az ilyen
bornirtságon.
Különben szükség itt azt is megnevezni, hogy Spanyolországban soha sem
voltak, és soha sem lesznek táblabirók.