A felébredés utáni szóváltás igy kezdődött Herodotus Siculus korában, s
igy fog kezdődni Alexandrovics alatt is. Már most még csak azokat a
kitételeket kivánom ismételni, melyek történetünkkel egybefüggésben
állanak.
Negyedéve szeretlek Julis, s még csak azt sem mondtam: „nesze egy
keszkenő!“
Eléggé fájt az nekem Medárd! lásd pedig azt igérted, hogy a közelgő
Medárdvásárkor veszesz vásárfiát, a Medárd vásár elmult, de igéreted
teljesülése is elmult. Medárd, ez nem szép!
Az igaz, hogy nem szép, de gyönyörü ez az arany gyűrű, ugy-e?
Medárdom, egyetlen Medárdom, aranyos Medárdom, add nekem.
Mit adsz értte?
Csókot!
Nesze!
Mit azután beszéltek, történetünkhez nem tartozik, azért azt nem is
akarjuk ismételni.
Medárd reggel haza ment Madarászra, Juliska pedig felsétált a
várkastélyba két garasára aludttejért. Az aludttej-kereskedés minden
osztálybeliek által mai napon nagyban űzetik Erdődön.
A tensasszony aludt; Lotti kisasszony mérte ki az aludttejet.
Te! mutasd csak ujjadat?
Juliska megmutatta az ujját, a gyűrű pár perc mulva a Lotti körmei
között ragyogott.
Loptad, vagy kaptad e gyűrőt semmirevaló?
Azért hogy szegény lány vagyok, kár engem a kisasszonynak igy
megbecsteliteni. Sohasem kellett nékem másnak egy gombostűje sem.
Ezeket mondva elkezdett Juliska pityeregni.
Ha kaptad, nem becsületes uton kaptad, mert ezt a gyűrűt én adtam
jegyben vőlegényemnek, Tubarózsa Győzőnek. Tőle kaptad!?
Nem!
Hát kitől kaptad?
Azt nem mondom!
Takarodjál semmirevaló! majd kiviláglik későbben minden, addig a gyűrű
itt marad.
A leányka sirva, a kisasszony dühtől halványan váltak el egymástól.
Harmadnapra ezen catasztropha után Tubarózsa Győző megjelent a
kastélyban. A hajdu oly iszonytató pofavágásokkal fogadta, hogy az
ügyvéd szükségesnek látta őt torkon ragadni.
Gazember! ki jogositott fel e velőtrázó grimászokra?
A kisasszony! a tensur! a tensasszony! egy szóval az egész család.
S mi jogon, lókötő?
Azt a nagy isten tudja. Tegnap este még olyanokat is hallottam, hogy a
tensurfi bitang – s hogy: ebből soha sem lesz szalonna.
Tubarózsa egy ölnyire lökte magától az inast s berontott.
Több figyelmet reméltem azoktól, kiket barátságom és szeretemre
méltaték; – szólott az elébe lépő atyához.
Én meg több solidaritást attól, kit leányom kezével felemeltem.
Schneider olykor olykor politikai lapokat is olvasgatván, e kitételt
solidaritás nagyon szerette.
Hogy érti ezt az ur?
Ugy értem, hogy ön az aranygyűrűt, mit leányomtól jegyben nyert, egy
izének, vagy minek ajándékozta.
E párbeszéd alatt jelent meg Lotti.
Pfuj! – csak ennyit mondott.
Gyalázatos rágalom, egyetlen betü sem igaz az egészből.
Százszor pfuj! hiszen ön hazudni is tud. Itt a jegygyűrű, egy… ujjairól
huztam le.
Meglehet. De én a gyűrűt egy fürj nyakába kötöttem, az megszökött; s a
gyűrű csak ez alapon juthatott más idegen leány birtokába.
Ismerjük az olyatén fürjeket! – vágott közbe a megjelent mama enyelegve.
Uraim s asszonyaim, esküszöm…!
Hiában esküszik ön, velem azért nem fog megeskünni!
Bien! kérem jegygyűrümet.
Kocsisomnak adtam, hogy önnek kézbesitse.
Kisasszony, ez gyalázat!
Tromfra tromfot!
Önök műveletlen himpellérek!
János! – kiáltott Schneider dühösen.
János megjelent.
Fogd fülön Tubarózsa ügyvédet, dobd ki az ajtón.
Uram! becstelenitési keresetet kezdek az ur ellen, s bezáratom.
János!
János a második felszolitásra haladéktálanul engedelmeskedett, nyakon
fogva Tubarózsát, az ajtón kidobta.
Az ügyvéd levert kedélylyel haladt hazafelé, s gondolatilag még utjában
feltette az actiot.
A pert megnyerem, de Lottit örökre el fogom veszitni!
E rendkivüli esemény következtében, a nem épen jó hirben álló ügyvéd
több dolgokról lőn szerencsés meggyőződhetni, nevezetesen:
Hogy sokszor a ki nyer is veszit.
Hogy sokszor a legigazságosabb ügyet is ellehet vesziteni, ha az ügy
védői nem becsületes és nem lelkiismeretes emberek.
Hogy az ember könnyen kétségbe eshetik, látván: miként diadalmaskodik a
gazság az igazság felett.