A Fürdő-utcában Antal intett egy konflisnak. A kocsis passzivan tovább
hajtott. Megint jött egy üres konflis. Antal rápisszegett. Ez a kocsis
sem adott életjelt. Ujra jött egy üres konflis, Antal felszólt a
kocsisnak:
– Hé, álljon meg csak.
Ez a kocsis komótosan odaforditotta a fejét, lassan előre fordult megint
és lenézett és nyugalmasan és megfontoltam csóválta a fejét, mintha
mondogatná:
– Nem, uram. Azt nem. Azt már nem.
Antal nem is tudta igazán, minek akar kocsiba ülni. Unta magát. Lesétált
az Andrássy-uton, megmustrálta a kirakatokat, vett egy helyen egy darab
ibolyaszagu szappant, egy másik helyen egy villanyos zseblámpát, hátha a
másik elromlik. Azután ozsonnázott az Oktogonon egy kávéházban. A
kávéhoz diós süteményt vett husz krajczárért, ahhoz nem kellett
kenyérjegy. Elszivott három Dunát egymás után és bámulta az utczát és az
ajtóba pillantott, mikor tiszt jött be, hátha ismerős.