A Dunaparton hátratette a két kezét Antal, ugy sétált ott magában. Egy
sebesült honvéd ült egy nagy székben, papucsos lábát kinyujtva mereven.
Egy másik székben valami német nevelőnő olvasott egy könyvet. Egy ur
loholt el a fejét ingatva és botját forgatva maga előtt és
be-bepillantott a Hangli kertjébe, ahol senki se ült. Antalnak eszébe
jutott, hogy ilyenkor nincs már korzó a Duna-parton. Lekönyökölt a
korlátra. A királyi vár a vöröslő lombozatok felett mint egy álom
emelkedett. A miniszterelnöki palota szinte világitott a napsütésben. Az
Auguszta-hajó ott rostokolt a rakpart előtt. Egy propeller farolt el és
muló forradalmat csinált maga alatt a vizben. A vendéglők üresek voltak,
a terraszok hallgattak. Egy felkunkorodott száraz falevél esett a
járdára, meghintálta magát egypárszor és ott maradt nyugodtan. Antal a
balkarjával egy derékszögü gesztust csinált és megnézte az órát a
csuklóján. Már öt óra volt. Az órája üvegén rostély volt, mint az
ablakon a régi városokban.