Antal elment ebédelni. Már elmult dél. A vendéglőben körülnézett, mikor
leült, nem lát-e valaki ismerőst. Annyian vannak mindig Pesten
sebesültek, szabadságosok, betegek, átutazók. A pincérleány kenyeres
kosárral jött oda az asztalhoz. Megszólitotta Antalt:
– Kenyérjegyet kérek.
Antal azt mondta:
– Nincs nekem kedves.
A leány rossz kedvvel nézett Antalra:
– Mért nem tetszett kenyérjegyet hozni.
Antal kérdi:
– Anélkül nem adnak kenyeret az embernek?
A leány megfordult, ment el. Antal utána szólott:
– Adjon hát egy darab kenyeret, kisasszony.
A leány hátrafelelt:
– Kérem, tiltva van.
Odajött a főpincér. Antal azt mondta neki, hogy ebédelni akar. A
főpincér azt mondta, hogy kenyérjegy nélkül nem lehet kenyeret adni.
Antal azt mondta, hogy neki meg nincsen. A főpincér azt mondta lassan,
hogy most az egyszer ád neki kölcsön kenyérjegyet, ha megigéri, hogy
holnap meghozza. Antal azt mondta, hogy ő este megy vissza, harctérre. A
főpincér körülkémkedett az étteremben a szemével, aztán odaadott egy
kenyérjegyet Antalnak, de ne szóljon a hadnagy ur a világért se
senkinek. Antal ebédelt. Nézegette az étlapot. Gondolta, nem lehetne
itthon lenni ilyen drágaságban.