Először is kiment Antal a pályaudvarról az utcára. Arca fényes volt,
mert a vonaton nem lehetett megmosdani, szeme sarkában, orra cimpáin és
fülében korom volt. A pályaudvar előtt, a járda szélén cipősubickoló
tanyázott. Antal odament, föltette lábát a zsámolyra, a cipősubickoló
felkapott két kefét a két kezére és nekiesett Antal cipőjének. A
cipősubickoló két kezefeje fekete s fényes volt, mintha a kezeit is
subickolni szokta volna. Antal egy kicsit bámulta a munkát, azután egy
Király-cigarettát vett elő, rágyujtott és a cigarettát rézsut fölfelé
dugva ki ajkai közt, az utcai zörgést nézte. Szemeit összehuzta és ugy
nézett ki, mintha nagyon gőgös lenne, pedig egy csöppet se volt gőgös,
csak a cigarettafüst folyt felfele a szemébe és a nap sütött erősen.
Mikor a két cipő ragyogott, Antal egypárat toppantott a jó érzéstől és
megkérdezte, mit kóstál a subickolás. A cipősubickoló felnézett Antalra,
mosolygott és kétfele tartotta a két tenyerét. A tenyere gesztenyebarna
volt. Antal a képét is megnézte s látta, hogy a cipősubickoló arab vagy
szerecsen. Három hatost adott neki. Az arab vagy szerecsen fehér
fogaival azt mondta:
– Keszenem – és szaporán letakaritotta a zsámolyt.