Volt egyszer, vagyis egyszer megnyilt és azontul mindig volt egy kis
cukrosbolt a Hűhó-utcán. Nem az utcán, hanem egy házban, nem is a
házban, csak a kapu alatt, a hol a nagyváros üzleti érdekei még egy kis
helyiséget el szoktak hóditani a jámbor levegőtől. Egy stelázsi, egy
asztal, egy gázláng, egy szék, ez volt az üzlet. A széken egy ember ült
s akkor egy asszony állott az üzletben és kiszolgált. Vagy az asszony
ült, akkor meg az ember állott. Mind a ketten egyszerre sohasem ültek,
nem is lett volna hely az üzletben két széknek. A mi helyet a háziur meg
a főváros az üzlet céljaira átengedett, azt mind cukorral töltötték meg.
Dobozokban, skatulyákban, apró zsákokban hevert a cukor a stelázsi
alatt, meg a tetején, meg az asztal alatt, meg a sarokban mindenütt. A
levegőbe a fejük fölé tehettek volna még egy széket, akkor egyszerre
pihenhettek volna mind a ketten, de a levegőben nem áll meg a szék,
csupán az orfeum előadásán, az indiai okkultizmus nagymestereinek
mutatványai alatt.
Ez az ember meg ez az asszony házastársak voltak, az egyik férj, a másik
feleség és mint ilyenek, családot alapitottak. Hat gyermekük lett. A hat
közül a legidősebb katona, de már nyolc hónap óta nem adott életjelt
magáról. Ezért is, meg a drágaságért is meg az egész gondokon forgó élet
miatt a házastársak rosszkedvü, mérges emberek voltak és egész nap
veszekedtek. Házasságuk boldogtalan volt. Nem szerették egymást. Ők nem
tudták, hogy boldogtalanok. Azt se tudták, hogy nem szeretik egymást és
azt se tudták, hogy nem is szerették egymást sohasem. Ők nem is értek rá
soha szeretni és boldognak vagy boldogtalannak lenni. Ők csak jól éltek
egymással egy pár évig, azután rosszul éltek egymással. De azért egész
nap együtt voltak a boltban. Az asszony az embert küldte volna mindig
haza a lakásba, a gyerekekhez, a Szegénység-utcába, az ember meg az
asszonyt. De mind a ketten irtóztak a lakástól meg a Szegénység-utcától
és a gyermekeik lármájától. Jobb szerettek itt szorulni a boltban, nézni
az eldongó autókat és az elpattogó kocsikat és az elcsengő villamosokat
és a lótó-futó lakosságot. És szerettek kiszolgálni, rázogatni a
dobozokat, mérni, csomagolni és a pénzt fogdosni és megolvasni.
Vevőik iskolásgyerekek, szininövendékek, messenger-boyok, szobalányok
voltak, meg csonka katonák, a kik mankóikon előre dülve sokáig
mustrálták az asztalkán kirakott cukrokat és nagy tarka cukrokat vettek,
a kiből három darab két krajcár. Este egy-egy szerelmes fiatalember is
vásárolt nagyobb összegért, selyempapirban és a zsebébe téve a cukrot, a
sarokig sétált, a hol az irodista leányt várta. Meg szinházba vonuló
családok is tettek nagyobb bevásárlást, két korona összegűt is.
Aztán ők becsuktak s hazavitték az ujságot és hazavitték a mi a
vacsorájukból megmaradt és hazavitték a pénzt. De a keserüség, a mit ők
egész nap magukból kiadtak, az ott maradt a bezárt kis boltban. A durva
és gonosz szavak, amelyeket kiabáltak, morogtak és sziszegtek egymásnak,
ott maradtak. És az a kín, a mi abból eredt, hogy az ember sokszor
belecsipett az asszony gyenge hátába, és az a fájdalom a mi abból jött,
hogy az asszony akarattal rá-rálépett az ember tyukszemére a nélkül,
hogy ezeket a bántalmakat a vevők észrevették volna. A hangoknak és
érzéseknek a keserüsége ott maradt a sötét boltban a rossz levegőben.
Egy reggel a szomszéd krétarajzmüteremből átjött a bohémnyakkendős segéd
tiz krajcárért dragée-t venni. Egy cukrot a szájába vett és
visszaejtette a markába és:
– Kérem ez keserü – azt mondta.
Az asszony is, az ember is megkóstolták a dragée-t, egyiket a másik
után, mind keserü volt.
– Tessék mást venni. Ezt a szalonkonfektet.
A szalonkonfekt is keserü volt. A krétarajzoló és fényképnagyitó müvész
visszavette a pénzét és köpködve sétált vissza a müterembe. Az ember meg
az asszony a boltban elkezdték kóstolgatni a cukrokat, mind egyformán
keserü lett, mind, mind. A Nougat, a Figaro, a Mexikaner, a
Sherry-Malaga, a Cognac Créme, a Café Doublé, a Mandola Grillage, a
Dió-Grillage, a Vegyes Pralliné, a Párisi Kockák, a Mailander-szeletkék,
a Mikadó, a Mignon, a Suchard, a Gala Peter, a Stollwerck és a névtelen
csokoládék is és a Császár-Keverék, a Szultán-Kenyér, a
Hindenburg-Kockák, a Selyem-Különféle, az egész arany- és ezüst papirba
öltöztetett és bársonyos barna és selymes rózsaszin és mindenféle
virágszin apró és kecses és hüvös és boldog portéka olyan keserü lett
mint az élet.