Mikor Palya éjjel hazament, a cseléd mérgesen nyitott neki ajtót.
Akármilyen ittas volt is, mégis észrevette, hogy a cseléd mély
megvetéssel nézte végig a holdvilágon. Nem is szólt egy árva szót sem,
de sietett, hogy lábujjhegyen minél előbb besomfordálhasson a kis
szobába, ahol a legkisebb, második gimnázista öccsével együtt hál.
– Ki az? – hallotta az apja hangját. Megállott, nem szólt.
– Ki az ott? – rivallt megint az apja.
– Én.
– Ki az az én?
– Én vagyok no – morogta dühösen.
– Mán hazajött! – szólt az anyja is nem igen szivesen.
Palya felfedezte, hogy az ajtajuk nyitva van. A ravasz öregek, hogy el
ne szalasszák a hazajötte percit.
– Hol jártál te! – kiáltott az apja.
Palya összehuzta a sötétben a szemöldökét. Nem felelt.
– Hol?!
– Kocsmába – szólt rá az anyja.
Csönd lett.
Palya ezzel elintézettnek vette a dolgot s gyorsan behuzódott a szobába.
Ahogy belépett, nagy zuhanás volt.
Ijedten állott meg, aztán rájött, hogy az ajtónyitással fellökött egy
széket.
– Te cudar! – morogta az öccsére, aki feltápászkodott az ágyban s a
besütő holdvilágon rábámult a bátyjára.
Fogta a kalapját s levágta az asztalra. Valami csörrenést, gurulást
hallott s a pohár egy pillanat mulva széttörött a földön.
– Asstenedet – morogta a foga közt Palya –, hányszor mondtam, hogy ne
tedd a pohárt az asztalra.
– Nem én tettem – mondta Laci pörölve.
Palya hozzáfogott vetkőzni. Mikor az ágyba akart feküdni, úgy felrugta a
földön a csizmahuzót, hogy felkapta a lábaujját s percekig sziszegve
táncolt féllábon.
– Ezt se te hagytad itt, te bitang!
– Nem.
– Hát!!
– Hát ides.
– Úgy. Az anyja…
Belevága magát az ágyba, a fülére rántotta a takarót s befordult a
falhoz. Utolsó gondolata az volt:
– Az ördög vigye el azt a vakarcsot, hogy miatta ennyi bosszuságom van.
És Dóczi Irénre gondolt, aki ebben a pillanatban azt álmodta, hogy
Ablonitzky megdagadt akkorára, mint egy léghajó gömbje s a magasból
lenyujtotta a hosszu kezét, ő pedig futni akart s az Ablonitzky
piff-paff-puff lövöldözött belé… Csodálatos, hogy bár tisztán tudta,
hogy minden golyó talált, mégsem érzett fájdalmat, inkább valami kéjes
elzsibbadást.
Mikor Palya reggel felébredt, arra ébredt fel, hogy az ajtókat iszonyuan
vagdalják, az ablak nyitva van, cug van és a cseléd söpör.
Először azt hitte, menten megüti a guta, aztán ráripakodott a lányra.
– Nem takarodsz innen ki, mindjárt kidoblak!
– Kit dob itt ki valaki? – hasitotta a fülébe az előszobából az
édesanyja hangja.
Palya megszelidült s ujra falnak fordult.
De tovább nem lehetett aludni.
– De fel tetszett ébredni! úrfi! – folytatta epésen az anyja. – Hogy még
mit nem kell nekem megérni… Még ő dob ki valakit.
Az apja sulyos csizmája hallatszott a tornácról.
– Mi van itt?
– Az én cselédemet kidobja. Dobd ki a gonoszságot magadból. A
korhelységet. Azt a gonosz lump szokásodat.
– No, valahára kialudta magát – szólt méreggel dörmögve az apja.
Palya forrt. Kezdett dühös lenni. Utóvégre mit gondolnak ezek; így lehet
beszélni egy felnőtt emberrel! Egy szerelmes emberrel; egy nősülő
ifjuval; aki regényhős volna, vagy mi az istencsudája.
– Ehhh – hördült fel veszekedetten és meglehetős egyszerüen adva
kifejezést érzelmeinek, de úgy, hogy az ágy majd leszakadt alatta.
De nem is szólt többet egyet sem, se apja, se anyja. Legalább nem
értette mit mondanak, mert bementek az utcai szobába, az ebédlőbe.
Megvárta, mig a cseléd sötét arccal befejezte a söprést és egy lesujtó
pillantással kicsámpáskodott a szobából, akkor felkelt.
Gyönyörü reggel volt odakinn. Ahogy kinézett, a trágyadombot látta meg,
a tyukok már kaparásztak rajta, egy sárgavörös kakas éppen nagyot
kukoritott a tetején s utána, mint aki nagyon jól érzi magát, odább
billegett, egyet táncolt s hegyes sarkantyus lábával belekapart a
szemétbe.
Ilyen kakasnak érezte magát. Ő is szeretett volna egyet kurjantani, de
gyáva kutya volt, nem mert. Csak nyújtózott egy nagyot.
Azután megvakarta a fejét s elsomolyodott.
De jó volt az az éjszakai kis muri! A pezsgő. Még sose ivott a maga
pezsgőjéből. Most érezte meg először, mi a szabadság, mi az önálló,
független, szabad ember.
Eszébe jutott az ujságiró.
S homályosan ott kalamolt a fejében valami elintézetlen ügy: az ujság…
olvasni való… Hirtelen ott hagyta az ablakot s rendkivül gyorsan öltözni
kezdett.
Nekik nem járt a Kunterebes és Vidéke. Majd az ő anyja ad ki ilyenre
két-három forintot. Őrülten sietett, hogy valahol megszerezze.