Turai. Hát kérem. Tegnap, mikor megjöttünk, azt mondtam: milyen nehéz
egy darabot elkezdeni. Most azon tünődöm, milyen nehéz egy felvonást
befejezni.
Gál. Gyere inkább enni.
Turai. Ne viccelj. Ez most nagyon izgat engem. Vegyük például megint a
mi esetünket. Mi most egy katasztrófa után vagyunk. De hála Istennek
kiálltuk, összeszedtük magunkat. Elhatároztuk, hogyan fogunk viselkedni,
most egy kicsit fellélegzettünk. A felvonásnak tulajdonképpen vége. Hát
ha ez itt most megint színpad volna és ez a három figura valami darabban
állna itt ezekután az események után – hogy végeznéd be ezt a felvonást?
Gál. Hát be van végezve!
Turai. Igen. De mielőtt a függöny lemegy, a legvégére még kell valami.
Úgynevezett felvonásvég. Egy érdekes, izgató perc. Egy csattanó! Egy
felvonásvég! Felvonásvég! Legyen befejezve és mégse legyen vége. A
publikum érdeklődése meglepő módon legyen felfüggesztve. Na kedves
pajtás, annyi sok darab híres társszerzője! Hogy fejeznéd te be ennek a
mi szomorú esetünknek ezt a… hogy úgy mondjam, második felvonását?
Gál. Megmondom. Nagyon könnyű. Gyere ide. Ülj le ide harmadiknak. _Turai
leül az asztalhoz._ Hát kérem. Én szeretem a hangulatos, kellemes,
könnyedén franciás felvonásvéget, aminek egy kicsit mondain szinezete
van. Tehát a három jó barát reggelihez ül. Étkezés a színpadon mindig
kedves dolog. A vihar elmult, az ég ugyan még felhős, de már a nap
sugarai csillogni kezdenek a szíveken. Most ezt a hangulatot, mint
mondani szokták, «kicsengeni hagyni». Kis szünet. _Nagyon elegánsan._
Kérlek, parancsoljatok, itt a reggeli! _Mindegyik evőeszközéhez nyul. Ő
halkan, szinte súgva folytatja._ Még egy kicsit mindenki a kiállott
fájdalomra gondol. Így. És most nagyon elegánsan… _poharával kezében_…
egy szellemes aforizma… _Ádámhoz_. Fiatal barátom! Te ma lettél férfivé,
mert férfivé bennünket az asszonyoknál nem az első győzelem avat, hanem
az első vereség! _Felemeli poharát._ Éljen a hűtlen menyasszony, aki egy
gyermekből férfit csinált! _Koccintanak_. Úgy. És most… _Mosolyogva,
édeskésen_… Függöny!
_Egyszerre teszik le a három poharat az asztalra,_ _a nélkül, hogy ittak
volna. Gál diadalmasan mosolyog._
Turai _szárazon_. Nagyon rossz. Igazán nagyon rossz. A pillanat nem elég
érdekes. Úgy külső formában elég csinos, kellemes, sőt elegáns is, de
nem elég érdekes. _Ádámhoz_. Hogy csinálnád te?
Ádám _keserűen mosolyogva_. Én? A mostani helyzetemben?
Turai. Igen. Mondd meg. Mutasd meg.
Ádám _idegesen, komolyan, majdnem fenyegetőleg_. Jó, én megmutatom
nektek. _Felkel_. Nem, én nem koccintok veletek! _Eldobja a poharát._
Énnekem ez a nő nem futó pillanat volt az életemben. Nekem ez a nő az
első nagy szenvedélyem. Én megteszem nektek azt a szívességet, hogy
uralkodom magamon, amíg birok. De a gondolat, hogy én az életemet adtam
neki és ő egy más emberrel szerelmes szavakat beszél, hogy egy más ember
érintheti a testét… hogy egy más emberrel éjszaka szerelmeskedik és
csókolózik, ez mind olyan rettenetesen fájdalmas és elviselhetetlen
számomra, hogy ennek csak egyetlen megoldása van… _zsebébe nyúl, kihúzza
revolverét_.
Turai _hirtelen odaugrik hozzá_. Ohó! Ohó! Halt!
Ádám _dulakodva vele_. Nem! Nem! Hagyj!