Turai. Citrom. _Szünet_. Felhőkarcoló. Nahát drága Annie. Látom, maga
okos asszony. Beszéljünk úgy, mint két férfihez illik. Itt sürgősen
segíteni kell.
Annie. Ha hallotta, akkor azt is hallhatta, hogy én mit mondtam!
Turai. Mindent hallottam.
Annie. Délben elutazik. Én örökre kidobtam. Már most, ha maga, amit
feltételezek, erről hallgatni fog, akkor…
Turai. Ne siessünk úgy kérem. Ha ilyen egyszerű volna a dolog, maga
sohse tudta volna meg tőlem, hogy én hallottam magukat. Itt nagyobb baj
van.
Annie _a székre rogy_. Te jóságos Isten!
Turai. Látom, hogy sejti.
Annie. Nem is merem kimondani.
Turai. Majd kimondom én. Igen, a fiú is hallotta.
Annie. Hát ő is itt van?
Turai. Itt.
Annie. Hol?
Turai. Csendesen. Ott. Ott alszik Gál úrnál. És az éjjel ő is itt volt
velünk, ebben a szobában, mikor önök odaát…
Annie. Én beveszem az egész veronált, ami nálam van.
Turai. Az kevés.
Annie. Tíz gramm.
Turai. Nem a veronál kevés. Az ön halála kevés a megoldáshoz.
Annie. Én semmiféle megoldást nem élek túl. Itt csak két lehetőség van:
meghalni vagy teljesen letagadni mindent.
Turai. Nyugodjék meg, édes fiam. Izgalommal nem megyünk sokra. Ha ezt le
lehetne tagadni, nem fárasztottam volna önt ide. Már rég le volna
tagadva.
Annie. Marad a veronál.
Turai. Úgy van. Marad. A skatulyában. Most csak arra kérem, hagyjon
engem nyugodtan intézkedni.
Annie _sírva_. Hisz maga tudja legjobban, mennyire szeretem ezt a fiút!
Más nő vagyok, mióta ismerem! Úgy becsül, mint egy madonnát! És igaza is
van, mert én azóta megtisztultam, hiszek a pályámban, boldog voltam,
szerelmes vagyok…
Turai. És mégis megcsalja.
Annie _kétségbeesve_. Hogy mondhat ilyet? Én a jóságom áldozata vagyok.
Hisz tudja, hogy ezzel a nyomorult Almádyval talán csak két hónapig
tartott az a dolog… Lélegzetvétel, meg hogy a hangom előre jöjjön, meg
aztán hála és tudom is én micsoda… Már azt hittem, megszabadultam tőle.
De úgy oda van szegény és rögtön sír. Én azt nem bírom nézni. Ez a
legtolakodóbb ember a világon. Mit csináljak vele? Esküszöm, ezek itt
tegnap csak olyan utórezgések voltak.
Turai. Én a maga helyében már rég nem rezegnék. De mindegy, most már
megtörtént. Most nézzük, hogy mászunk ki ebből a bajból.
Annie. Sándor! Sándor! Hát lehet?
Turai. Lehet. Nem a maga kedvéért, gyermekem. Mert maga megérdemli, hogy
négyfelé vágassék, megégettessék és hamvai a szélnek szórassanak. De
ennek az ártatlan jó fiúnak a kedvéért. Ha egy ilyen gyereknek megtörik
a szíve, vége. Igen, igen, kedves Annie! Kedvem volna önt a
legkomolyabban felszólítani, hogy szíveskedjék magát szégyelni.
Annie. De hát hogy lehet itt segíteni?
Turai _a telefonhoz megy_. Mindjárt megtudja. Nem lesz öröme benne. De
minden jó orvosság keserű. _A füléhez veszi a kagylót._ Halló! Kérem,
kedves portás úr, kapcsolja ide Almády művész úr szobáját.
Annie _ijedten_. Mit akar tőle?
Turai _nem felel. Vár. Aztán ismét a telefonba beszél._ Mindegy kérem,
ha megtiltotta is, tessék csak erősen odacsöngetni hozzá. Életveszély
van.
Annie. Mit akar tőle?
Turai _a telefonba_. Almády úr? – Jó. Jó. Igen kérem, igenis, megmondta
a portás, hogy nem szabad zavarni. – Hát kérem, ne vitatkozzunk, itt
Turai Sándor beszél. – Igen igen. Itt vagyok a kastélyban. – Igen, ma
éjjel, automobilon. – Jóreggelt. – Annál jobb, ha már ébren volt. Hát
kérem, azonnal jöjjön be hozzám, a szobámnak négyes a száma. De ebben a
pillanatban. – Igen, én mondtam, hogy életveszély van. De most
kijavítom. Halálveszély van. – Igen. – Igen. De azonnal. – Jó.
_Visszateszi a kagylót._
Annie _felkel, indul_.
Turai. Hová megy?