Annie. Az Istenért, Sándor, én rosszat sejtek. Mi történt? Hogy kerül
maga ide? Mikor jött? Miért zárta be azt az ajtót?
Turai _kezet csókol_. Foglaljon helyet, Annie. Nincs idő felesleges
társalgásra.
Annie. Mi történt, az Istenért?
Turai. Üljön le.
Annie. Miért üljek le?
Turai. Mert nem akarom, hogy attól üljön le, amit mondani fogok. Inkább
így, szívességből. _Gyengéden a fotelba erőlteti._ Drága Annie! Magának,
dacára, hogy az én fiatal barátomnak a menyasszonya, még mindig viszonya
van Almádyval.
Annie. Ez szemtelen hazugság.
Turai. Ez más. Én azt hittem, azt fogja mondani, hogy semmi közöm hozzá.
Annie. Azt nem mondhatom, mert maga a Bertinek a dadája vagy gyámja, meg
barátja, meg pártfogója, meg tudom is én micsodája. És nekem szerzőm és
barátom. Csak azt mondhatom, hogy hazugság és rágalom.
Turai. Akkor jó. Mert erre tudok felelni. Én már itt vagyok ebben a
szobában tegnap este óta. És ez a fal olyan vékony, mint a papír.
Annie. Szent Isten!
Turai _nyugodtan_. Citrom.