Turai. Mi az?
Lakáj. Pardon! Azt hiszem… Tessék csak csendben maradni! Azt hiszem,
most jön haza őnagysága.
_Figyelnek. A szomszéd szobából hallani, amint Annie csengő hangon,
bátran, hangosan énekel egy operettáriát._
Lakáj. Igen, ő az.
_Hallgatják az éneket._
Turai. Nagyszerű! Ő az! _Boldogan, jokedvűen._ Hát kérem, akkor nem kell
a cognac, hanem kerítsen elő valahonnan jéghideg pezsgőt és
egyszersmindenkorra vegye tudomásul: házi márkám és kedvenc italom Mumm,
Cordon Rouge. Mozogjon fiam, gyerünk, gyerünk!
Lakáj. Ide hozzam?
Turai. Persze hogy ide.
_Lakáj elsiet, az ének tovább szól._
Turai _kissé figyel_. Érdekes. A mi menyasszonyunk és mégis Kálmán
Imrétől énekel. _Fejcsóválva megy a bejáratajtó felé, kinyitja és
kiszól._ Urak! Fiúk! Megállj! Ne menj be a fürdőbe! Hazajött az angyal!
Pszt! Öltözz fel rögtön! Te is! _Kimegy, nem látni, csak hallani:_ Hát
mondom, hogy megjött! Hamar, hamar! Pezsgőt már hozattam! Várj fiacskám,
majd segítek!
_Az ajtó becsukódik. A színpad üres. A szomszéd szobából még hallatszik
egyideig az ének, aztán elhallgat. Azután tisztán, hangosan, érthetően a
következők hallatszanak a falon keresztül a szomszéd szobából._
Almády hangja. Mondd kérlek, truccból énekelsz? Pukkasztani akarsz?
Annie hangja. Azért énekelek, mert énekelni akarok. Ha te pukkadni
akarsz, azt ettől függetlenül megteheted.
Almády. Kínozol? Kínozol? Kínozol?
Annie. Egyáltalán, micsoda szemtelenség, hogy csak így egyszerűen
bejössz a szobámba éjjel?
Almády. Veled jöttem be.
Annie. Én nem hívtalak.
Almády. Tegnap te voltál nálam.
Annie. Mert megint öngyilkossággal fenyegettél és azzal, hogy kiirtod az
egész családodat. Vedd tudomásul, hogy nekem ebből a komédiából elég
volt. Az én életem más irányt vett. Én menyasszony vagyok és
tisztességes feleség akarok lenni. A legnagyobb szemtelenség, hogy engem
itt ebben a társaságban kompromittálsz.
Almády. Én kompromittállak? Én? Téged? Én? Téged?
Annie. Ma is, a kiránduláson. Ehhez semmi jogod nincs!
Almády. Nekem nincs jogom? Nekem, aki neveltelek? Nekem, akivel annyi
lángoló órát éltél át, annyi szerelmes, édes, felejthetetlen…
Annie. Nem igaz! Nem felejthetetlen! Felejthető! Majd meglátod, milyen
felejthető! Menj innen! Ne nyulj hozzám! Nem mégysz! Nézd, légy okos és
utazz el. Ne tegyél idegessé. A vőlegényem minden nap jöhet.
Almády _ordítva_. Megölöm!
Annie. Nem ölöd meg. _Almády hangosan zokog, kis szünet._ Nahát, ezt
aztán hagyd, kérlek. Ezt nem bírom nézni, ha sírsz. Ne sírj kérlek, ez
rémes! Egy felnőtt férfi! Egy családapa, akinek négy gyereke van!
Almády _zokogva_. De mikor olyan borzasztóan szeretlek!
Annie. Te olyan feltűnően szenvedsz, Almády! Ezt nem bírom ki! _Kis
szünet._ Mi az? Leveted a kabátodat?
Almády. Nagyon meleg van.
Annie. Rögtön vedd fel a kabátodat! Nézd csak! _Szünet_. Úgy! És most
erigy szépen a szobádba, hagyj aludni. Holnap énekelnem kell a nagy
hangversenyen. Menj szépen. _Türelmetlenül_. Nézd, menj már, ne légy
tolakodó!
Almády. Jó fiam. Csak megvárom, amíg lefekszel. Van itt valami pálinka?
Annie. Ott van az előszobában. Vidd el az egész üveget. De aztán menj
rögtön! _Kis szünet. Felkiáltva._ Ott, ott, abban a kis szekrényben! De
most maradj ott kint egy kicsit, ne nézz ide, amíg felveszem a
pyjamámat! Fordulj el!
_Csend. A három smokingos úr lábbujjhegyen bejön._
Turai _figyel_. Csend van. Lefeküdt!
Ádám _suttogva_. Talán már alszik.
Turai. Ki van zárva. Ide gyertek. Így, ide, a falhoz!
_A fal felé mennek, amelyen az átjáróajtó van. Ott sorakoznak, arccal a
közönségnek._
Turai _halkan_. Vigyázz! Mindenekelőtt háromszor kiáltjuk: Annie, Annie,
Annie! Majd én dirigálok. _A fal felé fordulnak._ _Turai magasra emeli a
karját mint valami karmester, mikor dirigálni kezd. Ebben a pillanatban
a szomszédból a következő hallatszik:_
Annie _kiáltva_. Nem, Nem!
_Nagy megrőkönyödés. Villámgyorsan előre fordulnak._
Annie. Mit akarsz? Újra kezded?
_Nagy rémület, ijedt mozdulat._
Almády _szenvedélyesen kiáltva_. Újra kezdem! Igenis újra kezdem!
Szeretlek, imádlak, megőrülök érted!
_Mind a hárman rémülten szaladnak el a faltól. Hirtelen megállnak és
figyelnek._
Almády _kiáltva_. Úgy szeretlek, mint egy felhőkarcoló a felhőt, amely
felette lebeg, de az első széllel elröpül! Nem bírok nélküled élni! Egy
hétig se! Egy napig se! Egy órát se!
_A három úr egyszerre ül le._
Annie. Csaló vagy! Ezek frázisok!
Almády. Nem! nem! Megőrülök érted! De te kihasználtál és kifacsartál
mint egy citromot és most el akarsz dobni!
Annie. Ki akar eldobni, te bolond. Ne őrjöngj! Az előbb már okos voltál.
Gyere ide, megcsókolom ezt a szép klasszikus fejedet. _Csók_.
Almády. Ez nem csók, ez borravaló!
_Szünet._
Ádám _a kezébe temeti arcát_.
Gál. Itt nem lehet semmit se csinálni. Ez világos, mint a nap. Ez egy
fejlövés.
Ádám _suttogva_. Ezek a szavak! Ez a hang! _Fájdalmas gúnnyal ismétli._
«Megcsókolom azt a szép klasszikus fejedet».
_Odaát._
Almády. Borravaló!
Annie. Ne ordíts!
Almády. De ordítok! Kifacsart citrom vagyok! Citrom vagyok! _Zokogva_.
Tudja meg az egész világ, hogy citrom vagyok!
_Turai és Gál a fejükhöz kapkodnak._